Korunk, 1939. július-december (14. évfolyam, 7-12. szám)
1939-08-01 / 7-8. szám - Csehi Gyula: Az ancien régime utolsó évtizedei
Csehi Gyula. As Ancien Régime utólsó évtizedei 579 •érkezésekor Mme du Deffrandot igy köszöntötte: ,Asszonyom, van szerencsém mély [hódolatomat kifejezni', Hénault elnököt: ,Uram, van szerencsém önt alázatosan üdvözölni',, de Pont du Veylet: ,Alázatos szolgája vagyok' és végül Alem,betett, ,Jó napot, uram!'.“ (Chaanspfort: Anecdotes.) Valószínű, hogy a békés természetű d'Alembert észre sem vette ezt a sértő megkülönböztetést. De egy hasonló esetben a maró szelleméről híres Piron keményen visszavágott: ,,Egy bankárnál volt hivatalos vacsorára és az egyik előkelőség udvarra. Csáli előre tuszkolta az ebédlő termem ajtajában. A ház ura közbelépett. Fölösleges ez a körülményeskedés, gróf ur, — mondta — csak egy íróval van dolga. Piron észrevette, hogy becsmérlik, fejébe nyomta kalapját s igy szólt: ,Most már tudjuk egymásról, hogy mik vagyunk, tehát rangomhoz illően előre megyek" — és belépett az ebédlőibe". Természetesen többről volt itten szó, mint a társadalmi formák és az illem kérdéseiről. Az Ancien Régimének nem legkisebb ellentmondása agazdasági tényezők fontossága és a gazdasági ténykedés megvetettsége közötti kiáltó ellentét. A háborúk már piacokért, gyarmatokért, kereskedelmi szerződésekért folytak, de az a francia nemes, aki magát kereskedelemre vagy iparra adta, mégis közrendűvé süllyedt. Ilyenképpen lett a francia polgárság egyik forradalmi jelszava, amit elsősorban az angliai száműzetéséből hazaérkező Voltaire hirdetett, a kereskedelem és az ipar dicsérete: „Az angol kereskedő jogosan hasonlítja össze magát a római polgárral. A lordok ifjabb testvérei nem vetik meg a kereskedelmet. Milord Townshend államtitkár öccse megelégszik ezzel a címmel: kereskedő a Cityben és miközben milord Oxford Angliát kormányozza, egyik fivére Aleppoban kereskedelmi ügynök. Franciaországban, az márki, aki csak akar. Aki pedig „,ac“-kal vagy„ille“-jel végződő név és költeni való pénz birtokában Párisba jön, büszkén smondhatja magáról: „az olyan előkelő ember, mint én". A kereskedő annyit hallja becsmérelni foglalkozását, hogy végül ostobán maga is pirul miatta. Én pedig nem tudom, hogy ki hasznosabb az állama szempontjából, a bőven rizsporozott nagyúr, aki pontosan tudja, hogy a király mikor kél és mikor fekszik, aki előkelő modorban játsza a rabszolga szerepét a miniszterek előszobáiban, vagy pedig a kereskedő, aki gazdaggá teszi az országot, aki irodájából Suratenak és Kairónak ad utasításokat és elősegíti a világ boldogulását". (Voltaire: Lettres Anglaises X. levél.) A Csatornén túlról hozott eszmék és a csatornán túlról érkező gépek: a water-frame, a mule jenny, a spinning-jenny, és főképpen a „pompe à feu“, a kezdetleges gőzgép, megváltoztatták Franciaország gazdasági szerkezetét. Az ipari forradalom, amely ekkor Angliában már „teljes gőzzel“ folyt — a gőzgép nagy szerepéről lévén szó, több ez itt, mint képes kifejezés — Franciaországban csak a 19. század első felében került a sor. De kezdeti jelenségei már a politikai forradalom előtt mutatkoztak. Maga a nagyipar, a királyi manufaktúrák formájában már XIV. Lajos uralkodása alatt megszületett, hála Colbert iparpártoló gazdaságpolitikájának. Azonban ezt a nagyipart az állami védelem legalább annyira elnyomta, mint amennyire támogatta, mivel a céhrendszer szellemében készült előírások rendkívül aprólékos intézkedéseikkel és szigorú ellenőrző rendszerükkel már a kisipari termelést is zavarták, hát még a nagyipart. A kohászat és a szénbányászat Északfranciaországban ennek ellenére komoly méretekben fejlődött: a most Creusot nevet viselő kohászati központ állapotáról egy 1787-ből származó ellenőri jelentés a következőket mondja: „A négy magaskemence évi termelése tízmillió font öntöttvas, kemencén-