Köztelek – 1935. 55-104. szám
1935-10-13 / 83-84. szám
83-84. SZÁM 45-IK ÉVFOLYAM. KÖZTELEK, 1935 OKTÓBER 13. és a Holt-Körösön 66 km hosszban leeresztve, bárhol felhasználható volna permetezésre Ugra—Okány— Vésztő községek határában. A Holt-Körös és a Sebes-Körös között terül el a korus talajú Sárrét. A bevezetett vízzel a zsilipek és a Czigányfoki csatorna s néhány keresztirányú mellékcsatorna segítségével ez a láp is részesülhetne altalajöntözésben, amelynek megtörténte után a levonuló víz a mágori szikes legelőre volna bocsátandó annak üdítése végett. A Feketekörösi Ármentesítő Társulat területére most is érkeznek csurgalékvizek az elszakított területen lévő Felfogó csatornából, amely a Sebes-Körös vizét és a felfogott patakok vizét vezeti a Fekete-Körös felé és öntözések és halastavak táplálására szolgál. A román vízépítési vezérigazgatótól nyert információm szerint mintegy 1 ma/sec víz volna a Korhány és Kölesér csatornák útján innen gravitációs úton nyerhető. Ez a víz a társulat területén rizsöntözésre és azonkívül a Köleséren és a Határéren végig engedve mintegy 26 km hosszú vonalon volna permetezésre használható. Végül a víz a Hosszufoki csatornában volna tárolható a torkolati zsilipek lezárásával és e főcsatorna környékén a hosszúfoki társulat területén volna szétpermetezhető. A Fehérkörösi Ármentesítő Társulat területén Gyulaváriban duzzasztógát áll fenn a Fehér-Körösön. A Tápcsatorna az Élővizcsatornát, amely 20 km hoszszú, a duzzasztott Fehér-Körösből látja el vízzel. Ez a víztömeg 0-5—2,m3/sec közt változik és növelhető a nagypéli vízkivétel útján 4001/sec-mal a Nádormalom csatornából. Ez utóbbira magyar-román egyezmény van érvényben. Az Élővízcsatorna látja el a békéscsabai öntözést, de az még kibővíthető volna és a víz az egész vonalon permetezésre is volna használható a társulati csatornák felhasználásával. Ugyanezt a duzzasztógátat a jobbparti — gyulavári — terület vízellátására is fel kellene használni. Ugyanez a társulat a Fekete-Körösből is nyerhetne vizet a sitkai szivattyútelep révén és elláthatná a gyulavári uradalom főcsatornáját 9 km hosszban permetezésre szolgáló vízzel. A Kettős- és a Sebes-Körös folyók közé ékelt Hosszúfoki Ármentesítő Társulat szivattyútelepei már eredetileg úgy voltak építve, hogy a Körösből vizet emelhettek a főcsatornákba. Különösen a Büngösdér volna alkalmas arra, hogy alulról bizonyos magasságig a büngösdi telep révén, felülről pedig a hosszúfoki telep és a IV. sz. főcsatorna révén 23 km hosszban mintegy 0-5 m3/sec vízzel láttassék el. Az Ivánfenéki Ármentesítő Társulat területén a Hármas-Körös peresi holtágában 3 millió ma vizet lehet tárolni. Megfelelő berendezéssel ebből és a peresi szivattyútelep felhasználásával a Hármas-Körösből is volna bizonyos kisebb mértékben öntözés létesíthető. Éppen így a folyáséri telepnél is. Legérdekesebb probléma a Kőrös—Tisza—Marosi Ármentesítő Társulat területén mutatkozik, ahol a békésszentandrási szivattyútelep mögött egy 35 km hosszú, tárolásra alkalmas holt Hármas-Körös-ág van. Ebbe torkollik a dögöskákafoki csatornarendszer. Ez a rendszer összeköttetésben áll a Korogy csatornarendszerrel, amely Szentes alatt Derekegyházán át folyva ömlik a Tiszába 75 km folyó szerinti távolságban Szentandrástól. A Hármas-Körös vizét lehetne a két