Kossuth Hirlapja, 1848 (1-157. szám)
1848-07-22 / 19. szám
lenczei királyságból, Francziaország pártolni fogja, de ha a Sardinia király alatt egy hatalmas olasz monarchia fog támadni, a franczia minden sympathiája mellett megveti. Következéskép nem sympathiából , hanem a körülmények megméréséből kell kiindulni. Én bátor vagyok kérdezni, hogy Carlo Albert sardiniai királynak a lombard-velenczei királysághoz mennyivel van több joga, mint Jullasichnak a horvát koronához? Én legalább nem tudom, hogy egy hajszálnyival is több joga volna. Károlynak azon harczba, mellyet a lombard-velenczei nép szabadsága érdekében ví az austriai császár ellen, mennyivel van több joga beavatkozni, mint például a muszka czárnak azon harczba, mellyet a pártütő illyrek vínak a magyar ellen. S azt gondolom, ha mi akárkinek beavatkozását a mi ügyeinkbe tapasztalnék, az austriai császártól s annak ministériumától megkívánnék, s pedig azon alapon, hogy ha ő nem szövetségesünk, mi sem vagyunk az ő szövetségesei, ha nem barátunk , mi ellenség leszünk, ezen alapon kívánjuk, segítsen minket ezen kül megtámadás ellen. Uraim , ha elvekből indulunk ki, annak következményeire el kell készülni. De én mind e mellett is azt mondom , hogy egyátalában nem látom annak szükségét principiális vitatkozásokba ereszkedni , az a tudományok abstract mezejére való. Ám próbálja meg valaki a kormányzást, a körülményekből mindennap felmerülő újabb gyakorlati nehézségek közt, s az első perczben el fog csücsülni minden elveivel. Én uraim a kérdésben nem akarok semmi egyebet, mint tudatni akarom önökkel a ministeriumnak azon politicáját, mellyet én is magaménak vallok ; tudatni akarom azon vonalig , meddig magaménak vallom, s ezen politicát épen úgy, valamint a horvát ügyre nézve a ministerium egyik diplomaticai irományában feltártam a ház előtt, úgy fel fogom tárni a ministerialis tanács azon jegyzőkönyvének felolvasásával, melly 1848—iki julius 5-én az országgyűlés megnyitásának reggelén épen a trónbeszéd kérdésében határoztatván, jegyzőkönyvbe is iktattatott. (Halljuk.) Felolvassa jegyzőkönyvét, melly igy következik : Az országgyűlési trónbeszédnek a külügyekre, különösen az olaszországi háborúra vonatkozó része végtanácskozás alá vétetvén. A ministeri tanács tekintetbe vévén az országnak több oldalról megtámadott állapotát, és tekintetbe vévén azon körülményt, hogy az ország épséges önállásának és szabadságának biztosítása, a védeszközök kiállításában az országgyűléstől rendkívüli áldozatok igénybevételét teszi szükségessé: a hazát fenyegető veszélyek elhárításának kötelessége tehát mindenek felett azt parancsolja, hogy a trónbeszédben semmi ollyat ne mondassék, ami az indulatok felzaklatásával a haza megmentésére szükséges védeszközök gyors és lelkesült kiállításában akadályul szolgálhatna . Abban állapodott meg, hogy ő fenségét megkérje, miszerint az olasz dolgokra vonatkozólag a trónbeszédben egyszerűen azon ténynek megemlítésére szorítkozni méltóztassék, hogy a lombardvelenczei királyságban, hol ő felségének seregeit a sardiniai király s némelly más hatalmasságok seregei is megtámadák, a háborút még bevégezni nem lehetett. Midőn azonban a ministerium ő fenségének ezen javaslatot teszi egyszersmind közakarattal jegyzőkönyvbe iktatni elhatározd, miként ezt koránt sem kívánja olly értelemben vétetni, mintha a pragmatica sanctióból, mellynek alapján a birodalom kapcsolatának épségben tartását az 1848. 