Korunk 2005 (III. folyam 16.)

2005 / 8. szám = Terrorizmus - szemben álló kultúrák - HISTÓRIA - GYÁNI GÁBOR: A megtapasztalt és elbeszélt múlt

/ 1­0 . ként vált idővel fontos szakmai belüggyé a nyelvi medialitás problémája. „A kultúrák, mentalitások és ideológiák társadalomtörté­neti elemzése mindenütt rávilágított arra, hogy a nyelv több, mint a jelentésátvitel passzív médiuma, csupán látszólag transzpa­rens és tetszés szerinti. Minél tüzetesebben vizsgáljuk, annál világosabbá válik, hogy mindenkori szerveződési formája — diszkurzív szerkezete - jelentős mértékben vesz részt azoknak a »jelentéseknek« a létre­hozásában, melyeket a történetírás minden­napjaiban még túl gyakran tulajdonítanak a szubjektumok intencióinak.”36 Ez a hipotézis irányítja a történelmi for­rás elemzésében elmélyülő, a forrást lénye­gében dekódoló történész mindenkori tekin­tetét, mely hipotézis szükségképpen egy bi­zonyos perspektíva, egy meghatározott néző­pont megválasztását is jelenti egyúttal. Hogy milyen kérdésekkel fordulunk ehhez a múlt­hoz, s hogy miféle történetet alkotunk végül a múlt tetszőleges eseményéről vagy folya­matáról, attól függ tehát, hogy mely néző­pontot tesszük magunkévá a lehetséges, az összes szóba jövő látószög közül. A perspektivizmus ezen körülményei között mindig a történész az, aki egy bizonyos látó­szöget választ magának; e döntésében azon­ban így vagy úgy a múlt fennmaradt nyomai, a beléjük kódolt (és általa folyton dekódolt) múltbeli tartalmak is befolyásolják. Amikor azonban a saját szája íze szerinti nézőpontot (magyarán: a témát és sajátos vizsgálati szempontokat) kiválasztja, óhatatlanul a tör­ténetírói diskurzus (a hagyományértelmezés hermeneutikai horizontja) fog közte és a múlt hozzáférhető nyomai közt közvetíteni. Ami persze tovább fokozza a történész és a múlt referenciális valósága közt mindig is tá­tongó űrt, amely hovatovább a szövegek köz­ti referencialitássá mélyül. Ezt nevezi Ankersmit, közvetlenül Baudrillard szimu­­lákrumfogalma után, „historiográfiai hiper­­realitásnak”.37 A tudás megszerzésének vázolt feltételei közt tág tere nyílik tehát az egymással ver­sengő történetek elgondolásának és a tapasz­talati tudományok játékszabályai szerinti megalkotásuknak. Az utóbbit azért is külö­nösen ki szeretném hangsúlyozni, nehogy to­vább erősítsem azt a gyakori téves feltevést, mely szerint a posztmodern álláspontjából adódóan a múltról elmondható történetek mindegyike teljesen egyenértékű egymással. Hayden White felfogása szerint az esemé­nyekről szóló beszámolónak ahhoz, hogy igazi történelemként hasson, nem csupán a narrativitás összes jellemzőjét kell a magáé­nak tudnia. „Ezenfelül a beszámolónak a források megfelelő kezelésére is garanciát kell nyújtania, valamint be kell tartania az eredeti történések kronológiai sorrendjét, mint annak végső biztosítékát, hogy egy ese­ményről eldönthető lehessen, hogy az ok vagy okozat.”38 Ellenben az események nem puszta megtörténtük okán, hanem egyedül azért valósak, mert először is méltónak bizo­nyultak az emlékezésre (amit a nyomok és a nézőpontok együttesen garantálnak); „má­sodszor pedig azért, mert képesek maguknak helyet találni egy kronologikusan rendezett sorban. Ám ahhoz, hogy történeti beszámo­lóként kezeljük őket, nem elegendő, hogy megtörténtük sorrendjében kerüljenek lejegyzésre”.39 Ez ugyanis legföljebb csak az annales (valamint a ma használatos történeti kronológia) műfajbeli sajátossága, amely azonban még messze nem igazi történeti narratíva. Valójában: „Az eseményeknek nem csupán a kronológiai rendbe, hanem egy elbeszélésbe is illeszkedniük kell, vagyis úgy kell feltűnniük, hogy rendelkeznek egy­fajta struktúrával, jelentéssel, melyet puszta sorozatként nem birtokolnak.”­ Mindez pe­dig azért van így, mert az egy bizonyos törté­net formájában elbeszélt múlt „a valóságos­ként megjelenített eseményekre olyan formá­lis koherenciát kényszerít, melyet csupán a történetek birtokolnak”,31 tekintve hogy min­dig van elejük, közepük és végük s egyúttal teleologikusak. A történeti elbeszélésbe fog­lalt, vagyis az általa referált valóság azonban egyáltalán nem ilyen, hiszen azt sem a kohe­rencia, sem a teleologikusság nem jellemzi. Hasonlóan fontos ugyanakkor a történetfor­ma gondos megválasztása is, mivel épp ez a történet adja a kezünkbe az elbeszélt eset

Next