Kóta, 1979 (9. évfolyam, 1-10. szám)
1979-07-01 / 7. szám
Vendégeink voltak A haza hangjai A szolnoki hangverseny legvidámabb perceit a Szovjet Hadsereg Déli Hadseregcsoportjának Balalajka Zenekara szerezte. — A népzenét csak népi hangszereken lehet hitelesen játszani — kezdi Gyemján Arkagyij Ivanovics, az együttes művészeti vezetője, civilben színházi rendező és dramaturg. Rosztovból, a doni kozákok hazájából jött. Örömmel sorolja, hány gitáron, harmonikán, balalajkán és dombrán szólalnak meg az otthoni dalok. Akik játszanak, azok számára a haza hangjai ezek. — Lehet, hogy akik itt egy szóra játszani kezdtek, sohasem vettek volna otthon kezükbe balalajkát. Távol a hazától más a népdalok jelentése . . . — Az együttesben vannak tisztek, sorkatonák, katonafeleségek, sőt hetedik, nyolcadik osztályos gyerekek is. — Hívtam őket, s mondhatom, könnyen megbarátkoztak a hangszerrel, tanítómesterük, Szlava Papusa vezetésével, aki hivatásos művész, balalajka virtuóz. Pedig többségük valóban nem muzsikált otthon! Otthon ? Otthon még nem is tudnak az együttesünkről. Itt alakítottuk Magyarországon, hogy katonáinkat szórakoztassuk előadásainkkal. Nagy sikerünk van — vagy azért mert valóban jól játszunk, vagy mert nagyon vágynak bajtársaink a hazai muzsikaszóra — teszi hozzá tréfásan. — Magyar barátaink is szívesen hallgatnak bennünket. Szerepeltünk már Várpalotán, Ajkán, Peremartonban, Székesfehérvárott és örülünk, hogy meghívtak bennünket a Vándor Sándor Fesztiválra is. Bemutatja Kolját. Szerinte ő a legtehetségesebb játékos, — sötéthajú, éles tekintetű igazi kaukázusi fiú. — Bakuban születtem — mondja Kolja — és a közeli Szumgait csőgyárában vagyok szerelő. Baku is, Szumgait is a Kaspi-tenger partján van. Gyönyörű helyek. Szumgait, a sivatagos tengerpart zöld oázisa ... A bakui házunk nagy udvarán, a srácokkal játszottam életemben először balalajkán . . . Akik a szolnoki sportcsarnokban hallották őket, bizonyosan nem felejtik el a húrok és a színek vibrálását, az együttes jókedvét és a lányt, aki túlénekelt dombrát, harmonikát, gitárt és 20 balalajkát. Osztályzatuk: vastaps sz. j. Még teljes öt óra volt a hangversenyig, amikor az egyik kórus már elfoglalta a dobogót a szolnoki sportcsarnokban. Egy nagyon fiatal ember, a karnagy, újabb és újabb ismétlésre intett, egy idős férfi időnként odaszaladt hozzá, halkan néhány szót mondott a karnagynak, aztán jó távolról figyelte, sikerült-e megvalósítani, amit az előbb javasolt. A kórus állta a próbát, de mint később kiderült, ez nem annyira a kórus, mint a karvezető próbatétele volt. A DPT Svoboda Munkás Férfikar gyakorolt az üres csarnokban. A jugoszláviai Szlovenszka Bisztricából jöttek. Először szerepelnek hazájukon kívül, s Milan Makar karnagynak is ez az első külföldi fellépése. Az idős férfi egykori tanára, Jozse Gregore professzor — elkísérte őket, hogy volt tanítványát és annak együttesét átsegítse a kezdet nehézségein, a külföldi szereplés lámpalázán. (Ám — érzésem szerint — ő még Milánnál is izgatottabb volt.) — Milan kilences osztályzatot — a legjobbat — kapta nálam — magyarázta a próba szünetében — de más az iskola és más a hangversenyterem. — Kik énekelnek a kórusban ? — Szlovenszka Bisztrica minden rendűrangú embere. Többségük munkás, de vannak mérnökeink, pedagógusaink, jogászaink is. Tagjaink többsége fiatal. — A közelmúltban nálunk is volt fesztivál — a szomszédos Mariborban. Ott a „sláger” Kodály Zoltán Öregek című műve volt. Jövőre mi is megpróbálkozunk egy Kodályférfikarral, mert tudjuk, ha nálunk valamelyik énekkar Kodály vagy Bartók művet énekel, biztos a siker. — Az elsők között voltam — folytatja Gregore professzor —, aki a jugoszláviai és a magyar énekkarok közötti kapcsolatokat építgetni igyekeztem. Legnagyobb élményeim közé tartozik, hogy énekkarommal énekelhettem Budapesten, Vácott, Veszprémben és vendége lehettem kétszer is Kodály Zoltánnak. A hangversenyen mind a klasszikus finomságú műveket, mind a robusztus férfias dalokat egyaránt könnyedén, ugyanakkor meggyőzően adták elő. A jugoszláviai kórus kapta a fesztivál első vastapsát. Ronyván túli látogatók (—szél—) A Tőketerebesi Magyar Tanítók Járási Énekkara április 29-én a Vándor Fesztivál keretei közt nagy sikerrel mutatkozott be a győri Rába Művelődési Központban. A 65 tagú énekkar Pitoni, Cikker egy-egy kórusművét és Bárdos két népdalfeldolgozását énekelte. Ez így akár MTI-hír is lehetne. De hogy mi van a sorok mögött, arról már Szabó Béla szervezőtitkár beszél: 10