3-k. ez. 2-ik szakasza is kikötötte, a Magyarországra háruló azon kötelezettséget, miszerint ő felségét külmegtámadás ellen védeni tartozik, kétségbe vonni akarná. Sőt inkább az őfelsége iránti hűségre s törvény iránti engedelmességre letett esküje szerint kinyilatkoztatja a ministérium, hogy mihelyt a magyar koronának territoriális épsége tökéletesen biztosítva, annak területén, a kapcsolt országokat s a határőrvidékeket is világosan ide értve, a rend és törvényeink iránti engedelmesség helyreállítva, és bátorságba helyezve, nem különben hazánk törvényes önállása és szabadsága minden csorbítási törekvések felhagyásával tökéletesen megóva, s az ausztriai kormány részéről is, jogszerűség, igazság s a köztünki szövetség természete szerint nyíltan és minden kivétel és hátratartott gondolat nélkül elismerve, szóval hazánknak és királyunk koronájának materiális és morális integritása teljes biztosságba helyezve lesz, a ministérium összesen és egyenként az országgyűlés irányában állását is kész ahhoz kötni, hogy az országbani rendes hadseregnek azon része, melly az országbani rendnek, békének s a nemzet jogainak és szabadságának védelmére nem szükséges, ő felségének külmegtámadás ellen dispositiójára bocsátassék a pragmatica sanctio értelmében. És midőn János főherczeg különös meghívása kövekeztében gróf Batthyányi Lajos ministerelnök, ő fenségével a horvát bonyodalmak iránti személyes értekezés végett most Bécsbe megyen, és külügyministeriumunkat János főhg. ő fenségének jun. 27-től, s ez ausztriai ministeriumnak jun. 29-ről kelt közlései tárgyában a ministeriumnak jul. 4-ről kelt állapodásai nyomán személyes befolyásával támogatandja: a ministerium egyszersmind megbízza a ministerelnököt, hogy a fentebbi pontban foglalt ígéretet a szükséghez képest kijelenthesse, s ő fenségét János főherczeget, mint császári képviselőt, és az ausztriai ministeriumot figyelmeztesse, miként ezen ígéretnek valósítása már most szorosan attól függ, hogy az ausztriai ministerium azon barátságtalan politikát, mellyel irányunkban követni látszik, nem csak merőben barátságossá változtassa, hanem a császári hatalom s a dynastia minden tagjai is sikeresen közre dolgozzanak, hogy a magyar korona területén a törvényeink iránti hűt engedelmesség s rend és béke mihamarább helyreálljon , s hazánknak törvényes önállása és szabadsága minden tekintetben, a pénz- és hadügyek önálló, független és minden idegen avatkozásoktól ment kormányzatát is világosan ide értve, nyíltan, őszintén elismerve s megóva legyen; annyival inkább, minthogy a ministérium az összes nemzettel egyetértőleg változhatlanul el van határozva a magyar nemzetnek ő felsége által is szentesített önállásából semmi áron egy hajszálnyit sem engedni, s a szövetséges barátságra hasonló barátsággal, ellenségeskedésre jogszerű visszatolással felelni. Midőn azonban a ministerium az országbani rend és béke biztos helyreállításának és az ország önálló, materiális és morális épségének biztosítása esetére öghségének külmegtámadás elleni otalmazására a pragmatica sanctio értelmében ígérkezik, világosan megjegyezni kívánja, miként az ellen, hogy ezen ígéret a lombard-velenczei olasz nemzet elnyomásábani részvét szándékára magyaráztassék, világosan tiltakozik; s ez ügyben csak arra lehet a fentebbi esetben segédkezet nyújtani hajlandó, hogy a lombard-velenczei nemzettel olly béke és egyesség megkötése eszközöltessék melly egyrészt ő felsége, méltóságának-másrészt az olasz nemzet jogainak, szabadságának, méltányos kivánatainak egyiránt megfelel. A jegyzőkönyv felolvasása után Kossuth igy folytatá: Ez a ministerium politicája. Mit mondott ezzel a ministerium? azt mondta: ha nem ti csináltátok is a zavart ezen országban, de tiszítogatjátok a zavart, segítsetek nekünk rendet csinálni, szüntessétek meg a szítogatási törekvést, melylyel eddig ellenünk voltatok, ha ezt megteszitek, azon esetre nem az olasz nemzet szabadságának elnyomására, de egy méltányos igazságos békének kieszközlésére, külmegtámadás ellen a fejedelemnek segédkezet fogunk nyújtani azon erővel, melly az országbani rendes katonaságból hazánk jogainak, szabadságának, békéjének, csendének fentartására nem szükséges. Vagyis másképp megmondta az olasz népnek, — ha nyilvánosságra