Korunk 1992 (III. folyam 3.)
1992 / 2. szám = Farsang Romániában - VILÁGABLAK - BARANOVA, NATALJA: Egy mennonita falu Szibériában (Szilágyi P. Csaba fordítása)
87 NATALJA BARANOVA EGY MENNONITA FALU SZIBÉRIÁBAN Kezdjük egy rövid történelmi ismertetővel. A mennoniták kb. 200 éve jelentek meg Oroszországban, Nagy Katalin idején. A reformáció kori Európa anabaptista mozgalmának az örökösei. Nevük Menno Simsontól, egy holland katolikus paptól ered, aki otthagyta a katolikus egyházat az anabaptistákért, és a mozgalom egyik fő vezetője lett. Eredetük szerint a mennoniták azon etnikai-vallásos csoportok egyikét alkotják, amelyek a reformáció idején leváltak a protestantizmus fő ágáról. Nagy Katalin 1763-as történelmi rendelete után — melyben külföldi parasztokat és kézműveseket hívott meg Oroszországba — sok olyan mennonita gondolt az Oroszországban való letelepedésre, akik Lengyelországban és Poroszországban éltek. 1789-ben végül 200 család jelent meg a Dnyeper felső vidékén. Főleg földművesek voltak, két különböző gyülekezetből: egy flamandból és egy frízből. Az első világháború előestéjén az orosz birodalomban mintegy 104 ezer mennonitát tartottak számon, 1914-ben körülbelül 400 közösséget alkottak. A települések elszigeteltsége ellenére összekötötte őket szervezetük, a Mennonita Nemzetközösség, annak függetlenül oktatási, vallási, közjóléti és ellenőrző intézményeivel. Szibériában a mennoniták a XX. század legelején jelentek meg, amikor Sztolipin reformjai alapján lehetőség nyílt a parasztság számára, hogy olyan földet vásároljon, mely előzőleg az államé volt. A mennoniták felhasználták ezt a lehetőséget földszerzésre és az önálló gazdálkodás elkezdésére Nyugat-Szibéria déli részén. Ma még mindig élnek a Szovjetunióban mennonita közösségek, főleg Ukrajnában (Zaporozsje és a Donyec vidékén), Szibériában (Omszk, Altáj és Novoszibirszk), illetve a Távol-Keleten. Az a szibériai mennonita falu, amelyet kutatásunk tárgyául választottunk, adminisztratív szempontból egy állami gazdaság része. Fenntartva a népi hagyományokat, ezek a mennoniták sokkal eredményesebben művelik meg a földjüket, mint szomszédaik. Ugyanolyan munkakörülmények mellett munkatermelékenységük általában 2—2,5-ször nagyobb [...] 1989-ben a falunak 136 portája és 750 lakosa volt, többségük egymással rokon. Mindennapi életükben a Plattdeutsch német dialektust beszélik, melyet ők anyanyelvüknek tartanak, ez köti össze őket a „mennonita testvérekkel”, akik különböző korokban emigráltak az orosz birodalomból Kanadába, az Egyesült Államokba, Paraguayba, Mexikóba, Brazíliába vagy Hondurasba. Gyermekeik hétéves korukig — iskolába kerülésükig — alig beszélnek oroszul. Ennek a szibériai mennonita falunak a lakosai számottevően jobban élnek, mint szomszédaik az orosz falvakból. Családi gazdálkodásuk nagyban különbözik a környező falvak lakosságáétól: a mennoniták többségének nagy háza és erőteljes háztartása van. A 136 portából álló faluban ötvenen rendelkeznek személygépkocsival, ami teljesen atipikus arány a szibériai falvak esetében. [...] Az erős italozás nem népszerű, alig lehet hallani obszcén kifejezéseket. A sok fiatal közül azok, akik jobb sors reményében elhagyják szülőhelyüket, többnyire vissza is térnek, mivel nem tudnak alkalmazkodni az új környezethez. Jelenleg két vallási közösség van a faluban: egy mennonita és egy baptista. A baptista csoport a hatvanas évek közepén jelent meg a mennonita közösségben végbement szakadás eredményeként. Ma a lakosság mintegy húsz százaléka tartja magát hívőnek, vesz rendszeresen részt a vallási összejöveteleken. De mind a hívők, mind a nem hívők inkább mennonitáknak tartják magukat, semmint németeknek, bár a helyi hivatalosságok és a környező lakosság gyakran nevezi őket annak. Útleveleikben a nemzetiségük németnek van feltüntetve. A falu jelenlegi mennonita lakossága közös sikerek emlékét őrzi — tevékenységükben számos siker akadt a cári uralom alatt — és az együtt átélt nehézségeket és szenvedéseket is. A II. világháború idején a szibériai mennoniták azon németek helyzetében találták magukat, akiket a harmincas években, Sztálin uralma alatt Szibériába száműztek. Nem léphettek be a rendes szovjet hadseregbe, ugyanakkor sokan meghaltak közülük munkaszolgálatban. 1956-ig kötelezően és rendszeresen be kellett jegyeztetniük magukat a helybeli parancsnokságokon; a parancsnok speciális engedélye nélkül még arra sem volt lehetőségük, hogy egy szomszédos faluba vagy regionális központba költözzenek. Mostanáig különleges problémát jelentett számukra az egyetemekre vagy felsőfokú intézményekbe való bejutás is. Mindezen nehézségeket átvészelve, a mennonita falu jól megőrzött állapotban maradt, és 1989 közepéig semmiféle jele nem volt az eltűnésnek. Akkor azonban megjelent egy régi csábítóerő: az emigráció. 1989 legvégén egy család kiment Németországba, erről nagyon sokat beszélgettek a faluban. [...] VILÁGAlíJAK