Komáromi Lapok, 1937. január-június (58. évfolyam, 1-52. szám)

1937-06-23 / 50. szám

2. oldal. KOMÁROMI LAPOK 1937. június 23. Elhelyezték ünnepélyesen a Jókai-szobor alapkövét Az ünnepélyen Hodzsa miniszterelnök magyar beszédet mondott a nemzetek egymás közötti megértéséről Komárom, június 22. Vasárnap, június 20-án történt meg a Jókai-szobor alapkövének ünnepé­lyes elhelyezése a Jókai Egyesület kultúrházának előkertjében. A nagy­szabású, szép kultúrünnepségen meg­jelent a csehszlovák miniszterelnök, Hodzsa Milán is, hogy itt beszédet mondva, áldozzon egyrészt Jókai hal­hatatlan emlékének, másrészt a duna­­menti népek közötti megértés lehető­ségéről nyilatkozott. Az alapkőletétel egyébként a város társadalmának jelenlétében folyt le, s úgy Komá­rom magyarsága, mint a hivatalos kö­rök egyképen tisztelegtek a legna­gyobb komáromi magyar ember, a legnagyobb magyar mesemondó, Jó­kai Mór szelleme előtt. A Kultúrpalota termeit, múzeumá­nak helyiségeit, előkertjét ez alka­lomra a város feldíszítette, az udva­ron dísztribünt állítottak fel s az elő­kert közepén már ott állott a beton­­alapzat,­ Komáromi Viktor munkája, amelyen majd a Berecz Gyula által készítendő szép Jókai-szobor fog ál­lnni. A FOGADTATÁS Ilodzsa Milán miniszterelnök,­­ aki előző nap délután, Budapest fe­lől jövet, már átutazott Komáromon, vasárnap délelőtt érkezett kíséreté­vel autón Pöstyénből. Vele jött Or­szágú József országos elnök, Krausz Ferenc Pozsony h. polgármestere, Halla József miniszteri tanácsos és mások. A Klapka téren dísz­század fogadta, itt fogadta a járás nevében Parassin Sándor járásfőnö­k s a városi nevében Nagy Jenő kormánybiztos. Parassin Ird­a és Nagy Aliz virág­csokrot nyújtottak át a kormányel­nöknek. A miniszterelnök ellépett a díszszáz­a­d előtt, majd gyalog a kul­túrpalotába jött, ahol az Egyesület elnöki tanácsának élén Szijj Ferenc dr. elnök fogadta. Ekkorra érkezett meg a Jókai-csa­­lád képviseletében Budapestről He­gedűs Lóránt ny. pénzügyminiszter és Jókai-Ihász Miklós, volt ország­­gyűlési képviselő is, akik Feszty Ist­ván földbirtokossal együtt képviselték a Jókai rokonságot. A vendégeket a vonatnál a Jókai Egyesület nevében Fülöp Zsigmond ügyv. elnök s a vá­ros nevében Herczegh István főszám­vevő foogadták. Hegedűs Lóránt megtekintette a Jókai-szobát s nagy örömét fejezte ki, hogy Jókai emlékét Komáromban ily szorgalommal s lel­kesedéssel ápolják. Berecz Gyula szob­rászművésznek sok értékes tanáccsal szolgált a szobor kivitelére vonatko­zólag. A DÍSZKÖZGYŰLÉS Tizenegy óra után kezdődött meg a Kultúrpalota nagytermében az ün­nepélyes díszközgyűlés, Szijj Ferenc dr. elnöklete alatt. A kormányfő s kísérete, valamint Hegedűs Lóránt szintén az emelvényen foglalt helyet. A két miniszter szívélyesen üdvözölte egymást, mint régi ismerős. A nagytermet teljesen megtöltötték az érdeklődők, a polgári és katonai hatóságok kiküldöttei, a Jókai Egye­sület tagjai, kultúregyesületek, jóté­konysági egyesületek, iskolák képvi­selői, a lelkészi kar tagjai. Számos­ külföldi újságíró jött el a nevezetes napra. Szijj Ferenc dr. elnöki megnyitójá­ban köszöntötte a megjelent minisz­terelnököt s megköszönte a minisz­terelnök 10.000 koronás adományát, üdvözölte Hegedűs Lórántot, Jókai- Ihász Miklóst, Országh­ Józsefet s a megjelent többi előkelőséget