jön ez — ne feszítsétek túl a hurt, alkudjatok úgy, a mint a ti nemzeti szabadságtok hasisán alkudnotok lehet, alkudni kell, de ne feszítsétek túl a hurt, mert akkor saját létünkkel fogunk számot vetni, s ha úgy látjuk a dolgot hogy az ottani béke helyreállítására segítséget ígérnünk kell, azon feltétel alatt, hogy előbb nálunk állítassák helyre a béke, meg fog történhetni, hogy segítséget adunk. Ez morális hatás, amit kimondott a ministérium. S nem tagadom, egy más tekintet is van. Körülbelül 10 — 12.000 magyar hős vérzik Olaszországban, azokat mi vissza nem hozhatjuk, mert a törvény, melly nekünk hatalmat adott kezünkbe, ezen sereget kün találta, s ezen seregnek visszakozásához a fejedelemnek személyes hozzájárulása lett volna szükséges. Könnyű azt mondani, uraim! hát kötötte volna hozzá a ministerium állását, hogy vagy jöjön haza Olaszországból a magyar katonaság vagy lelép. Hisz még csak ez kellett volna, a sereg is kün maradt volna, s azon ministerium sem lett volna, melly Magyarország hajóját azon nehéz körülmények közt megjártá legalább addig, hogy önöktől függjön a hazát megmenteni. Tehát vissza nem hozhattuk. Én nem tagadom, a magán-sympathia ollyan, hogy rajtam is —nem teszek belőle titkot — gyakran megtörtént, ha hallottam, hogy győztek az olaszok valamelly csatában, lelkem örült, s sympathiámban eltudtam arról feledkezni, hogy saját magyar vitézeinknek vérén van megvásárolva győzelmük. De ha mint magánember el tudtam erről feledkezni az olasz nemzet iránti sympathiából, a kormánynak nem szabad arról feledkezni. S mégsem mondom azt, hogy tehát küldjünk oda seregeket, hanem ezen morális hatást óhajtotta a ministerium gyakorolni. S ezen vonalig egyetértek, hogy köttessék ott minél előbb ollyan béke, melly az olasz nemzet kivonatának, s egyszersmind a trón méltóságának is megfeleljen. Mert ha mindezen tekinteteket nem vettem volna is szemügyre, egy van uraim i s nyíltan akarok szólni. Könnyű mondani, hadd jöjön haza az a 12,000 magyar, de visszajön vele egyszersmind 35,000 illyr, s visszajön akkor, milőn mi nem vagyunk, nem voltunk készen 35,000 illyrnek szemébe nézni. Az illyen körülmények közt ha azt mondtuk volna „mindegy, vesszen a nemzeti szabadság, vesszen minden, sympathia az olasz iránt“ talán most itt ülne Jellasich Budán. Én hát többet nem szólok, én kötelességemnek tartottam a múltra nézve kimondani, megismertetni a házzal a ministerium politicáját. Ezt megismertetvén nekem semmi kivánn valóm nincs a kérdésben. (Hosszas éljenzés.) Irinyi József: Miután pénzügyminiszer úr világos előadása szerint a ministérium állása különösen ezen második kérdéshez van kötve, én, urak, nem tagadom, igen nehéznek tartom a jelen helyzetet. Azt hiszem e házban, sőt az egész országban nincs jó hazafi, ki ministeri erisist akarjon. Részemről, midőn a nemzetgyűlésre jöttem, erősen feltettem magamban, hogy a ministeri erisist annyira igyekeztem kikerülni, miszerint én elhatároztam magamban még meggyőződésemből is feláldozni, ha arra valami szükség volna. Bocsánatot kérek, ami most kívántatik, mondhatom olly nagy árnak tetszik, hogy, bárha én egyszersmind arra is el vagyok határozva, hogy a jövendőre nézve is azért semmi rendszeres ellenzékbe nem állok a kormány ellenébe, de mégis részemről ez esetben az indítványhoz nem járulhatok, vagyis a pénzügyminister által előadott politicát nem pártolom, (zaj). Az ár, mellyen a ministeri crisis kikerülését meg kellene vásárolni, előttem igen nagynak tetszik; ez egy igen nagy elv, a be nem avatkozási elv, s a civilisatio ügye. Mert először is azt mondom, a kérdés, mellyen a ministeri politica alapul, roszul van feltéve, s ebből következtetem, hogy itt a civilisatio , s be nem avatkozási elv forog kérdésben. A ministeri politica azon feltételen nyugszik, hogy Magyarország pragmatica sanctionál fogva kötelezve van Austria háborúiban részt venni (Kossuth: csak politicán nyugszik.) — a pragmatica sanctionál fogva — világosan ez volt mondva. Nem azon szavakkal mondja a ministeri politica, hogy kötelezve van Magyarország Austria háborúiban részt venni, de miután a pragmatica Sanctióra hivatkozott, azon mint sarkkövön nyugszik, tehát világosan ebből áll értelme, talán más szavakkal mondja a szavakra , mint a miniszeri jegyzőkönyvben van, nem emlékezem, de ezt halljuk legalább magán úton is mindenki által emlegettetni. A pragmatica sanctio egészen másképen áll. 1723 . 