Korunk 1971 (30. évfolyam)

1971 / 6. szám - SZENT-GYÖRGYI ALBERT: Nehézségeim az atommal

méltó barlanglakótól. Mialatt a többi fajta agyarakat, karmokat és szarvakat növesztett a létért való küzdelemben, tiszteletre méltó nagyatyám agyat növesztett, amely véletlenül különbnek bizonyult az agyaraknál, karmoknál, szarvaknál, és így biztosította számára az elsőbbséget többi teremtmény társa között. Ez az agy képessé tette egyszerű elhatározásokra, eszközök készítésére, a tűz felhasználására, a többi állat megölésére, élelem, biztonság és nemi társ megszerzésére. Ez az, amiért az agyam készült, és lényegében azóta sem változott, még ha összetett társadalmunkban mind­eme célok sokkal bonyolultabb formát is öltöttek. Agyamnak soha nem állt szándékában, hogy kozmikus erőkkel és méretekkel foglalkozzék. Egy­szerűen úgy van alkotva, hogy nem tud mit kezdeni azzal, ami kívül esik szűk környezete határain, és ez az oka, hogy százmillió ember halála vagy százmillió mérföld vagy tizenöt millió fok semmit sem jelent nekem. Így hát, amikor az ember „felfedezte“ az atomenergiát, és Földünkre idézte a kozmikus erőket, fonák helyzetet teremtett önmaga számára. Elég ügyes volt azoknak a feltételeknek létrehozásához, melyek között a kozmikus erőket szabadjára engedheti, de annyira már nem ügyes, hogy természe­tüket képzeletével utolérje, igazi jelentésüket felmérje és megpróbálja be­illeszteni kicsinyes gondolkozásába. Természetes tehát, hogy a politiku­sok úgy bánnak ezekkel az erőkkel, mintha csupán új parasztok lennének a politikai hatalom régi sakkjátszmájában, és könnyen mennek addig a határig, amelyen túl a világégés leselkedik. Sőt azt is hiszik, hogy ezekkel a mindent megemésztő erőkkel szemben védekezhetnek szerény eszközök­kel, földbe ásott vermekkel, melyeket óvóhelyeknek neveznek, és remény­kednek, hogy elbújhatnak bennük. Ebben van a halálos veszély, mely mindnyájunkat pusztulással fe­nyeget: kozmikus erők vannak kezünkben — elég ügyesek vagyunk, hogy felszabadítsuk őket, de annyira már nem, hogy meg is értsük. Agyunk arra készült, hogy barlangjaink kezdetleges tüzével törődjék, nem pedig a tizenöt millió fokos kozmikus lángokkal. Beszéltem önöknek az agyról, melyet mint biológus valamelyest meg­értek. De szeretnék még egy pillanatig ennél a tárgynál időzni, mivel úgy látom, van itt még egy másik veszély is. Az ügy, mint mondtam, a létért való küzdelem szerve, amely előnyök elérésére szolgál, nem pedig az igazság keresésére. Ennélfogva mindig meglesz benne a hajlandóság, hogy igaznak találjon valamit, ami pusztán előnyös. Többnyire azt cse­­lekedjük, amit cselekedni szeretnénk, agyunkat viszont arra használjuk, hogy mentséget, igazolást találjunk tetteinkre és vágyainkra. Csak igen kivételes agyak (önök azt mondhatják: a kórosak) helyezik az igazat az előnyös elé. Tulajdonosaik többnyire máglyán végezték, vagy valamilyen székben, villanyosban — esetleg akadémikusban. Az ilyen emberekből nagy tudósok lettek, mint Galilei, Newton és Einstein —, akik az emberi létet magasabb színvonalra emelték. Ezen a ponton a saját életemből is idézhetek példát. Kutató vagyok, így hát bennem is van némi kóros hajlandóság, hogy az igazságot a ha­szon elé helyezzem, de még így is állandóan gyanakszom magamra, hogy a kettőt összekeverem. Mikor vagy huszonöt esztendővel ezelőtt váratlanul egy jó kalapra való pénzt kaptam a Nobel-díj formájában, valamit csi­nálnom kellett vele. Az volt a legegyszerűbb módja, hogy egy ilyen kalap krumplit elvessek, ha részvényeket vásárolok rajta. Elmentem tehát egy 3 — KORUNK 857

Next