csatornarendszerbe, sőt a Veker-rendszerbe is bevezetni nagyobb csatornamélyítési munkával, különösen, ha Szentandráson létesülne a tervezett második hajózózsilip a Hármas-Körösön. Ilyen módon a derekegyházi uradalom a kéktói terület öntözésére is megfelelő vizet kapna a nem megfelelő artézi víz helyett. Ezzel a vízvezetéssel már 1920-ban foglalkozott a társulat megboldogult igazgató-főmérnöke, Becker Mihály. Azt hiszem, a szentandrási duzzasztó létesítése után ezt a kérdést érdemes lesz alaposan tanulmányozni. A mellékfolyókról áttérve a Tiszára, felemlítem, hogy a Bodrogközi Ármentesítő Társulat területén Sennyei Miklós báró (ricsei) ma alig kihasznált szivattyútelepe a hozzávezető 5 km hosszú tápcsatornával szolgálhatna arra — megfelelő átalakítással —, hogy a társulat tiszakarádi főcsatornáját a tavaszi belvizek levonulása után, a Tiszából öntözővízzel lássa el. Ebből itt 24 km hosszú vonalon, azután az összekötőcsatornán és a törökéri főcsatornán további 14 km hosszú vonalon lehetne permetezve öntözni. Ezt a vizet a torkolati zsilipek lezárásával a nagyméretű csatornák alsó szakaszain tárolni is lehet és fel lehet használni itt a mélyen fekvő láptalajok altalajöntözésére is. Hasonló eset ehhez a Felsőszabolcsi Ármentesítő Társulatnál a dombrádi szivattyútelep a 6 km hosszú magasparti csatornával, amelyek utján a 35 km hosszú Belső csatorna volna a Tiszából vízzel ellátható. A két évközi zsilip lezárásával ez a víz megduzzasztható és a társulat legmélyebb fekvésű lápjellegű talajának altalaj öntözésére is felhasználható. De mindenesetre legnagyobb érdeklődésre tarthat számot a Hortobágynak élővízzel való ellátása. Véleményem szerint, ha ennek a lehetőségét kutatjuk, az ősállapotra kell visszapillantanunk. A hortobágyi csárdánál azért áll a kilenc nyílású, magas, boltozatos kőhíd, mert a Hortobágy Ágota fölötti szakasza a Tisza szabályozása előtt a Tisza árvizeit vezette le. A Hortobágy vízfolyás Ágota alatti szakaszát pedig azért nevezik ma is Hortobágy-Berettyó csatornának, mert annak nyomán kanyargott a Körösök és a Berettyó szabályozása előtt a Berettyó. Ott, ahol a Tisza rendszeresen átömlött a Hortobágyba, kell lenni a tiszai élővízvezetés útjának, az Ó-Berettyó vonalán pedig a Berettyó vízvezetése utjának. Az Alsószabolcsi Ármentesítő Társulat Királyér-Felső Selypes-csatornája a Tisza régi árvízfolyása nyomán van vezetve. Csak össze kell azt kötni egy 200 m hosszú csatorna utján az alsóréti zsilippel és már készen van az út 1—2 m3/sec Tiszavíz részére a Hortobágy-pusztán keresztül 25 km hosszban és azután a nagy csárdától lefelé a Hortobágy főcsatornán. A Berettyó vizszabályozó társulat területén pedig Bakonyszeg alatt a Berettyó vizéből lehet a Kállócsatornába ömlő Mérgesér zsilipje után a Mérgesérbe, onnan az Ó-Berettyóba és végül a sárréti csatorna utján a Hortobágy-Berettyó-csatornába annyi vizet vezetni, amennyit a csatornák a tavaszi belvizek levezetése után megbíznak. Maga ez az út 40 km hosszvonalon ad módot a permetezésre és a Berettyó Sárrétjének altalajöntözésére, de táplálhatná ilyen módon a Hortobágy-Berettyó-csatornát is, amelyből azután egészen Mezőtúrig lehetne az ország legszárazabb vidékén öntözni. Az alsóréti tiszai zsilipnek és a Királyér Selypescsatornának megfelelő kiszélesítésével a ma nyerhető