Konzerv- és Paprikaipar, 1979 (27. évfolyam, 1-6. szám)
1979-05-01 / 3. szám
82 KONZERV- ÉS PAPRIKAIPAR 1979/3. igen kevés befőtt, dzsem, íz és kis mennyiségben cukrozott gyümölcs készült. A gyártási műveleteket nem leírt technológia szerint hajtották végre, hanem a háziipari szintet alig meghaladva, mindent kézi erővel végeztek. Nagy gondot fordítottak a minőségre, és így felvehették a versenyt nagyobb konzervipari múlttal rendelkező országokkal is. Hamarosan a nyugati piacokon is megszerették a jó minőségű, olcsó magyar konzervet. Megnyílt a piaci lehetőség Ausztria, Németország és Franciaország felé is. Az 1920-as évek végén megindult a paradicsom nagyüzemi feldolgozása is. A konzeripar kialakulását Magyarországon nemcsak a gazdasági, hanem a politikai viszonyok is akadályozták. Az 1930-as évek végén kezdett fellendülni a főzelék- és gyümölcsszárító ipar. Ekkor Weiss Manfréd Máriássy utcai telepére két Schilde rendszerű szárítót szereltek fel, melyeken elkezdődött a főzelékek (vöröshagyma, répa, zöldség, póréhagyma, spenót stb.) szárítása, szintén a hadsereg ellátására. Először szóló szárítmányokat, majd „Julienne” néven kevert szárítmányt, később „Julienne”-kockát gyártottak. Ezt ugyanazon a gépen gyártották, amelyen a „katonai kávé-kocka” készült. Ezek a második világháború után igen gyorsan letűntek a konzervipari termékek közül. A tavaszi és őszi időszakokban hathetes időtartamú volt a katonai kávé és hús (Haché, marhasertéspörkölt, ,,K” hús) gyártása. Kibővült a dobozgyártó profil tubusok, cipőpasztás (Schmoll- Kakas paszta) dobozok, fekete lemezből készült kézi permetezők, olajos kannák, a gyár saját nyomdájában litográfusok által tervezett gyönyörű Sougát dobozok gyártásával. Speciális vernírozás indult be külföldi modern gépekkel. Különböző méretű libamájas dobozok is készültek. Egy-egy új profil bevezetésekor az üzem egyszerű épületekkel bővült, néhány év alatt a Weiss Manfréd Konzervgyárban volt konzerv-, tubus-, nyomda-, doboz- és bádog-, paradicsom-, kávé- és szárítóüzem. Az akkori idők legfontosabb célkitűzése a profit gyors növelése volt, alacsony bérek mellett a termelést gyorsan növelték, a szociális gondoskodás ismeretlen volt. Hatalmas excenter préseket szereltek fel a fedők, fenekek gyártására, amelyek sok baleseti veszélyt rejtettek magukban és számtalan csonkulásos balesetet idéztek elő. A gyár csak ott és olyan gépesítést vezetett be, ahol feltétlen termelékenységnövekedés jelentkezett. A főzelékkonzerv-gyártás volumene állandó ingadozást mutatott, a paradicsomgyártás grafikonja viszont erőteljesen emelkedett. Az ingadozás fő oka volt, hogy mind a borsó, mind a zöldbab feldolgozását kézi erővel végezték, aminek következtében a költségek igen magasak voltak és a termékek nem lehettek versenyképesek. Például: a zöldborsót úgy dolgozták fel, hogy a hüvely gépi kifejtése után a blansírozott szemeket egy vagy több asztalra öntötték. Az asztalokat dolgozók állták körül, akik egy marék borsót felemelve, a másik kézzel kiszedték a sárga, férges, törött szemeket, szemétdarabokat stb., és a jónak ítélt mennyiséget a dobozba töltötték. Ez igen lassú munka volt, napi 1—2 vagon készárunál többet nem tudtak gyártani. A bab gyártása kézi tisztítással kezdődött és ugyanilyen munkaigényes kézi munkával történt. Az első viszonylag jól felszerelt nagy teljesítményű vonalak a paradicsomfeldolgozásnál alakultak ki. Az első, csöves elősűrítőt a Máriássy utcai gyárban szerelték fel 1928- ban. , 1938—1940 között megépült a Máriássy utcában két olasz tésztagyártó vonal. Ebben a teljesen korszerű tésztagyárban, a száraztészta már hidraulikus préssel készült, a hosszú tészta szárítását kamraszárítókban, a rövid áruét pedig szekrényes szárítókban végezték. A modern berendezés az államosításig már nem is változott. Olyan jó minőségű tésztát gyártottak, hogy azt külföldi piacokra — Amerikába és Japánba is — szállították. A tésztaüzem éjjel-nappal, még vasárnap is üzemelt. A felszabadulás után a Szandtner és Globus tésztaüzemeket államosították és egyesítették Tésztagyár N. V. néven. Az 1930-as években az üzem európai színvonalat ért el, főleg a paradicsom feldolgozása és a modern borsófejtőgépek beállítása után a zöldborsó konzerv gyártása volt viszonylag jelentős. Fellendült az export. A hús- és főzelékkonzerv erőteljes fejlesztése mellett megindult a libamáj konzerv és különféle ínyenc konzervek, mint pl. marhanyelv aszpikban, csirke zselében, szárnyas konzervek, virsli dobozban stb. gyártása. Két műszakban üzemeltek 12 órás műszakokban. A gazdasági világválság erősen korlátozta a konzerviparban jelentkező gazdasági fellendülést. A belföldi piac felvevőképessége kicsi volt, az 1929 — 1933 között fellépő munkanélküliség miatt. Weissék jól látták, hogy a válsághelyzetet csak a paradicsomkonzerv-gyártás fokozásával lehet áthidalni. A legjobb felvevő piac ekkor Anglia volt, majd Németország és Amerika is jó piaca lett a szép piros színű paradicsompürének. A környező és paradicsomtermelésre alkalmas községekben a gyár szerződéseket kötött a parasztokkal 3—4 fillér/kg-os áron. A termelők kötelesek voltak a saját kocsijukon, az előre meghatározott nap meghatározott órájában behozni a paradicsomot, szép, piros, egészséges állapotban. A kifogásolható minőségű nyersanyagot visszairányították. A paradicsomfeldolgozást éjjel-nappal folytatták. Jelentőségét mutatja, hogy nem elégedtek meg csak a művezető jelenlétével a feldolgozásnál, hanem nappal a gyár valamelyik igazgatója, éjjel pedig a Nagyváradi Konzervgyár felrendelt igazgatója volt a felelős vezető. A háborús konjunktúra hatására nagy megrendeléseket kaptak különféle dobozok (fehér és fekete lemezekből) gyártására. Beszerezték az akkor ismert „Láng” sűrítőket és elősűrítőket, modern automata zárógépeket. Kezdtek foglalkozni alumínium dobozok gyártásával és azok sterilizálásával ellennyomásos autoklávban. Fellendült a gyümölcs- és főzelékkonzerv kivitele. Wiess Manfréd a Máriássy utcai gyárat csakhamar kicsinek tartotta és elhatározta, a „Flóra