1-ső t. sz. bevezetésében igen is ott van — nem idézhetem saját szavait , hogy Austria háborúja Magyarország háborúja is. De ezen bevezetés nem egyéb, mint az akkori királyi propositio, és azon törvényezikk, mellyben az országgyűlés kimondja, hogy mit fogad el, nevezetesen a 4-ik t. ez, gondosan kihagyja mindazon szavakat, mellyekből az magyaráztathatnék ki Austriának háborúja Magyarországnak háborúja is. És ha önök így állítják fel a kérdést — nem akarom a miniszeri jegyzőkönyv szavait idézni, csak értelmét mondom — ha úgy állítják fel a kérdést, hogy a pragmatica sanctiónál fogva Austria háborúja Magyarország háborúja is, akkor nem tudom, miért ne vállaljuk el a status adósságot is ? akkor nem tudom miben áll a magyarországi önállóság ? miért nem bocsátjuk vissza a hads pénzügyet? mit vissza is fognak önök igy bocsátani. Lesz talán had- és pénzügyministerünk? Igen is lesz, de csak névleg, s ezen had- és pénzügyi tárcza lesz az austriai ministeriumnak postahivatala. A múlt országgyűlésen igen kemény viták voltak az 1790 : 10-ik t. ez. felett, melly Magyarország önállóságát körülírja, nem tudom akkor, mi Magyarország önállása , ha Austria háborúja nekünk is háborúnk. És közelebbről a hadizenésre vonatkozva — noha én a régi törvények barátja nem vagyok, avas obscuritásoknak tartom azokat, de miután a pragmatica sanctio van említve, e térre is ki kell terjeszkedni, s az 1741: 22. t. sz., mellyben a hadizenési ügyről van szó, — csak arról van szó, hogy ha Magyarország megtámadtatik, egy szóval Magyarország saját háborújáról szól a törvény, ő felsége országgyülést hirdet, s rendelkezik az országgyűléssel egybe. De ha Ausztria háborújáról van szó, hogy ekkor miként történjék intézkedés, a törvényben arról semmi sincs. Ezt először azért hoztam fel, mert világosan ez az értelme a miniszeri jegyzőkönyvnek, de más részről azon kérdést akartam először felállítani, hogy Austriának háborúja Magyarországnak nem egyszersmind kötelezettség szerinti háborúja. Itt tehát tisztán arra reducáltatik a dolog, hogy Magyarország akar-e beavatkozni Austria háborújába; azért mondom, hogy itt a be nem avatkozási elv forog fen.Ezen elv, mellyel Európa diplomatiájában hosszas gyakorlat mutatott meg, hogy egyedüli leghasznosabb elv, s nem is értem azon következetességet,hogy a magyar országgyűlése,melly életét az olly nemű európai mozgalmaknak köszönheti, minek jelenleg Olaszországban is vannak, hogy mi akkor Olaszország ellen minden kötelezettség nélkül szabad akaratból interveniáljunk vagy demonstráltat csináljunk. A miniszeri jegyzőkönyvben következetlenség is van; először azt mondja, hogy ha Magyarország békéje helyreállíttatik, akkor Magyarország azon fegyveres erejét, mellyet nélkülözhet, Ausztria rendelkezése alá bízzam 2-szor hogy Magyarország semmi esetre nem akar részt venni Olaszország elleni háborúban hanem csak egy úgynevezett becsületes békét akar elősegíteni. Ekkor nem értem mit tesz azon szó rendelkezés, ha értelme egyedül az, hogy csak békét akarunk kötni. — Egyébiránt ezen békekötés csalóka szó. Nem vádolom a ministériumot rosz szándékkal , hanem csak azt mondom, hogy óriási tévedésben van. Mert mi értelme annak, hogy békét akarnak kötni az olaszokkal ? 