Korunk 2013 (III. folyam 24.)
2013 / 1. szám = Nemzet/köziség/fölöttiség? - HISTÓRIA - SIMON ZOLTÁN BOLDIZSÁR: Amire a történetírás elméletei nem képesek
lyikről gondoljuk azt, hogy megfelel az adott célunk elérésére, az adott kíváncsiság kielégítésére - és persze mindig alkothatunk újakat, akár régi, akár új kíváncsiságok kielégítésére. Némely esetben egy adott módszer el sem választható egy adott, egyedi gyakorlattól, és azonossá válik magával az egyedi gyakorlattal. Válaszokkal szolgálhat bizonyos kérdésekre, kielégíthet bizonyos kíváncsiságokat, de képtelen megválaszolni egyéb kérdéseket és kielégíteni egyéb kíváncsiságokat, még ha ezek a kérdések és kíváncsiságok ugyanúgy a történetírás részét képezik is, és még ha egészen közel is állnak a kielégített kíváncsisághoz. Quentin Skinner eszmetörténete például a fogalmi változások egy adott módjában érdekelt, és lényegében azzal a módszerrel azonosítjuk, amely a fogalmi változások ezen adott módjára szolgáló magyarázatokhoz vezet. A fogalmi változások egyéb módjainak feltérképezésére azonban képtelen, ahogy képtelen kielégíteni a fogalmi változások „átfogó folyamatára” irányuló kíváncsiságot is, aminek kielégítésére Skinner szerint Reinhart Koselleck fogalomtörténete törekszik. Továbbá különböző módszerek ugyanazon eredményre vezethetnek, ahogy egy és ugyanazon módszer is vezethet különböző eredményekre. Ám akárhova is vezet egy adott módszer, maga a módszer mindig részleges. Különböző történetírói megközelítésekhez, történetírói iskolákhoz, különböző kutatási tárgyakhoz, különböző leíró fogalmi keretekhez kötődik, és így tovább. Egy adott módszer megfelel, alkalmasnak bizonyul bizonyos történelmek számára, más módszer pedig más történelmek számára felel meg, vagy éppen egyetlen különös történelem számára bizonyul alkalmasnak. A történetelmélet univerzális fogalmai ezzel szemben érvényességet követelnek maguknak minden egyes történelemre nézve, az alkalmazott módszertől függetlenül érvényességet követelnek mind Skinner, mind Koselleck történetírói munkásságára nézve, bármennyire is különbözzenek azok a módszereiket tekintve. Ezek a fogalmak és a fogalmakat részletesen kifejtő elméletek a módszerekkel ellentétben nem felelnek meg és nem alkalmasak semmiféle történelem számára nem lehetséges őket alkalmazásba venni. Azért nem lehetséges, mert egy olyan univerzális fogalom, mint a nem referenciális nyelv fogalma, anélkül is érvényességet követel, hogy bárki is alkalmazásba venné. A fogalom fényében, bármit is gondolsz a nyelv referenciális minőségéről, a nyelv nem referenciális, és ez ügyben nincs választásod. Bizonyos tekintetben az ilyen univerzális elméleti fogalmak megvalósítják azt az egyenlőséget, ami a társadalmi életünkből (szerencsére vagy szerencsétlen módon) mindig hiányozni fog: ugyanúgy kezelik a „mindenható” gazdasági fórumok résztvevőit, mint a fórumok alatt rendőrautókat gyújtogató tiltakozókat. A módszerek semmi hasonlóra nem képesek, viszont lehetővé tesznek valamit, amit az univerzális fogalmak nem: a módszerekkel kapcsolatban mindig van választásod. Az univerzális fogalmak és a módszerek ilyen megkülönböztetése keresztbe metszi azt az általános megkülönböztetést, amely a történetelméletet „felülről lefelé” és „alulról felfelé” építkező megközelítésekre osztja. Behan McCullagh The Logic of History: Putting Postmodernism in Perspective c. könyvét recenzálva Raymond Martin „metodológiának” nevez minden „alulról felfelé” építkező megközelítést, amely az aktuális történetírói gyakorlat vizsgálatára alapozza az elméleti meglátásait, és úgy véli, hogy ezek kivételes haszonnal kecsegtetnek akár a történetírás számára is. A „felülről lefelé” építkező elméletek azonban - mint a logikai pozitivizmus vagy Hayden White reprezentacionalizmusa - egy „általános elméletbe” vonják bele a történetírás gyakorlatát, és így haszontalanok a történetírás számára. Az univerzális fogalmak és a mindig részleges módszerek megkülönböztetésének fényében azonban sem az „alulról felfelé”, sem pedig a „felülről lefelé” építkező elméletek nem bírnak jelentőséggel a történetírás gyakorlata számára, ha univerzális fogalmakkal dolgozó elméletekben végződnek. Amíg az „alulról felfelé” építkező elméletek is a „felülről lefelé” építkező, univerzális fogalmakkal dolgozó elméletekkel szállnak vitába - és McCullagh pontosan ezt teszi -, addig tökéletesen lényegtelen, hogy ezek az univerzális fogalmak az aktuális történetírói gyakorlatból vagy egy általános elméletből erednek, addig nélkülözni fogják azt a részlegességet, amivel a módszerek mint egyedi kíváncsiságok kielégítéséhez vezető utak rendelkeznek.“ A fenti tézis második felében szereplő állítás, amely szerint a történetírás remekül megvan történelemelmélet nélkül, mindezek fényében azt jelenti, hogy ami nélkül a történetírás remekül megvan, az az univerzális fogalmakkal dolgozó, a történészek számára választásokat lehetővé nem tevő történelemelmélet, amik nélkül pedig nincs meg, azok az ezernyi részleges, választásokat engedélyező és eredményező módszerek. A történetelmélet történetírói gyakorlatban játszott szerepét övező problémák nagyrészt éppen a kettő „történetelmélet" címszó alatti összemosásából származnak. Akik Alun Munslowhoz hasonlóan úgy vélik, hogy „ismeretelméleti, ontológiai vagy szemantikai tekintetben szkeptikusnak lenni, nos, mindez a valóság, ”