víztömeget talán meg lehetne háromszorozni. Növelni lehet a Hortobágy vizét a hortobágyi halastó vízkivételi művei és csatornája útján is. Az így nyert víz végül a mezőtúri torkolati zsilip lezárásával a Hortobágy—Berettyó-csatornában és esetleg annak hullámterén tárolható és kellő időben onnan permetezésre szétosztható volna. Az alsószabolcsi ármentesítő társulat tiszafüredi szivattyútelepét szintén meg lehetne fordítani. Az közvetlenül a Tisza partján áll a töltés védelmében. Ennek útján a tiszafüredi csatornarendszert lehetne 10 km hosszban Tiszavízzel ellátni és abból öntözéseket létesíteni. Végül a Duna-Tisza közötti területre térve át, rá kell mutatnom arra, hogy a dunavölgyi társulat tulajdonképen nemcsak lecsapolásra, hanem öntözésre is alakult. És valóban itt van az öntözésnek a legbiztosabb lehetősége. A Dunából ma még korlátlan vízmennyiséget kaphat a társulat. A vízszin magasságát is biztosítják már a tassi viziművek a soroksári Dunaágban. Csak egy tápcsatornát kell ásni a Dunából a dunavölgyi főlecsapoló csatornáig és akkor Bajáig rendelkezésre áll az öntözővíz. A csatornát természetesen a kívánalmak szerint kell kibővíteni. Ezen a területen a megfelelő lecsapoló csatornarendszer elkészítése után csörgedeztető öntözést is el tudok képzelni, mert itt nagyobb esés áll rendelkezésre, mint a Tiszavölgyben. Van tehát mód az öntözésre kisebb befektetésekkel is ma is az Alföldön. Célszerű is volna erre vonatkozó kísérleteket tenni. Az intenzív mezőgazdasági kultúrára vonatkozó tanulmány szempontjából kísérletet kellene tenni különböző kötött, kevésbbé kötött és szikfoltos talajnemeken, megfelelő trágyák, mélyszántás és mész alkalmazásával alagcsövezés nélkül és alagcsövezéssel. Nagyon érdekes és tanulságos volna a gyulavári uradalomban — a Fekete-Körös mellett — a sitkai szivattyútelep közelében egy 40 holdas táblát a Főcsatorna mellett 10 m sortávolsággal megalagcsövezni és ezen a táblán a norfolki négyes fordát, amely a Kis-Magyar-Alföld északi részén annyira bevált, itt is kipróbálni. A szomszédos sarkadi cukorgyár a termelt cukorrépa átvételével és a mésziszap átengedéséval nagyban elősegíthetné ezt. A táblát megfelelően trágyázva, a második turnusban már a 13 mázsás szem és 250 mázsás cukorrépa és a nagy takarmánytermés éppen olyan bizonyos volna, amilyen bizonyossá és állandóvá lett az a sokkal silányabb és még kötöttebb talajú lévai uradalomban 4000 kat. holdon az alagcsövezés után ezelőtt 30 évvel. És be volna ezzel bizonyítva az Alföldön is az, amit máshol már számtalanszor bebizonyítottunk, hogy a tökéletes lecsapolás nem szárítja ki a talajt, hanem ellenkezően, nedvesebben tartja, mert képessé teszi a csapadékvíz felvételére. Ezen a táblán a lóhere öntözésével a kísérlet teljessé tenne és meg volna a példa a takarmánytermesztésre az Alföldön rétek hiányában is. A gyulavári uradalomban ezelőtt 10—15 évvel még a tökéletlen művelés miatt nagyon gyenge termések voltak ugyanakkor, mikor a szomszédos, ugyanolyan talajú sarkadi uradalomban, ahol a bérlő saját költségén rendes lecsapoló árokhálózatot létesített, a Nyitra megyéből odaszakadt uradalmi igazgató 250— 300 mázsás cukorrépatermést produkált. Jelen voltam, amikor egy előkelő gazdatársaság ezt nem akarta elhinni, de én, aki ismertem a nyitravidéki gazdákat