Korunk 1973 (32. évfolyam)
1973 / 9. szám - TÉKA - Yolanda Eminescu: Pledoarii celebre
rend, hanem a változatlan légkör és hanghordozás fűzi össze. Alakjai így vándorolhatnak novellából novellába vagy regénybe, egy látomásba zárva, lakhatatlan hétköznapjaikban. Csempe-Pempe, Fabulya s a többiek kopott kis hétköznapi alakok, nincs fölsejlő, vasárnapi lelkiviláguk, rejtező, mélyebb tartalmuk, ahová elesettségükből vigasztalásért bepillanthatnának. Mozdulataik vannak, meg terek, utcai pletykák. Mándy ezeket mutatja meg, tartózkodva a „hülye történetektől“ meg a „gennyes, »költői« prózától“. De nála a pletykás Árusok terén legendák születnek, s az irónia érzelmes részvéttel ötvöződik. S nem áll meg alakjai valós gesztusainál. E mozdulatok közé a még lehetségeseket sejtető hangulatot kísérli meg odavarázsolni. (Mint például a Hintázók álomjátékában, vagy a Rír van Verával? novelláiban, az eltűnt arc igaz természetét nyomozva.) Idézzük: „Egy öreg bolt csodája, egy kopott tűzfalé, egy emberi arcé.“ A keményebb látás arra hajlana, hogy csak az „öreg boltot“ vegye észre, mindenféle mögöttes csoda nélkül. Mándy e „csodára“ is figyel, ha tétova fintorral is, mert mindig éreztetve: vajon valóban a látvány, vagyis a pontos írói látomás része ez a mégis megpillantott csoda, vagy csupán pótlás, önkényes belevetítés, „beleemlékezés“. Írásaiban a kemény látás és részvét, tárgyilagos irónia meg együttérzés, önirónia és érzelmesség, a hétköznapi groteszk és a csoda ezért jelenhet meg egybeötvözve. S e termékeny kettősségből bontja ki ars poeticáját, kopott alakok, terek látványából a vallomást: „Dolgozni kell — nincs más. Meg hűnek maradni ezekhez a sokat szenvedett terekhez, utcákhoz.“ Zirkuli Péter Az Egyesült Államok története A bukaresti egyetem professzora, Alexandru Vianu első ízben kínál olvasóinknak az Egyesült Államok történetéről olyan könyvet, melyet egészében román kutató írt. A szerző érdemei azonban túlmutatnak az elsőbbség jussán kijáró megbecsülésen. Mintegy 25 éve két román nyelvű teljes történet forgott közkézen, az egyik André Maurois, a másik Alan Nevins és Henry Steele Commager amerikai történészek könyvének fordítása. Ma már mindkettő túlhaladott. Nemcsak azért, mert a második világháborúval befejeződvén, szükségszerűen hiányzik belőlük az oly fontos eseményekkel teli TÉKA tius nemcsak a háborút igyekezett törvényes keretek közé szorítani, hanem egy új tudományos diszciplína, a békekutatás előfutárai közé sorolható. A szent cél érdekében hosszú természetjogi fejtegetésekbe kezd, valósággal udvarol XIII. Lajosnak s végül Istenhez fohászkodik, hogy „töltse meg az isteni és emberi jog ismeretével“ azokat, akik kezében a kereszténység ügye van. A jog a gyengék menedéke, a nemzetközi jogot is kis népek fiai alkották meg, Grotius mellett egy másik hollandul, Bynkershoek s a svájci Vattel. Koruk, nemzetük eszközeivel „harcoltak a békéért“. A szemelvényeket Farkas László válogatta, a kötethez Demeter János írt előszót. (Kriterion, 1973.) YOLANDA EMINESCU: Pledoarii celebre. — Az ókori görög és római, a franciaországi és a romániai (ez utóbbi esetben XIX. század végi — XX. század eleji) híres védőbeszédek legjavából válogató szerző — előszavában hangoztatott — véleménye szerint könyve megjelenéséig művelődési életünk fájó hiányosságai sorába tartozott, hogy nélkülözzük a jogi ékesszólás antológiáját. S a hiány pótlására irányuló, akadémiai színvonalú vállalkozása kétségtelenül figyelemre méltó, bár — ha lényegileg és műfajilag — összefüggőbb beszédeket tallóz, igyekezete talán még meggyőzőbb lett volna (rengeteg válogatás-variáns képzelhető el: nem elvetendő a „politikai perek“ csoportosítás, még akkor sem, ha egy ilyen szelekció nemritkán éppenséggel a jogi szellem csődjének tanúságait prezentálhatja, sőt, éppen ettől még tanulságosabb lehet, kiváltképpen ha ad usum delphini készül). Persze, Yolanda Eminescu egyebekben meggyőző érvelése sem feledtetheti el, hogy azért nem éppen csak a jogi ékesszólás hi- * Alexandru Vianu: Az Egyesült Államok története. Tudományos Könyvkiadó, Bukarest, 1973. 1475