abból az alkalomból, hogy a szlovenszkói ma­gyarság kulturális törekvését elisme­résben és méltánylásban részesítették s a Jókai kultuszban minden kultúr­­ember osztozik az egyesülettel. ÜNNEPSÉG AZ UDVARON Az ünnepség további része az ud­varon folyt le. A közönség levonult az udvarra, a küldöttségek a Főbű­nön, a közönség nagyrésze pedig az alapkő körül foglalt helyet. A bencés gimnázium ügyes cserkészei minta­szerű rendet tartottak fönn az egész idő alatt. Itt Bíró Lucián tanár, az irodalmi szakosztály elnöke ismertet­te a szoborakció történetét. Már Ibii­ben elhatározta az Egyesület, hogy szobrot emel Jókainak s 1936-ban az Egyesület újra nagy lelkesedéssel mondta ki, hogy valóra váltja a nagy feladatot. A szlovenszkói magyar tár­sadalom nagy lelkesedéssel adakozott a szoborra s a­­ hivatalos körök is tá­mogatást nyújtottak ebben. Az első adományt a Komáromi Protestáns Jó­tékony Nőegylet szavazta meg: 500 koronát. Ma csaknem 100.000 koroná­nál tartunk. A beszámoló szólt a szo­borpályázat eredményéről, a megbí­zatást a bírálóbizottság Berecz Gyula komáromi szobrászművésznek adta ki. Remény van arra, hogy a szobor ős­­szel állni is fog. AZ ALAPOKMÁNY ELHELYEZÉSE Ezután felolvasásra került az alap­­kőletételi okmány. »Ezt a szobrot, — mondja többek között a díszes ok­mány, — közadakozás útján egybe­­gyűlt összegből állítjuk föl, érezve a szülővárosnak azt a szent kötelessé­gét, hogy legnagyobb fiának emlékét ércalakba öntve állítsuk minden jö­vendő utódok szeme elé. Hálával s kegyelettel emlékezünk őreá, akinek soha el nem múló emlékét szívébe zárta a magyarság s tiszteletben tart­ja az egész művelt világ. Büszkén fo­gunk Jókai Mór szobrára feltekinteni. Benne a csehszlovákiai magyarság együttérzésének, összetartásának, nyelvéhez s kultúrájához való ra­gaszkodásának bizonyítékát látjuk, mert e szobor felállításához a cseh­szlovákiai magyarok minden társa­dalmi, felekezeti s foglalkozási kü­lönbség nélkül egységesen járultak áldozatos adományaikkal. Álljon e szobor a szülőváros legszebb helyén, mint Jókai Mór halhatatlan­ságának és az utókor kegyeletének tündöklő bizonyítéka.« A leólmozott bádogtartályban elhe­lyezett alapokmányt Szijj Ferenc dr. a következő szép beszéd kíséretében tette a szoboralapzat üregébe: »A magyar írófejedelem, Jókai Mór szobrát fogjuk felállítani ezen a he­lyen. Több, mint száz évvel ezelőtt született, több, mint harminc évvel ezelőtt halt meg, de mi nem felejtet­tük el Jókai Mórt. Ha mindenki elfeledte volna őt a lefolyt három évtized alatt, nekünk , Komáromnak és a Jókai Egyesü­letnek akkor is kegyeletes m­egille­­tődéssel kell gondolnunk reá min­denkor. Itt született, itt ringett bölcsője, itt tanult meg írni és itt raktározódott el gyermekeikében millióféle benyo­más, melyeket később költői tékozlás­sal, délibábos eszményesítéssel vitt bele írói munkásságának gazdag ter­mésébe. Itt tanulta a magyar nyelvet, azt a zamatos komáromi nyelvjárást, ame­lyet a magyar széppróza irodalmi nyelvévé avatott. És innét indult ki regényeinek bámulatos sorozata, mely ünnepnappá változtatta a hétközna­pokat is, melyeken olvastuk, íme, ezekből a szikrákból lángolt fel az a fénysugár, mely Jókai dicső­ségéből Komáromra árad. Ő maga osztotta meg ezt a dicső­séget szülővárosával azokban a re­gényeiben, amelyekbe