és eredményeiket, egyáltalában nem voltam meglepve a hihetetlennek látszó eredménytől. Szükségesnek tartottam ezt elmondani, hogy megokoljam a bevezetésben mondottakat és újból hangsúlyozzam a jó talajművelésnek az öntözéssel szemben való elsőbbségét a talaj kiszáradása ellen való küzdelemben. Ha pedig valaki azt hozná fel mindezek ellen, hogy ime, jó május és júniusi esők esetében mindig jó búzatermés van az Alföldön, tehát nem igaz, hogy a víz nem hatol be a talajba, annak csak azt mondom, hogy Magyarországon jó termésnek nevezik a 7 mázsás országos átlagú búzatermést és kitűnőnek a 8 mázsást. Miután pedig néhány jó uradalomban 13— 15 mázsa is terem holdanként, jó termés esetében is nagyon sok az 5—6 mázsát termő szántó, különösen a kisgazdáknál. Vagyis a mai árak mellett a legjobb években is csak néhány jó gazda termel haszonnal és csak az a kisgazda elégedhetik meg a termésével, aki a saját munkáját nem számítja be a kiadások közé. A jó esők kellő érvényesülése tehát általában nincs igazolva. Elvitathatatlan tapasztalati tény ellenben az, hogy a jól művelt földeken igen szép kukoricatermés van akkor, amikor a közvetlen szomszédnak csak tavaszszal szántott és nem elegendően kapált és nem trágyázott birtokán az egész termése elszárad. Ne gondoljunk tehát kétes kimenetelű, nagy befektetésekre és nagyszabású öntözési vállalatokra, hanem a lehetséges kisebb kísérletek mellett adjunk a föld népének nemcsak földet, hanem instrukciót és forgótőkét is, hogy lábra állhasson és követhesse az okszerű talajművelésre nyert tanácsokat és ezzel védekezhessen a hazája földrajzi fekvésének megfelelő éghajlat viszontagságaival szemben. DR. SCHLEIMINGER LÁSZLÓ TB. M. FŐORVOS GAZDASÁGA TISZAFÜRED, TELEFON: 22 Tiszafüred, 1935. október 4. DR. SCHLEIMINGER LÁSZLÓ TB. M. FŐORVOS GAZDASÁGA TISZAFÜRED, TELEFON: 22 T. Hofherrt Schrantz,Clayton*Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek Rt., Budapest Tisztelt Urak! Tisztelettel értesítem, hogy az Önöktől vásárolt „FARMAX GIGANT"börlőgépet szerelőjüktől mai napon két napi üzem után átvettem. Készséggel igazolom, hogy a gép a legkülönfélébb gazdasági termékeket legteljesebb megelégedésemre dolgozta fel, munkateljesítménye pedig a prospektusban közölt adatokat jóval túlhaladja. Meggyőződésem, hogy a gép a gazdának hamarosan egyik legnélkülözhetetlenebb segédeszközévé növi ki magát. Szives üdvözlettel 7150 Dr. Schleimbinger László s. k. 813 NÖVÉNYTERMESZTÉS ÉS TRÁGYÁZÁS. Rovatvezető: Gyárfás József. A „biodinamikus" trágyázási rendszer. Irta : Dvorak Lajos dr. A háborút követő idő több oknál fogva is alkalmas talajt nyújtott a szellemtudományok virágzására. Egyes közösségeknek pl. egyre több munkával kellett életnívójukat biztosítani, ugyanakkora mértékű erőfeszítés pedig egyre kevesebb eredményt hozott anyagiakban. Ezek csökkenésének ellensúlyozásaként az emberek egyrészt az észszerű szellemi életben, másrészt pedig a spiritiszta-okkultista tanokban, illetve ezek művelésében vélték pótlásképpen megtalálni azt, amit realitásokban vesztettek. Csodálatos az, hogy ilyesfajta irányzat a mezőgazdaság felé is utakat keresett a német Steiner által hirdetett antropozofista tanokban, amelyek részint a „Demeter" című folyóiratban, részint pedig az antropozofista gazdák kísérleti körzetén keresztül