Köznevelés, 1968 (24. évfolyam, 1-24. szám)

1968-11-08 / 21. szám

Teremtő filmízlést! PÉCS, 1968 Negyedik alkalommal gyűlt össze a hazai filmes­világ­ Pécsett az immár hagyományos játékfilm-szem­lén. Az idei találkozásnak különösen az adott aktua­litást, hogy két évtizedes az állami filmgyártás. A huszadik évforduló már alkalmas alaposabb szám­vetésre, elemzésre, a hogyan tovább megvitatására. Ezért is volt bőséges — talán túlzott is — a prog­ramja a pécsi hétnek. Négy délelőtt folyt az elmé­leti vita, égetően fontos kérdések körül csaptak ösz­­sze a szenvedélyek; több száz rendező, operatőr, kri­tikus, népművelési szakember és pedagógus tanács­kozott. A rendező, Kása Ferenc és a kritikus, Rényi Péter polémiájában épp úgy, mint a filmklub-vezetők vitáiban a közönség és a filmművészet egymásra utaltsága, az ízlés és a film kérdései szerepeltek. Hasznos és termékeny hetet töltöttek el a részt­vevők az októberi naptól ragyogó Mecsek-alji vá­rosban. Valóban jelentős filmeket láthattunk — az elmúlt két évtized egyik kimagasló alkotását, a Tal­palatnyi földet és a múlt év termésének hat legjobb filmjét. Teremtő filmízlést! — hirdette a fesztiválprogram. Mintegy 100 pedagógus, népművelő várta is a vitát, de véleményem szerint csalódott. Miért? Divatos volt — még pár éve is — arról vitatkoz­ni, hogy művészet-e a film? Ma már a művészi és a kommersz­ film mesterséges ellentéte körül folynak a viták. Huszár Tibor szociológus a vitaindítóban je­lezte: nem hisz az ilyen mesterséges szétválasztás­ban, ez csak a valódi probléma takargatására jó. Az adott film hatékonyságát kell vizsgálni: alkalmas-e a világról vallottak megértetésére, hogyan tud hatni cselekvőleg a nézőre. A nézővé nevelés kérdéseiről folyt a vita a pe­dagógusok és a népművelők között. Erről szeretném elmondani véleményem, felelve arra is, miért csaló­dott az összesereglett pedagógus-népművelő szak­ember-gárda. Vitathatatlan, hogy a vizuális művészet elsajátítá­sa csak vizuális módon történhet — zenét sem lehet partitúrából élvezni, keveseket leszámítva. Vetíteni kell tehát művészi filmeket — így lehet a film for­manyelvét, értését széles körben terjeszteni. Ez ter­mészetes — mondhatja mindenki — s mégis itt van­nak a bajok. Ahogy az iskola lerakja a művelődési alapokat (esz­tétikában és természettudományokban egyaránt), úgy kell a jövő nemzedékének vizuális kultúráját is ala­pozni. Ezért az iskola szerepét itt sem lehet leki­­csinyleni. A résztvevőknek csalódottsága abból fa­kadt, hogy éppen ezt, az iskolai vizuális kultúra kér­désének alapos megvitatását várták a tanácskozástól.­ A meghívón az egyik rendező szervként a Művelő­désügyi Minisztérium Oktatási Főosztálya volt fel­tüntetve, de csak a meghívón. Mert az MM Közok­tatási Főosztályát erre a közreműködésre senki sem kérte föl. Pedig az iskolai filmesztétikai oktatás „megért vol­na egy misét”. A tantervi követelmények között — ha szerényen is —, de szerepelnek a filmesztétikai alap­fogalmak, ám anyagiak híján ma még megvalósítha­tatlanok a helyesen fogalmazott követelmények. Mi legyen hát azokkal, akik itt, az iskolai oktatáson kí­vül rekednek, s mi legyen azokkal, akik már nem járnak iskolába? Pár éve elindult egy hasznos, nagyjövőjű népmű­velési forma: a filmklub-mozgalom. Ez lett volna hi­vatott az azóta is meglevő problémák megoldására. Gombamódra jöttek létre a különböző filmklubok; megszállott, fiatal, lelkes vezetők álltak mellé, szer­veztek és veszekedtek, é­s most ők is csalódottan távoztak Pécsről. Előrelépés, egyetértés most sem történt. A filmklub-mozgalom nem tudja betölteni a neki szánt szerepet — tartalmi és anyagi-szervezési ne­hézségek miatt. Ám itt nem szabad megállni, néz­zünk kicsit mélyebbre: elsődleges a tartalmi problé­ma. A filmklub-mozgalom nevelési fórum — jórészt fiataloknak. Nevelni csak nevelők tudnak — az első tartalmi probléma ebben rejlik: kevés a filmhez értő „középkáder”. Tanárképző főiskoláink, tudományegye­temeink ugyanis nem kellően foglalkoznak a kérdés­sel. Szomorú volt hallani, hogy egyik vezető tudo­mányegyetemünk bölcsészkarán csupán "fél évig "heti egyetlen óra jut a színház és a film esztétikájára. Kevés a filmhez alapfokon értő szakember, a filmklu­bok így gyakran hozzáértő nélküli laza konglomerá­tumok, ideig-óráig tartó szövetségek, amelyek addig állnak fenn — s ez a második tartalmi probléma —, amíg van a 30—40—50-es évek gyakran kétes mű­vészi értékű filmjeiből még nem látott kópia. 1968-tól az Iskolatelevízió egy újabb, filmesztétikai formát in­dított meg kísérletképpen — s erről sem esett Pé­csett sok szó — pedig ez a fórum is eredménnyel ke­csegtet. Amit Pécs nem oldott meg, reméljük megoldja egy társadalmi szerv, az If­júsági Filmbizottság. 1969 ele­jére ugyanis széles körű tanácskozást terveznek a filmműveltség iskolai és iskolán kívüli terjesztésének problémáiról. Ettől termékeny vitát és eredményeket is várunk! Gálos Tibor 810 ISKOLA ÉS ÉLET A KÖR BEZÁRULT Dr. Németh Kálmánna badacsonytördemici óvónő és többen mások jöttek hozzám, miként lehetne szerezni Az elszürkülés veszélye c. könyvecskémből. Némiképp ta­nácstalan voltam, mert magam sem tudtam hozzájutni. Végre szeptemberben megjelent a Tankönyvkiadó tájékoztatója, amely az én könyvemet is hirdette. Ajánlottam Németh­­nének a tájékoztató alapján, rendelje meg a fővárosi pedagógus könyvesboltból. Megren­delte. A könyvesbolt — nyilván, mert nem volt példánya — továbbküldte a levelet a veszprémi Állami Könyvterjesztő Vállalat­hoz. Némethné onnét kapta a következő vá­laszt: „Tisztelt Cím! A kért könyv sajnos el­fogyott (Fónay T. Az elszürkülés veszélye). Javasoljuk, hogy a Tapolcán élő szerzőtől próbáljon kérni. Tisztelettel: 530. Állami Könyvterjesztő Vállalat, Kölcsey könyves­boltja, Veszprém, Vöröshadsereg tér 2. tele­fon: 120—84.” A kör tehát bezárult. Merem hinni, hogy a pedagógiai könyvki­adásról szóló vita még nem. Fónay Tibor

Next