beleszőtte Komáromot és annak tipikus alak­jait. Az elátkozott család, A tengerszemű hölgy, A politikai divatok, s Az arany­ember örökszép emlékei Komárom viharos múltjának. Ha mást nem írt volna, csak ezeket a regényeit, akkor is hálával tartoznánk emlékének. De Jókai nemcsak a mienk volt és nemcsak a mienk ma sem. Jókai az egész magyarságé és az egész kultúrvilágé. Ismerik mun­káit olyan nemzetek is, melyeket nem fűz vérségi kapocs, nem köt az anyanyelv közössége hozzá. Sok regénye van a világ minden mű­velt nyelvére átültetve és harmincnál több regénye forog csehszlovák nyel­ven az olvasók kezében. Jókai­ meghalt, de művei élnek és ezeknek összessége mint egy gyönyö­rű diádém­ ragyog a magyar irodalom Géniuszának homlokán s ennek a diadémnek romanticizmusból, idealiz­musból kovácsolt színarany foglalatá­ból remekművek drágakövei, gyé­mántjai csillognak felénk. „Csillag volt, Isten szívéből jött és oda tért vissza. Onnét bíztat ben­nünket, hogy felfelé nézzünk!“ Ezért kell nekünk nagy, mély alá­­zattal leborulnunk az ő dicsőséges emléke előtt. Ezzel a kegyeletes érzéssel teszem le a Jókai szobor alapkövét a Jókai Egyesület nevében. A nagy tetszést keltő lendületes be­széd után az alapkővel nyomban be­fedték az üreget, bevakolták és Szijj Ferenc dr. elnök megtette rá az első három kalapácsütést. A MINISZTERELNÖK BESZÉDE Hodzsa Milán miniszterelnök emel­kedett ezek után szólásra: — Köszönetemet fejezem ki — mon­dotta — a Jókai Egyesületnek, hogy lerótta nagy adósságát Jókaival szemben. Mindnyájunk erkölcsi kötelessége gondoskodni, hogy ezen a helyen a nagy költő szobra álljon! A magyar képzelet Jókai Mórban ta­lálta meg a lelki vezért, aki a való­ságot meg tudja édesíteni. Aki pedig a valóságot meg tudja édesíteni, az jótevője az emberiségnek. — Nemcsak azért vagyok itt, hogy annak a Jókainak emlékét ünnepel­jem, aki az egész világé. A csehszlo­vák kultúrközvélemény pontosan tud­ja azt, hogy Jókai a magyar nem­zeti kultúrának volt oszlopa, abban az időben, amikor a szenvedő magyar életnek legin­kább volt szüksége az ilyen egyé­niségekre. Nem találok összeférhetetlenséget a magam hivatali állása és a magyar nemzeti kultúra hősének megtiszte­­lése között, mert a nemzeti érzés erejének nem a gyűlölködés a fokmérője, hanem a tisztelet, amellyel minden nemzet a más nem­zetbeli értékének adózik. A nemzeti érzés nem elzárkózást jelent! Hodzsa ezután idézte Jókai Mórnak a Hon című napilapban 1874 már­ciusában közölt cikkét, amelyben el­ismeréssel beszélt Prágáról. — Aki így tud beszélni egy nem­zetről, — folytatta Hodzsa — abban nincs elfogultság. Ahogy Jókai Mór a nagy magyar nacionalista meg tudta becsülni az én fajomat, úgy az én fajom is meg fogja becsülni mindazt, amit Jókai jelent. Nem engedem elvitatni azt a tényt, hogy a mi nemzeteink kulturális fej­lődésének, párhuzamos a vonala és ezért lehetséges az, hogy ma a cseh­szlovák kormányelnök idejön és ün­nepli Jókai emlékét. De miért ne be­szélnénk Jókairól, a politikusról is, aki 1848 március 15-én Petőfi Sándorral együtt elindította a magyar szabadságharcot. Petőfi nemcsak a magyar nemzeti dalt írta, de megírta a világszabad­ság dalát is. Nemzeteink tavaszi éb­redése ugyanazon érzelmek alapján történt! Miért ne valljuk meg ezt, amikor mindnyájan tudjuk, hogy elég volt a nemzetek közötti vissza­vonásból.