Korunk 1971 (30. évfolyam)
1971 / 7. szám - ÉLŐ TÖRTÉNELEM - GERSKOVICS, ALEKSZANDR: A szibériai Petőfi-legenda nyomában (Gáll Erzsébet fordítása)
volt a sürgés-forgás, az egyes csapategységek ekkor foglalták el kijelölt helyüket. Mikor Engelhardt a csatatér felé lovagolt, mindenütt, ahol elhaladt, csapatai hangos szóval köszöntötték. Este livlandi ulánusok Segesvárra hozták Bem hintóját. Midőn ők ezzel a piactéren megálltak, egyikük német nyelven a következőket mondta: „Én, néhány ulánustársammal együtt, üldözőbe vettem, majd utolértem a hintót. A kocsiból egy fiatal tiszt ugrott ki, akit lekaszaboltunk, őt egy öregebb tiszt követte [a leírás szerint biztosan Bern — Heinrich Müller megjegyzése]. Ekkor viszszatérő huszárok támadtak meg, az idős tisztet egy lóra kapták és elvágtattak vele." Tekintettel arra, hogy én feltehetőleg egy vagyok azon kevés ember közül, aki még életben van, és mint a segesvári evangélikus gimnázium századában szolgáló egykori nemzetőr a fehéregyházi csatát elejétől kezdve annak döntő szakaszáig igen előnyös látóhelyről különös érdeklődéssel figyelemmel kísértem, ezért az ott történteket részletesen és hitelesen tudom ismertetni. Petőfi, aki a harcban szintén elesett, már reggel Bemmel együtt a csatatérre kocsizott, de ő, amint mondják, nem volt a harcosok között, hanem Fehéregyházán egy sütőkemence tetejéről követte az ütközet lefolyását. A brassói Anton Kurz, aki mint íróember volt ismeretes, ugyancsak a csatatéren lelte halálát. [A fehéregyházi csata után] Bem Keresztúron át Marosvásárhelyre menekült, azonban, miután Kolozsvárról 4000 főnyi erősítést kapott, ezzel augusztus 4-én Nagyszeben alá vonult, és a gyenge orosz védőrséget egy éjszakára kiszorította a városból. Augusztus 6-án Szeben mellett Lüders tábornok döntő győzelmet aratott Bem hadai felett, és ezzel a felkelők hatalma Erdélyben teljesen megtört. Augusztus 12-én Lüders még egyszer a forradalmi hadak ellen vonult, és a szászsebesi csatával felszabadította Gyulafehérvárt. Három nappal ezután Zsibónál 15 000 felkelő letette a fegyvert. Kossuth, Bem és több más tábornok Orsovánál török területre menekült. Ezzel véget ért a véres dráma. ALEKSZANDR GERSKOVICS A szibériai Petőfi-legenda nyomában Minden népnek halhatatlanok a hősei. Petőfi esetében ez a megállapítás kétszeresen igaz: őt holtan senki sem látta. Ismeretes, hogy 1849. július 31-én a 26 éves költő, aki sohasem volt katonai szolgálatban, Bem tábornok harcoló seregének önkénteseként részt vett a segesvári véres ütközetben. E csata lényegében az utolsó összecsapás volt a magyar forradalmi csapatok, valamint az osztrák császár és az orosz cár egyesült hadseregének erői között. Augusztus 13-án a magyar seregek Világosnál letették a fegyvert. Petőfi ezt a napot már nem érte meg, Segesvár mellett nyomtalanul eltűnt azon, a Fehéregyháza és Héjjasfalva közti útszakaszon, ahol utoljára látták egy ulánus támadás ellen védekezve. Neve nem szerepelt az elesettek, sebesültek és fogságba esettek listáján. És ekkor kezdtek megszületni a legendák.