Közgazdasági Értesítő, 1906. január-szeptember (1. évfolyam, 1-39. szám)

1906-01-04 / 1. szám

állíthattunk fel. Működésünk alig fog másra szolgálni, mint a nagyközönség helyes irányba terelésére, az egyes kérdések megérlelésének előkészítésére. De épen azt hittük, hogy miután a­­kiviteli relác­iók megalkotásának egyik legfőbb tételét is­­ a consequens törekvés és munka képezi, hogyha sikerül a közvéle­ményt helyes irányba terelni, ha sikerül a kérdést folytonosan melegen tartani és tévedésektől megóvnunk, akkor már nagy munkát végeztünk. Mi ezt az ilyen értelemben szerkesztett emlékiratot az előkészítő bizottság nevében a t. tanács tárgyalása alá bocsátjuk és azt saját részünkről elfogadásra ajánljuk. A­mennyiben egyes észrevételek merülnének fel, közelebbi felvilágosí­tással fogunk szolgálni, a­mire nézve kérném ő excellentiáját, hogy a tárgya­lást megnyitni méltóztassék. Vörös László kereskedelmi miniszer: Méltóztassék szólásra jelentkezni. Azt hiszem, legczélszerűbb lesz, ha a felszólaló urak elmondják véleményüket általánosságban és rögtön megteszik megjegyzéseiket a részleteket illetőleg is. Záray Károly kamarai titkár (Pécs) : T. ipartanács ! Átolvasva az előttünk fekvő emlékiratot, őszintén be kell vallanunk, hogy abban közgazdasági irodal­munk egy becses irányító munkával gazdagodott, a­melyre vonatkozólag való­ban kívánatos, hogy az minél szélesebb körökben ismeretessé váljék. Az emlék-­ irat bizonysága annak a szeretetnek és jóakaratnak, a­melylyel kereskedelmi kormányzatunk a kivitel ügye iránt viseltetik. Ez a munkálat indítékát, úgy látom, leginkább azzal nyerte, hogy a keres­kedelmi múzeum mai szervezetében tovább fenn nem tartható, ez az intézmény reformálandó és ennek révén a kivitelnek szolgáló új intézmények is létesíten­dők és új intézkedések teendők. A javaslatban azonban, a benne lévő sok becses anyag mellett, be kell vallanom, nem csekély számú utópia is foglaltatik ; van benne nem egy, tradí­­c­ión alapuló tévedés és nem egy olyan intézkedés, a­melynek megtétele ered­ményeivel arányban nem álló költségbe kerülne. Én mindenekelőtt azt kívánom elvül tekinteni, hogy óvakodjunk a túlságos költségektől, mert azokkal csak szegényítenék magunkat, mivel e költségek soha vissza nem térülnének a kivitel révén. Nem szabad elvül felállítani, hogy kivitel minden áron. A kivitelnek megvannak a maga természetes előfeltételei. A javas­lat panaszolja, hogy kivitelünk nem emelkedett, sőt egyik-másik irányban apadt; ennek megvannak a maga természetes okai, a megváltozott viszonyokban. Ezek a természetes okok először a termelésnek általában való növekedése, másodszor a haszonnak a minimumra való leszállása, a­mely a szállítási költségeket sem bírja el és harmadszor az a körülmény, hogy kiviteli piac­aink legjobbjait már mások foglalták el. Ezek az okok csökkentik kivitelünket és minthogy a viszo­nyok javulására, ha így maradunk, kilátás nincsen, kivitelünk még csökkenni fog. Azért dicsérőleg kell megemlékeznünk arról a törekvésről, a­mely kivitelünk föntartását czélozza. A kivitelnek, hogy jövedelmező legyen, az egyéni rátermettségen kell alapulnia. A kivitel túlságos gondozása nem vezet czélra, az ilyen kivitel gyakor­lati eredményeket nem hoz, épúgy, mint a szerfölött okos embernek a gyakor­lati életben nem sok hasznát lehet venni. Mert hol van a kivételnek helye? Ott,, a­hol a beltermelés annyira szaturálva van, hogy a fölösleget itt már elfogyasz­tani nem lehet. De mit látunk? A termelés némely ágazata öltött olyan mérveket.

Next