Kortárs, 2004. január-június (48. évfolyam, 1-6. szám)

2004 / 1. szám

1 „Keresem magam közelségét” KEMÉNY ISTVÁN, JÁSZ A­TTILA, TÉREY JÁNOS ÉS LACKFI JÁNOS BESZÉLGETÉSE FRÁTER ZOLTÁNNAL Fráter Zoltán: Négy költőt hívtunk meg a Petőfi Irodalmi Múzeum pinceklubjába, a mai középnemzedék jeles tagjait, hogy Ady Endréről, az Ady-költészetről és -hagyományról be­szélgessünk. Vendégeink bemutatásakor jelezni fogom, hogy az ő életkorukban Ady Endre mit csinált, mit írt, pályája melyik szakaszán állt. Kemény István negyvenegy éves múlt. Ady ebben az életkorban halt meg, István szerencsére már túl is élte őt. Mindenesetre Ady utolsó korszakát az 1918-ban megjelent kötete jelzi, A halottak élén. Életkor szerint következő köl­tőnk Jász Attila, harminchét éves. Ady 1914-ben volt harminchét, ez a Ki látott engem? kor­szaka. Térey János harminchárom éves, Ady 1910-ben volt ennyi, s akkor éppen nem verses­könyvet adott ki, hanem novellákat, így is történhetik címmel, de közben a „Minden-Titkok” verseit írta. Egy évvel fiatalabb Lackfi János. Adynak harminckét évesen a Szeretném, ha sze­retnének című kötete jelent meg, 1909 végén. Beszélgetésünkben a mai költők természetesen önmagukról is szólnak, nemcsak Adyról. - Mikor találkoztatok Ady költészetével először, mi­lyen hatással volt rátok, összefügg-e mindez költői pályakezdésetekkel, hogyan láttátok akkor, és hogyan látjátok most Ady költészetét? Kemény István: Ha jól emlékszem, Ady nevével először a bilin ülve találkoztam. Ott volt a könyvespolcon, a gerincén ennyi: ADY. Érdekelt, de nagyon sokáig nem tudtam, mit jelent az a három betű. (A nagybetűket már ismertem.) Az biztos még, hogy abból az Ady-összesből is­kolás korom előtt többször is olvasott fel az apám. ki Emlékezés egy nyár­éjszakára címűt pél­dául egész biztosan. Aztán sok évig semmi emlék. Nyolcadikban még nem érdekelt Ady, har­madik gimnazista koromban „jött be” először, akkor éreztem rá, mitől fogja meg az embert. Jász Attila: Nekem abszolút gimnazistaélmény Ady. Magyartanárom Király István tanítvá­nya - és duplikátuma - lévén Ady-mániákus volt, ebből kifolyólag több mint egy évig tanultuk Adyt (nyelvtanórákon is). Azt a körülbelül harminc-negyven, mindenki által ismert verset szed­tük darabokra és elemeztük. De az Adyval szembeni ellenérzésemet nem a verseire fordított sokkolóan irreális időmennyiség váltotta ki, egyszerűen kezdetektől fogva - egy-két versét ki­véve - taszított a nagyképűsége, önmutogatása. Ez az ösztönös fenntartásom azóta is megvan vele szemben, bár el kell ismernem, erős költő volt, maximálisan hitt abban, amit csinált. Térey János: Az első élmény, amelyik körülhatárolható, a centenáriumi kiadás kézbevéte­le­­ utánaszámoltam, 1977-ben. Az a rész, ahol fölütöttem a kötetet, a Még egyszer című verses­könyv volt, erre évekkel később jöttem rá. Vagyis biztos érzékkel sikerült rálapoznom arra a határvidékre, amelyik a cukros epigonlíra és az Új versek érett költészete között húzódik. Szó- Elhangzott a Petőfi Irodalmi Múzeumban, 2003. április 15-én.

Next