82 Hátha az olaszok nem állanak rá ? Ekkor szorítanunk kell, ha pedig szorítunk valakit, s fegyvert nem használunk, ez semmit sem tesz. A következetesség kívánja akkor, hogy az olasz háborúba is bemenjünk. Ezen elv ellenében a kérdést úgy látom s állítom fel, hogy Magyarország az ausztriai birodalomnak nem kiegészítő része , s Austria háborúja nem egyszersmind Magyarországnak kötelezettség szerinti háborúja is, hanem ha tetszik, mint Mária Terézia alatt szabad akaratból megosztozni — az ő dolga , de hogy kötelezettség szerinti háborúnk volna, azt el nem ismerhetem. De hát mi a czélja ezen beavatkozásnak, horvátországi ügyünkkel tisztába jöni. Én a pénzügyminiszer azon okoskodását, hogy ha mi Ausztriát nem segítjük Olaszország ellen, akkor nekünk a horvátok ellen semmi felszólalásunk nem lehet, meg nem állható okoskodásnak tartom, mert mi Olaszországot nem is akarjuk segíteni, mi Olaszországot tisztán Austria irányábani szempontból tekintve, nem akarunk beavatkozni, és valamint az olaszországgali ügy Austria ügye, s tegyen vele a mit akar, úgy a horvátokkali ügy is a mi ügyünk, s nem kívánjuk, hogy más beleavatkozzék. (A Baloldalon helyeslés.) Nem várhatom azon czél teljesedését, mellyet elérni akarnak, ha mi megajánljuk Austriának a segedelmet, hogy t. i. ekkor Austria a horvátokkal a bajokat meg fogja szüntetni. Talán azt fogjuk hallani, hogy Austria intést fog adni Jellasichnak, s megparancsolja , hogy hallgasson el, hogy Austria Magyarország erejét Olaszországba küldhesse. Vagy ha ez nem történik is, hogy lehetne nekünk reménységünk az austriai ministériumra számolni ? Az austriai ministérium azt kívánja, nem egyedül, hogy Olaszország ellen katonát adjunk, hanem az austriai ministeriumnak pénz- és hadügyünk kellene. Nem lehet tehát egyátalában ahoz reménységünk, hogy a mi kormányunk általában az austriai kormánynyal szövetkezzék, melly hiteles tudomás szerint is a lázadó horvátoknak pénzsegedelmet küldött, s melly nekünk nyilt, szándékos ellenségünk. Miden önök ezen fekete erélű camarillával akarnak egyezkedni, nekem urak úgy tetszik, mintha önök az ördöggel akarnának szövetkezni az erény megmentésére. És önök ezen camarilla hálájára számítva azt gondolják, hogy majd a horvátokkali zavart lecsillapítja. Én ezt nem látom. Látom azt, hogy minden valóságos haszon és nyereség nélkül kockáztathatjuk nemzeti becsületünket; én a sympathiai politicára sem sokat tartok; én a politicában az érdekem- Bere vagyok. Nem azt nézem hogy a franczia, angol mit gondol s mit mond, hanem hogy mit kíván a nemzeti becsület. Ezután Román Ferencz szólt, és a ministeri javaslatot pártolta. — Folytatása holnap. FŐVÁROSI ÚJDONSÁGOK. Pest város a f. h. 20. tartott közgyűlésének nevezetesebb tárgyai. 1. A milánói kormány levele, mellyben a múlt pünkösdkor, Pesten, a Ceccopieri olasz ezred néhány százada által elkövetett kihágás miatt, felszólítsalik városunk, hogy ezt nem tekintvén, mint valamelly ellenszenv,vagy nemzetünk iránti gyűlöletből származott merényt, minek alapja nem volna, s meggondolván, hogy az csak közös ellenségünk, a reachio emberei bujtogatása által idéztetett elő, azt az olaszoknak hibául ne rója. Mivel a levél szerkezetéből válasz követelése nem tűnt, az csak tudomásul vétetvén, a levél értelmébeni viszonnyilatkozat, hirlapilag határoztatott közzététetni.2.Lángh Ignácz kapitány jelente azon már lapunkban említett tényt, miképen a hatóság tudta nélkül, a fekete sereg toborzott, s az ez által okozott csoportozás alkalmat nyújtott Keczkés Eden lázítására. Előadó, miképen felszólítására, a verbunkosok azt felelék, hogy nekik a toborzásra Földváry őrnagy adott engedelmet, s egyszersmind kéré a közgyűlést, kérné meg az illető miniszer, hogy jövőre minden toborzást a városi hatósággal eleve tudasson. Mi is elfogadtatott. A gyűlésen jelen volt Földváry Lajos őrnagy következő felvilágosítást adott. Néhány nap előtt