Kortárs, 2011. július-december (55. évfolyam, 7-12. szám)
2011 / 7-8. szám - Kovács György: Emlékszilánkok Kovács László (1944-2006) festőművészről
Kovács György Emlékszilánkok Kovács László (1944-2006) festőművészről Valamikor tavaly ősszel felkértem Kovács György szobrász-restaurátort, írná meg a 2006-ban elhunyt festőművész bátyjára vonatkozó visszaemlékezését a Kortárs számára. Ő a kérésemet, bár kissé szabadkozva, mégis készséggel teljesítette. Ez a személyes emléktöredékekből összeálló memoár inkább hasonlít egy lírai hangvételű, a művész jellemét, élethelyzeteit szilánkosan és szeszélyes kitérőkkel megjelenítő családtörténetbe ágyazott vallomásos mikroszociológiai korrajzhoz és kordokumentumhoz, mint egy pályaelemző, objektíven értékelő dolgozathoz. Erénye azonban éppen szubjektivitásában, a testvéri szem behelyettesíthetetlen közvetlenségében rejlik. Olyan apró és jelentéktelennek tűnő titkokat közlő olvasmány ez, amely filmszerűen lepergethető képkockáiban mégis húsbavágóan ismerősnek, érdekesnek, izgalmasnak és jellemzőnek tetszik, ám csak mozaikos képét adja a sokak és sokunk által megélt utóbbi, több mint fél évszázadnak. S mivel Kovács László művészi pályaképe jószerivel hiányzik belőle, a közérthetőség kedvéért ezt a kiegészítést - összefoglaló jelleggel- célszerű volt megtenni. Íme: K. L. 1944. március 25-én született Budafokon. 1962 és 1967 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakára járt. 1967-ben feleségével, Szabó C. Mária szobrászművésszel Budaörsre költözött, ahol 1969-ге felépítették ikerműtermüket. 1971-74-ben Derkovits-ösztöndíjban részesült. 1975-ben öccse mellett Sopronban megismerkedett a kőszobrász-restaurátor szakma új anyagaival, így kialakíthatta úgynevezett stukkó- vagy sgraffito-technikáját, amelyet 1976-tól 2005-ig táblaképméretekben alkalmazott. 1997-től 2006-ig az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékének vezetőjeként dolgozott. Számos díjban részesült, amelyek közül a legrangosabb az 1992-ben elnyert Munkácsy-díj. Tagja volt többek között a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Festők Társaságának, a T-ART Alapítványnak és a REGIOART Dél-Buda Környéki Regionális Művészeti Egyesületnek. 2006. január 11-én rákbetegségben hunyt el Budapesten. Sírja a budaörsi „Régi temetőben” található. Életműve rendkívül színes, változatos, szellemes, sokágú és sok műfajú, ugyanakkor kivételesen következetesnek, zárt pályákon mozgónak mondható. Művei tiszta műfaji (technikai) kategóriákba s azon belül jól körülhatárolható témacsoportokba sorolhatók. Úgymint: Rajzok és vázlatok, hiszen mindig, mindenhova, a rajzpapírokon túl, minden keze ügyébe akadó fecnire dolgozott, mániákusan rögzítette ötleteit, alakította, kereste, tökéletesítette motívumait. Olyan visszatérő témái voltak, mint például a dudás, táltos, csikótojás, ördögbőr, Minotaurosz, kerítés-állat vagy kerítés mögött, napraforgó, kereszt-korpusz, ágas-fonadékos korpusz, hinta, karácsonyi kaktusz, bölcsőjáték vagy macskabölcső, őrült karmester stb. Olajképek vásznakon és farostlemezeken körülbelül 1983-ig. Bár a hagyatéknak ez a része igen sok fizikai kárt szenvedett, mégis jelentős szeletét képviseli a Kovács-életműnek. Síkszerűen felbontott alakjainak és tárgyainak kontúrok nélküli, erős, hatásos színfoltokból fel- és visszaépített, sokszor a szétesés határáig vitt kohéziós formái és kompozíciói átvezetik figyelmünket a monotípiák és a sgraffitók síkszerűen rétegződő világába. Festményeinek utolsó periódusában egy szárazabb, a szó szoros értelmében rajzosabb stílust alakított ki magának, ahol a ceruzavonalakat is beépítette áttetsző felületű olajképeibe. Fa- és linómetszetek, mélynyomásos metszetek 1967 és 1996 között. Ezek a kezdetben szintén expresszív vonalvezetésű és robusztus folthatású, később egyre inkább a groteszk-ironikus, a különös perspektívákat és motívumokat összemontírozó rajzi gondolkodást közvetítő sokszorosító eljárások az életművön belül bár igen karakteresek, számuknál fogva mégsem túl jelentősek, inkább csak kísérőjelenségei fontosabb műfaji állomásainak. Monotípiák 1972-ben, 1992-ben, 1996-97 között és 2002-ben. Igen szép, bőséges és attraktív periódusa Kovács Lászlónak, tisztán és világosan elkülöníthető témacsoportokkal, amelyekben a zalai nagyszülői