Köztársaság, 1993. január-március (2. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-05 / 5. szám
NAGYVÁRAD Egy leváltás háttere Jankó Szép Sándor, az Ady Endre líceum igazgatója, a Crisana nevű román napilapból értesült arról, hogy leváltották. Gál Kinga interjújából azt is megtudjuk, hogy a jelenség mögött sokkal általánosabb, új rendezési koncepció húzódik meg. KÖZTÁRSASÁG: Sokan úgy vélik, hogy az 1992. szeptember 27-i választásokon beállt politikai helyzet Romániában nemcsak országos, de helyi szinten is sok tényezőre rányomta a bélyegét. Többek között arra az iskolaügyre és abban a megyében - Biharban -, ahol a legcsendesebben zajlott a román és magyar iskolák különválasztása. Hogyan kezdődött az ön elleni eljárás? JANKÓ SZÉP SÁNDOR: Szeptember közepén a tanfelügyelőség tudomására jutott, hogy az elmúlt iskolai év folyamán néhány diáknak engedélyeztük az esti tagozatról a nappalira történő átiratkozását, pedagógiai meggondolásokból. Az új szabályzat lehetővé tette az átiratkozást, azzal a megjegyzéssel, hogy azt az év végén kell eszközölni. Mi viszont úgy ítéltük meg, hogy a diákok érdekeit figyelembe véve ezt már év közben engedélyezzük. Az elmúlt év október elsején ellenőrök jöttek az iskolába, éppen akkor, amikor a vezetőséggel együtt a városházán voltunk egy ünnepségen. Ott értesültem róla, hogy az iskolában ellenőrzés kezdődött. Én azt tartottam volna természetesnek, ha a kezdetkor az iskola igazgatójának tudomására hozzák, hogy kik, milyen határidőn belül, milyen témában ellenőriznek. Megkérdeztem ezt egy értekezleten, amiért nagyon megnehezteltek rám az elöljárók. Nekünk egyáltalán nem tűnt fel, hogy az ellenőrzést már az új választások utáni megváltozott szellemben végzik. Más években is megtörtént, hogy kevéssel az iskolakezdet után - szeptember 15-én volt az évnyitó, időközben két választási központ működött az iskolában, ezt is meg kellett szervezni - még nem készültek el a munkatervek. Szokatlanul sietősen jött ez az ellenőrzés. Hozzá kell tennünk azt is, hogy nyugdíjazások, katedrák átszervezése folyt az előző hetekben. Éreztük, hogy most egészen más hangsúllyal végezték az ellenőrzést, mint korábban. Az ellenőrző bizottság a kiértékelés során a diákokat visszatette az esti tagozatra, de egyáltalán nem említették, hogy ez súlyosabb fegyelmi büntetés kirovásához vezetne, vagy hogy ezért meg kellene válnom igazgatói beosztásomtól. 1992. november 18-án a nagyváradi, román nyelvű, Crisana napilapban elhangzó interjú egyik passzusából értesültem arról, hogy a főtanfelügyelő az előbb említett okokra hivatkozva felterjesztette a minisztériumhoz az én leváltásomat, Várad egyik neves román líceumának a vezetőjével együtt. Mi tiltakoztunk, a szülők aláírást gyűjtöttek, azzal a gondolattal, hogy felmegyünk Bukarestbe az Oktatási Minisztériumba. Romániában akkor iktatták be az új kormányt, a régi miniszter már nem volt hivatalban, az új minisztert még nem iktatták be, úgy éreztük, hogy ebben az időben nincs akihez forduljunk. Nem képzeltük volna, hogy az új miniszternek az első dolga lenne a nagyváradi Ady líceum igazgatójának az ügyével foglalkozni, aki engedélyezte, hogy a diákok nappalin tanuljanak. Decemberben derült ki, hogy az ügy mégis komolyabb, mint képzeltük volna, megérkeztek a leváltásunkról szóló rendeletek. Ismertették az iskola vezető tanácsával a minisztériumi döntést, amely ellen a tanács tagjai azonnal benyújtották a tiltakozásukat, és kérték a főtanfelügyelőt, hogy szálljon ki a helyszínre, ott tárgyaljuk meg, mi történt. A főtanfelügyelő ezt megtagadta. A következő munkanapon a tanárok egy csoportja elment a tanfelügyelőségre, hogy magyarázatot kérjen a történtekről. Ott részletesebben kifejtették nekik a leváltás indokait. Mindaddig egy rövid, négysoros indoklást ismertettek, amelynek alapján akárkit, bármikor le lehet váltani, annyira általános. Mivel a tanárok és magam sem voltunk megelégedve a kapott válasszal, elutaztunk Bukarestbe, ahol két Bihar megyei parlamenti képviselővel bejutottunk a tanügyminiszterhez, aki megígérte, hogy kivizsgálja az ügyet. A beígért vizsgáló bizottság nem érkezett meg, viszont a főtanfelügyelő telefonon közölte az iskolával, hogy az eredeti leváltás érvényes. Semmiféle írásos feljegyzést nem kaptunk erről, és azt sem értettük, mi történt a miniszter úr ígéretével. Mi beadvánnyal fordultunk a tanfelügyelőséghez, amelyben írásban kértünk választ, miként járjunk el a továbbiakban. Mai napig semmilyen választ nem kaptunk. A miniszter úr hosszabb időre elutazott. A diákok, szülők, tanárok ismét tiltakozó aláírásgyűjtésbe kezdtek, és felküldték a minisztériumba. Választ még nem kaptunk. Elvártuk volna azt, hogy a minisztérium is írásos formában rögzítse az állásfoglalását. KÖZTÁRSASÁG: Mennyiben állapítható meg, hogy politikai érdekek érvényesülnek a tanügyi kérdések mögött? JANKÓ: Nekem semmilyen bizonyítékom nincs amellett, hogy politikai indokok lennének a háttérben, de megállapíthatjuk, hogy ugyanarra a miniszteri tanácsosra hivatkozik a főtanfelügyelő, aki Hargita és több más megyében próbált olyan intézkedéseket elrendelni. HATÁROK NÉLKÜL A főtanfelügyelő levele: még a leváltott igazgató nevét sem tartalmazza ASPECTORATUL scolar al judetului bihor ORADEA C A T R E PREFECTURA JUDETULUI BIHOR Va facem cunoscute motivele pentru care s-a propus schimbare Liceului"Mihai Eminescu" si a directorului Liceului "Ady din Oradea. 7 . conduceri Endre 1. La Liceul "Mihai Eminescu" ,s-au constatat urmatoarele: -nerespectarea Regulamentului scolar privind: -desfasurarea examenelor de corigente -transferarea elevilor -deficiente in constituirea catedrelor si incadrarea unitatii -nerespectarea prevederilor legale privind miscarea personalului didactic -deficiente in organizarea examenelor de admitere si de bacalaureat. -nerespectarea programului zilnic de catre personalul unitatii. 2. La Liceul "Ady Endre": -Incalcarea prevederilor regulame.1-Luti .scolar - -plecarea din unitate fara aprobare . Inspectoratului scolar -refuz repetat de aplicare a dispozitiilor Inspectoratului scolar -deficiente in organizarea si evidenta activitatii din unitate. Oradea,16 decembrie 1992 INSPECTOR SCOLAR GENERAL prof.Viorel