­­ A Duna nemcsak elválasztó vo­nal, hanem kapocs is. A folyamok nemcsak határokat jelentettek a tör­ténelem során, hanem kapcsolatokat is. A Duna nemcsak elválaszt bennün­ket, hanem közelebb fog is hozni egymáshoz. Nem fogunk megijedni az akadályok­tól és ha húszszor sikertelen marad a törekvésünk, huszonegyedszer is megpróbálkozunk. — Ha politikai törekvéseink nem találkoznak mindig a legszélsőbb ra­dikális elemek helyeslésével, az nem lehet akadálya a felelős politikának. És ha a nemzetek kölcsönös megér­tésének szolgálatát valaki hazám elleni véteknek fogja bélyegezni, oda se neki! Arról beszélt ezután, hogy Közép- Európában meg kell szüntetni a nemzetek közötti gyűlölködést. — Éppen ebben az időben — foly­tatta — a Duna m­edence erkölcsi, po­litikai és gazdasági konszolidációjá­nak esélyeit kedvezően ítélem meg. — Meg kell becsülnünk a szomszéd nemzeteket, ha azt akarjuk, hogy a mi nemzeti érzésünk is megbecsülés­ben részesüljön. Köszönöm, hogy ezt az ünnepet rendezték, mert ez nemcsak az önök ünnepe, hanem ünnepe egy eszmének, amelyért ér­demes küzdeni! A tapssal és éljenzéssel többször megszakított beszéd után a miniszter­elnök e szavak kíséretében tett egy ütést az alapkőre, amelyet az okmány fölé elhelyeztek: »Jókai Mór emlékének s művének hódolatát fejezi ki a csehszlovák, miniszterelnök.« Ekkor az Iskola uccán álló katonai zenekar a csehszlovák himnuszokat intonálta. HEGEDŰS LÓRÁNT BESZÉDE Ezután Hegedűs Lóránt ny. ma­gyar pénzügyminiszter emelkedett szó­lásra és a család nevében mondott köszönetet a szobor felállításáért. Többek között ezt mondotta: Engem ide senki nem küldött, a megjelenésre senkitől megbízást nem kaptam, a magam nevében jöt­tem ide, idehozott Jókai iránti sze­retetem. — A miniszterelnök úr említette, hogy­ a Senki szigete, amelyet Jókai a béke s a boldogság földjének ál­modott meg, talán a komáromi sziget, vagy­ Ada­ Ivalé szigete. Nem. Jókai Senki szigete Jókai szíve volt, mely­ben csak szeretet és béke honolt. Jókai ebben a városban tanult meg írni és ennek a városnak nyelvét, le­vegőjét, alakjait örökítette meg hal­hatatlan munkáiban. Majd három kalapácsütése közben ezt mondta: — Első kalapácsü­tésemet a magyar nemzeti kultúra nevében teszem. — Második kalapácsütésem Komá­rom dicsőségének szól. — Harma­dik kalapácsütésem Jókai halhatat­lanságáé. A miniszterelnök az ünnep után megnézte a múzeumot s a Jókai­­szobát tekintette meg. Az Egyesület megajándékozta a Kultúrpalota ké­pével, amelyet Harmos Károly fes­tett s amely képen már látható a fel­állítandó Jókai szobor. A DISZEBÉD Az ünnepség után hivatalos dísz­ebéd volt a megyeháza nagytermé­ben, amelyet a váro­s adott a minisz­terelnök tiszteletére. Itt Parassin Sándor járásfőnök a köztársasági el­nökre ürítette poharát, Nagy Jenő kormánybiztos a miniszterelnököt kö­szöntötte föl. A miniszterelnök Komárom város kereskedelmi s ipari fejlődéséről szólott válaszában s reményét fe­jezte ki, hogy Komárom ipari em­­périummá fog fejlődni. A díszebéd szép megrendezésében Soltész Pál közig, főbiztosé a főér­dem, az­­ Ax­ del a Tromser-konyha ké­szítette. A miniszterelnök megtekintette a Skoda-műveket s az épülő hajókat, majd 3 óra után Érsekújvárra távo­zott. Az ünnepséget a csehszlovákiai ma­gyar rádió is közvetítette.

Next