Korunk 1969 (28. évfolyam)
1969 / 2. szám - TÉKA - Deák Tamás: Átváltozások - Jorge Semprun: Az ájulás
milyen csodálatosak, kellemetesek, rózsásak, fehérbőrűek, hogy a velenceieknél szebbet már nem is képzelhet az ember, de Udinének is „gyönyörű fejérnépei vagynak", s bizony a medgyesiek is nagyon szépek. Gyűjteni akar. A jóérzések, a jó mulatságok, a szép napok mellé érdekes látványt is. Csodálni akarja a raritásokat, az antikvitásokat, a históriákban nevezetes dolgokat és helyeket. „A nevezetesebbeket — mondja —, mert Isten győzne mindent tökéletesen meglátni.“ Hogyne értenék meg őt olvasva még inkább a telhetetlenségtől kínzott korunkbeli társát, kinek a „spektákulumot" a gép házhoz szállítja, vagy őt röpíti a csodálnivalókhoz. A „Vas Pál-i" és napjainkbeli mindennel töltekezni vágyás nem örök, nem metafizikusan felfogott emberi természetről árulkodik, de regél valami bennünk tartósan létezőről, ami éppen úgy lehet magas szinten szépen élhető és emberi teljességet szolgáló, mint önpusztító, vagy — kizárólagosságra törő életelvként — közösségeket, társadalmakat bomlasztó veszedelem. * Ami gyarló ember voltában a legjobb, a naplóírót Móricz Zsigmondhoz is közelíti. Közös bennük az élet keresése, az élet szeretete. Mindketten megfordultak a Garda-tónál. Wass Pált a tó híre csábította, a „sokadalma“ és a vizen járó gőzhajó. Móricz szintén az életet kereste Olaszhonban, hogy felszabaduljon a művészet súlya alól. „Nálunk láttál valahol szőlőt felfuttatva a fákra?" — kérdi ő is. Nagyon szeretne a néppel beszélgetni, s elfogja a vágy, hogy megértse Velence szegényeit, s ellenőrizni kívánja, igaz-e a leányfalusi kerti napszámos szava, hogy a Garda-tónak olyan kék a vize, hogy az „evedzőről" úgy csepeg le, mint a kékítő. Visszanéz hát a Gardatóra, de nem Dantét keresi s látja rajta, mint útitársai — Janka és Babits —, hanem azt, ami minden népből való ember szeretetét fejezi ki: hogy a tó kékjét a hajó kereke ugyanúgy fehérre porlasztja, mint a Duna vizét. S utaknak, írásoknak mértékéül szabja a gyötrő kérdést, a sohasem feledhetőt: „hogy lehet és hogy kell tovább javítani a tömegek életét?" A katona nem jutott még el a közösségi emberségig, s tanultsága is jóval kevesebb. Nem lát embertestvériséget, társadalmi célokat, s nem látja Dantét sem. Ne ítéljük meg érte, hiszen Móricz Babitsot is, bár fiatalabb, mégis négyezer kötettel öregebbnek minősíti önmagánál. De azt sem feledhetjük, hogy keresi a szellem, a művészet kőbe, képbe, szoborba öltözködő emlékeit, és szigorúan leltároz. Felméri, őszintén írja le a lengyel paraszt embertelen nyomorát, azt, hogy Nápolyban naponta többen is meghalnak éhen, hogy Olaszhonban az utcán hal meg az ember, a szegény, hogy a pápai Róma országútjai mentén — tolvajt riasztva — emberfők, kezek, lábak himbálóznak, s hogy az iszonyú nagy szükség és az éhség kényszeríti a lakosokat a rossz tettekre, s érzékeli azt is: félnek az urak a karbonáriktól. Az életet szeretőt állásfoglalásra késztette a mások téka tosítva a költő használta tulajdonneveket) képet nyújt Eminescu szókincsének számbeli és funkcionális gazdagságáról, s kiindulási alapul szolgál mindazoknak a kutatásoknak, amelyek e fontos kézikönyv birtokában veszik majd vizsgálat alá a korszakokat szintetizáló s beláthatatlan távlatokat nyitó költő nyelvét, stílusát. (Editura Academiei, 1968.) Deák Tamás Átváltozások A műfordító nem mindig saját kedvtelése, hanem sokszor az őt magáénak valló irodalom igényei szerint is válogat, mégis egészben véve nem sokat — és nem is lényegeset — téved az, aki egy műfordítói életműből magának a fordítónak az arcképét is megrajzolja. Deák Tamás új műfordításkötete tanúsága szerint éppúgy a klasszikusok szerelmese, mint amennyire a kortársak rezdüléseire érzékenyen reagáló közvetítő. Propertius, Ronsard, Milton, Goethe és Heine mellett szívesen fordul a kortárs költők felé, s a kötetben gazdagon jelenlevő román irodalomban is — Grigore Alexandrescu és Mihai Eminescu tolmácsolása mellett — hézagokat pótol Mihail Codreanu, Vasile Voiculescu, George Calinescu és Al. Philippide fordításaival. A versfordítás nemcsak ihlet, hanem míves munka dolga is, s ennek az igazságnak e kötet zöme joggal lehet bizonyító anyaga. (Irodalmi Könyvkiadó, 1968.) Jorge Semprun Az ájulás Egy élet története? Vagy csak pillanatok története — a