Köznevelés, 1967 (23. évfolyam, 1-24. szám)
1967-09-08 / 17. szám
Petőfi: Tigris és hiéna. Amióta a Körszínházban megnéztem Petőfinek egyetlen ránk maradt drámáját, a Tigris és hiénát, s újból átolvastam jó néhány Petőfi-tanulmányt, nehezen szabadulok egy furcsa gondolattól. Csak félve írom le, nehogy a rágalmazás gyanújába keveredjem: az az érzésem, hogy a tanulmányok szerzői közül számosan meglehetős felületességgel olvasták el a Tigris és hiénát. Innen adódhat az a sommás, nem egészen három soros ítélkezés a műről, például legújabb irodalomtörténeti kézikönyvünkben — és hasonló arányokat láthatunk másutt is, Illyés Gyulát kivéve, aki pompás Petőfi-könyvében ennek a drámának is elegendő teret szentel, beillesztve azt az életműbe. E bevezető, távolról sem kívánja fáklyát lobogtatva azt követelni, hogy azonnal értékeljük át Petőfi művészetét, magas dobogóra emelve ezt a romantikus, kevéssé önálló — és valljuk meg, nem teljesen sikerült — rémdrámát. Arról van csak szó, hogy adózzunk több tisztelettel mindannak, ami Petőfi tolla alól kikerült, azoknak is, amelyek nem remekművek. És fogadjuk el a híres Petőfi-kutató, dr. Meltzl Hugó professzor véleményét: „Ha Shakespeare-k, Goethék vagy Schillerekből állana nagyobb része a magyar irodalomnak, akkor némileg megbocsátható volna az ítélet, bár így sem magyarázható asszetikai indokokból...” Jól tudjuk, hogy Meltzl Hugó feltételezése szónoki fogás csupán, hiszen valójában nincs Shakespeare-ünk, sem Schillerünk. Van azonban Katona Józsefünk és egy — mert egyetlen —, Petőfi Sándorunk, aki sebtiben, bánatos hangulatban és vázlatosan megírta a Tigris és hiénát, amelyet megírásakor, 1846-ban nem mutattak be, pontosabban Petőfi visszavette a darabot a színháztól, a méltatlan bánásmód miatt. És amely dráma később is mindössze háromszor került színpadra Kolozsvárott. Most a Körszínház csupán ezen a nyáron egyvégtében tizenötször adta elő, és remélhető, hogy láthatjuk ősztől a Tháliában is, illesse ezért nagyon nagy tisztelet e buzgó, irodalompártoló színházvezetést. Nem remekmű. A Tigris és hiéna nem Shakespeare-i remekmű, még Victor Hugo-i sem, amely stílusnak nyomai pedig észrevehetőn kitapinthatóak a dráma vonalain. Korának romantikus irányzatához igazodva, történelmi témájú, cselekményét a Thuróczy-krónika alapján a XII. század első harmadából, II. Béla uralkodása idejéből meríti. Petőfi republikánus érzelmeinek lángjai itt nem csapnak még oly magasra, mint egy évvel később és verseiben. Főként egyetlen érzés és gondolat hajtja tollát és mozgatja hőseit is: a bosszú. De ezen a jellegzetesen romanticista érzésen belül mégis ott van Petőfi ábrázolatában a meleg szívű, megbocsátó, jó király, a jellemzésen mégis átsüt, akarva vagy akaratlanul, tudatosan vagy kevésbé tudatosan az a felismerés, hogy ez a szubjektíve jó szándékú, mindenki hibáját elnéző, gyönge király objektíve nem lehet alkalmas a vezetésre. És a filológia, ha nagyobb gonddal akarja megrajzolni a minden oldalú Petőfiképét, valamivel több figyelemre kell méltatni a Tigris és hiéna értékeit. Mert ilyenek is vannak, nem jelentéktelen mértékben a drámában. A színdarab teljes nyelvezete nem a magyar költészet fénylő csillagáé: sok benne a csináltság, a nem valódi élményből táplálkozó hangulati elem. És mégis, ha jobban odafigyelünk Sülülü, az udvari bolond meg a porkoláb szavaira, vagy Predszlávának valódi érzésektől átütött mondataira, Petőfi költészetének jellegzetes értékeit is meglelhetjük. Az eredeti és bölcs humort, például, a népi hangvételt és fordulatokat és nyomaiban a szerkesztésnek is azt a tökélyét, amelynek ha a versekben bukkanunk rá, csodálattal adózunk. Kegyeletteljes előadás. Nagy szolgálatot tett a magyar irodalomnak és színpadművészetnek a Körszínház, amikor a Tigris és hiénát bemutatta. Pedig a kockázat nem volt csekély. Nem mintha bukástól kellett volna félni : felnőtt már nálunk jónéhány olyan generáció, amely az érdekességet nemcsak a Táncdalfesztivál számaiban kutatja, hanem a klaszszikus kultúrában is. Bizonyára nem véletlen, hogy azon az estén, amikor a darabot láttam, zömmel fiatalok ültek a nézőtéren. A feladat nehézsége, tehát nem elsősorban a bukás kockázatából, hanem a darab buktatóiból adódott. Mert a Tigris és hiénában nagyon sok a kidolgozatlan, be nem fejezett, kissé nyers rész: a hősök gyakran indok nélkül változtatják jellemüket, a dialógusok is Petőfinek aránylag nem túl sok dramaturgiai ismeretéről árulkodnak. Nos,Kazimir Károly mégsem csupán kegyelettől áthatott, a költő előtt térdet-fejet hajtó rendezésben vitte a Körszínház dobogójára a Tigris és hiénát. Az alázatos kegyelet majdnem olyan káros, mint a tiszteletlenség: az előbbi gyanússá és érdektelenné teszi a művet, meg a vállalkozást is. A rendező tehát élő érzelmektől, gondolatoktól és drámai helyzetektől áthatott darabként fogta fel a Tigris és hiénát, amelynek cselekménye a mai néző figyelmét is fogva tarthatja. Sulyok Mária elsősorban, de a többiek közül is sok művész megértette ennek a felfogásnak a lényegét, és Petőfi drámája érdekes, izgalmas, cselekményes előadásban kapott színpadot. Akadna vitatkozni valónk a rendezővel és a dramaturggal néhány monológ és rövid dialógus elhagyása miatt, főként az első felvonásban, és nincs szükség a dalnok közbeiktatására sem a felvonások elején. A befejezettlennek ható dráma újbóli befejezése a költő szavaival viszont a telitalálat. A Tháliának és Kazimírnak az a gyakori szándéka, hogy az előadás végén egy-egy fontos gondolatot külön is hangsúlyozzon, ezúttal összetalálkozott az ízlésbelileg és stilisztikailag is helyes megvalósítással. Gábor István SZEMLE 675