Kortárs, 2011. január-június (55. évfolyam, 1-6. szám)
2011 / 4. szám - Thimár Attila: Az Operenciás szabályokon is túl...(Térey János: Protokoll)
Thimár Attila Az Óperenciás szabályokon is túl... Térey János: Protokoll Térey János tavaly szeptember 14-én ünnepelte negyvenedik születésnapját. Ha nem is dantei kor, mégis kellően szimbolikus esemény ahhoz, hogy a pálya fontos fordulópontjának tartsuk. A Protokoll megjelenése nem ennyire kiszámított okokból csúszott őszre, ám kétségtelen, hogy a mű és az évforduló összekapcsolódása felveti a kérdést: vajon szintézis lett-e az idáig legterjedelmesebb Téregmű? Elképzelhető-e egyáltalán szintézis ilyen típusú alkotói pályán? A szerző legutóbb úgy nyilatkozott, őt mindig az foglalkoztatja, ami éppen forr, születik, a régebbi kötetekről már nem jut eszébe semmi, maximum emléknek számítanak („Kétszer ugyanolyan könyvet még soha nem írtam”- Darvasi Ferenc beszélget Térey Jánossal, Bárka, 2010/4.). Amikor egy mű lezárul, keretet kap, akkor helyette már az az érdekes, „ami most alakul, amiből szinte még bármi lehet”. Végigtekintve a könyvek során a Szétszóratástól az Ultráig, a Termán hagyományaitól a Jeremiásig, úgy látom, hogy a műfajok, témák, megformálási módok sokszínűsége, illetve a mindig az újra, a jelenre figyelő alkotói szemléletmód nem engedi, hogy a Protokoll esetében szintézisről beszéljünk. Ám ha szintézis nem is lett, az életmű nagyon fontos darabja a Mátrai Ágostonról, a külügyminisztérium főprotokollosának monoton munkanapjairól és magánéletének útkereséseiről szóló regény. Magán viseli a Térey-írásmód kikristályosodott jegyeit, sőt, meg lehet kockáztatni, hogy egy pályaszakasz lezárulását is jelenti. Művek között A szerző utóbbi években született műveit nézve tudatos építkezést látunk, az egyes alkotások szorosabban összetartoznak több szempontból is. Az írói műhelyből olyan szövegek kerültek ki, amelyek nagyobb létszámú befogadói csoportokra számítanak. A Radnóti Színházban nagy sikerrel játszott Asztalizene után a Jeremiás avagy Isten hidege című darabot is előkelő helyen, a Nemzeti Színházban játsszák, és valószínű, hogy az ősszel megjelent Protokoll sem fog pusztán papíron maradni, a szöveg jó esélyeket kínál megfilmesítésre vagy dramatizálásra. Mindhárom mű olyan irodalmi műfajt, formát jelent, amely nemcsak a szűkebb, irodalomértő közönséghez szól, hanem igyekszik nagyobb befogadó (rajongó?) tábort gyűjteni. Ez nem csupán a karrierépítés megalapozása, hanem annak belátása, hogy az, amit a szerző el szeretne mondani, csak úgy jut el a ______________________________________________________________27