a fekete sereg öt daliája berontott az országos haditanács szállására iszonyatos lármával, jelentvén, hogy az országban 48000, mind negyvennyolcz ezer ember állott a halálfejes zászló alá (eddig ezen lobogónak csak 200 hívéről tudtunk), s ők mind indulni akarnak a ráczok ellen. Földváry válaszolt, hogy ő a Budapestről vállalkozó önkénytesek vezérlésével lévén megbízva, azon negyvennyolcz ezernyi sereget szívesen fogadja zászlója alá. De ők ismételten kijelenték, hogy csak a koponyában bíznak,s látomásuk volt mint nagy Constantinnak, hogy „sub hoc signo vinces“, s igy mint különös testület akarnak csak síkra szállni, s az őrnagy semmi az elkülönzés iránt felhozott okaira nem hallgatva távozának, de tőle a toborzásra semmi engedelmet nem kaptak. Jelente meg az őrnagy, hogy az eddig saját zászlója alá ministeri engedelemmel toborzott mintegy 400 egyén közöl 32 jelenté magát, ki vagyon hiában hadi zsoldját már is igényli. Határoztatott: miután ezek száma szaporodhalik nyolcz vagy tiz nap múlva történendő kiindulás idejéig 200 ft rendeltetik 100 egyénnek zsoldul, naponként 12 krjával. Ezen határozat talált ugyan ellenzőkre, kik a pénzt nem a városi pénztárból akarták vétetni, hanem a nemzetőrök által összelétezni, miután az önkénytesek csak mint ezek helyettesei tekintendők , de mégis nagy többséggel fogadtatott. Sokkal kevesebb majdnem ingerült vitára adott alkalmat a harmadik tárgy.Egy a múlt gyűlésből kiküldött választmány jelentése olvastatott fel,az országos rendőrhivatal felállítása felől. A választmány a hivatal mellett nyilatkozott, csupán a város hatósági jogait jobban biztosító némelly módosításokra kívánta a belügyminiszert felszólíttatni. De az igen alapos javaslat egész fergeteget ébreszte maga ellen. Első emelt szót ellene Asztalos Károly, a nemzeti színház hajdani titoknoka. Megtámadd a választmány jóslatát (javaslatát akarta mondani.) Az országos rendőr hivatalt olly bűnnek canonizálta, minőt még a régi kormány sem mert elkövetni, azt mint a hatósági jogok és személyszabadság gyilkosát festő, törvénytelennek nyilvánítá. Várni kellett volna felállításával, míg erről a nemzetgyűlés rendelkezik, s addig — halljuk saját szavai — a már elfogott néhány ráczbujtogató bolyonghatott volna még a hazában. Végre — s most jó hosszú beszédének legokosabb része — leült, maga is látszatván csodálkozni, hogy mindezeket nem még rosszabbul mondá el. S illy hangon folytak a jóslat további megtámadásai. Egy képviselő olly formán beszélt, hogy a magyar ministerium a minapi elfogatás által az angol „habeas corpus“ actát sérté meg. Egymás azt veté a javaslat szemére, hogy az olly szint visel, mintha a ministeriumban, s nem városi választmányban készült volna. Mire Graefl városbiró helyesen jegyzi meg, hogy ez csak dicsérete a munkálatnak. Legeredetibb vola egy polgártársunk nyilatkozata, ki saját szavai szerint azért tárnádé meg a javaslatot, s pedig igen indulatosan, mert az igen jól és helyesen motivált, hatalmas replica a kormányrendelet mellett. Igen szép, édes polgártárs úr, valamit helyesen s jól motiváltnak, hatalmasnak vallani, s csak egy fa garast érő ok felhozása nélkül mégis ellenzeni. Mások olly formán beszéltek, hogy a jelen rendkívüli időben az országos rendőrhivatal ugyan szükséges, de felállítani mégsem kellett volna. Ezen szebbnél szebb dictiókhoz járult még a tartaléksereg helyeslő kiabálása, s így a választmány javaslata, az ülés legkitűnőbb kapacitásai alapos védelme daczára is nagy szótöbbséggel megbukott. Ekkor sült ki, hogy a győztes párt vagy nem tud, miért harczolt, vagy megrémült saját diadalától, mert a rendőri hivatalra, melly ellen olly hatalmasan és egyenesen puskázott, nem merte a „vesszen el“ szót kimondani, s megelégedett sorsát új választmányra bízni. Szép lenne, ha a következő gyűlés egy harmadik választmányt küldene ki. — &