Kortárs, 1996. január-június (40. évfolyam, 1-6. szám)
1996 / 2. szám - Győrei Zsolt: Kölcsey Ferencz: Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetése czímű munkájának költői megítéltetése (apokrif novella)
APOKRIF NOVELLÁK 58 Győrei Zsolt („Csokonai Vitéz Mihály”) Kölesey Ferencz: Csokonai Vitéz Mihály munkáinak kritikai megítéltetése czímű munkájának költői megítéltetése Alázattal teli háládat készteti botor fémet meghajlani Recensens előtt, hebegvén néki hangicsálását a’ köszönetnek, a’ minek langy hulláma a’ ként emelint újs’ újra vállalta, mi képen a’ tikkatag szomjúhozó porzó torokját csiklandaná híves, permetező vize az váznak, a’ hová érkezhetni néki szerencséje lön. Minek is tagadnók: biza cziffra, majtényos kevélység dagasztá, ’s ugyan pöffeszté kebelem’, ’mikoron Rec. sorait, bölcsessége’ nem-fogyó kútjának fejeit megpillanthatám. Vala hát ratio ’s hellyes intuitio a’ szándékban, a’ melly setét téntájába a’ Literaturának ennen magam’ merítni serkentett, hogy sarkamnak híjján teljes alkatomon iramló csöppjeit érezhessem görgeni! — hisz’ nem csekélybbel honorálták nékem azt a’ kegyes Moirák, mint hogy a’ Hon’ olly jelesse ’s a’ Lant’ olly értő pöngetője nem átalla tollát ragadni végettem, csak, hogy én e’ tollal ékeskedhessek! Messze századok’ távolából tán e’ ként mereng viszsza megahány barátja Literaturánknak: ,,’S kelle ugyan lenni Valakinek e’ Csokonainak is, mivel hogy Kölcsey Ferencz kritikai megítéltetésének tárgyává tévé!” Vagy talám a’ ként vélekedik: nevem ’s munkáim — meganynyi fictio, ’miket ő csupán azért ötölt, hogy illy móddal szolgáljanak ürügyül Literatura ’s Grammatikabéli jártasságának megcsillogtatásához? Melly képtelen idea! Tán hoszszúnak tűnhetnék e’ praefatio, de csak ne kurtítsam, vigaszom mindöszvesen ez lévén: ha nem is maradhatnék meg enmagam alanyaként, bízvást megmaradok Kölcsey’ tárgyaként. Neve puezoválja nevemet — mint köszönöm! íme, ez hajtott válaszom’ papírra vetni: az ő neve miért ne maradjon fent? „Recensiomban psychológiai festéseket fog valaha az olyan biográf találni, ki őtet közelebbről nem ismerte.” — írja Recensens Döbrenteinek, ’s én hívéül szegődék e’ szóknak. Valóban, az lelhet igazán psychológiai festéseket Recensiojában, ’ki engem nem esmér, így van ez. Preferálom, ha valaki olly bizonyossággal lát, hogy conclusioját nem árnyékolja bé magamnak Poétakénti mímellése, a’ teatrális Commedia dell’arte, a’ melly’ színes álcráinak alatta a’ mi valék, az maradék, selypegő deák, hitván briganti a’ Poesis ’ óczeánján, provintiális, ómódi dilettant, nálamnál nagyobb literális Talentomok csalárdon tolvajló famulussa, Hanswurst a’ bécsi Teátrum’ szélén, primitive simplex Sentimentál, orozott Tónok ezmezogi hegedőse, a’ kinek szerencséjére marad még elég oldal, melly felől fényben jelenhet meg! Nem, nem vevénk le mindent Csokonairól — a’ keresztvíznek kívüle. Csudálatos bizony, a’ miként Rec. által iramlik elhibázott pályámnak meganynyi csúfos statioján, sajnáló jóindúlattal szemlélvén szőrmente experimentumaimat, a’ mikkel a’ fentebb stíl’ Parnasszoszai felé botladozék. A’ psychológiai festések csak-