Kortárs, 1994. január-június (38. évfolyam, 1-6. szám)
1994 / 2. szám - Kiss Irén: Jókai szellemi exhumálása - avagy a Jókai-olvasók erkölcsi rehabilitációja
Kiss Irén Jókai szellemi exhumálása AVAGY A JÓKAI-OLVASÓK ERKÖLCSI REHABILITÁCIÓJA A híres 1889-es budapesti parlamenti véderővita során, mely csaknem Tisza Kálmán bukásához vezetett, egy szabadelvű képviselő a teljesen önálló magyar hadsereg ellenében a következőképpen érvelt Magyarország nyugat-európai integrációja mellett: „Énszerintem Magyarországnak, a magyar nemzetnek jelenleg egyetlen és őszinte szövetségese és pártolója a német nemzet. (Élénk helyeslés jobb felől.) És azt is mondhatom, hogy Magyarországon német elleni gyűlölet nem létezik. (Úgy van jobb felől.) Ezt aki mondja, szimulál egy olyan betegséget, mely ha volna, eltitkolni való lenne. (Élénk tetszés és helyeslés jobb felől.) A magyar nemzetnek ragaszkodni kell a német nemzethez. Kötelezve is vagyunk rá. Uraim! Uraim! Amikor őseink bejöttek és elfoglalták ezt a jó legelőnek való helyet itten (hosszan tartó zajos derültség a bal- és a szélsőbaloldalon), akkor módjukban állt választani, hogy hova akarnak tartozni, Kelet-Európához-e vagy Nyugat-Európához. Először úgy látszott, hogy Kelet-Európához akarnak tartozni, amit az is bizonyít, hogy legutolsó pogány fejedelmünk, Gejza, az ortodox, vagyis a görögkeleti vallást vette fel. Ha emellett megmaradtunk volna mostanáig, akkor ma egy rác nemzettel több volna ezen a helyen, írnánk cirill betűkkel, és részesülnénk Oroszország nagy protekciójában. (Nagy mozgás és felkiáltás szélsőbal felől: ,,,Jó volna!")... Első királyunk, Szent István azonban a maga bölcs, ezredévre előre látó lelkével csatlakozott a latin és germán fajokhoz, tehát Nyugat-Európához. Később, midőn a reformáció keletkezett, a protestantizmus egyenesen a németekkel jött hozzánk át, sehol oly erős gyökeret nem vert, mint éppen Magyarországon. Minket egész missziónk a német nemzethez köt. Azt a politikát, melyet a Keleten akarunk követni, csak a német nemzet segélyével, őszinte támogatásával tudjuk keresztülvinni... Azért minden félreértést vissza kívánok utasítani, mely azon követelésünknek, hogy a magyar fiatalságnak megadassák a mód a tiszti vizsgát saját nyelvén letenni, azon magyarázatot adná, hogy mi ellenszenvvel, gyűlölettel viseltetünk a németség iránt. (Általános, élénk helyeslés.)" A képviselő, aki ezeket a páratlanul józan és megfontolt szavakat mondta, Jókai Mór volt. A helyzetre, amelyben álláspontját kifejtette, jellemző, hogy — mint azt az ugyanazon vita során felszólaló, gyújtó hangú szélsőbalos képviselő, Ugron Gábor mondta: „mi itt Magyarországon tanácskozunk, midőn a kaszárnyákban idegenek által vezérelt katonaság van elhelyezve, s a Gellérthegyről reánk tátongnak az ágyúk, mely mellett égő kanóccal s gyűlölettel a szívében áll az idegen. (Mozgás a jobboldalon. Igaz! Úgy van! A szélsőbaloldalon)... Mi, negyedfél százados szenvedésünk alatt, negyedfél század óta omló könnyeinkben, negyedfél század óta tartó vértanúságunkban megfizettük azon bért, mellyel nemzeti létünk önállóságáért és szabadságáért tartozunk. (Élénk tetszés a szélsőbaloldalon.)”* Jókai politikai éleslátását éppen akkor érzékelhetjük a legjobban, ha véleményét Ugron Gáboréval ütköztetjük. A véderővita során a szabadelvű író-politikus nézeteinek higgadtsága