Református Gimnázium, Kunszentmiklós, 1893
I. Adatok az 1893—94. tanév történetéhez. Az isk.év szept. 4-én vette kezdetét a tanulóknak 3 napra szabott fölvételével és beiratásával. Szept. 7-én volt az isk. év ünnepélyes megnyitása,— midőn a nagyteremben gyűltünk össze, hol az ifjúság éneke s Pátkay Imre kartársunk buzgó imája után az igazgató a növendékeket szorgalomra serkentette, az isk. rendszabályokat felolvasta, megmagyarázta s az újonnan választott Karátsonyi Miklóst bemutatta; majd az igazgatótanács részéről Gyenes József úr üdvözölte új kartársunkat s buzdította növendékeinket kötelességeik lelkiismeretes teljesítésére. Ezután az osztályfőnökök a tanulókat az egyes osztályokban elhelyezték, az órarendet kiosztották s a teendőkre nézve utasítást adtak. A rendes tanitás szept. 8-án elkezdődvén, a törvényesen engedett szünetek kivételével 1894. junius 17-ig tartott. — Tantervül ez évben is az Egyetemes ev. ref. Konvent által megállapított tanterv szolgált. Tanári testületünkben az a változás történt, hogy az egyháztanács a mennyiség-rajzolómértani szakra Svarátsonyi Miklóst választotta rendes tanárul, — az időközben bennünket ért veszteség folytán pedig, az isk. év ápril—júniusi szakára Bernáth Lajos tanárjelölt alkalmaztatott kisegítőül. Két kortársunk, Apostol Pál és Pátkay Imre, az isk. év folyama alatt a budapesti országos tanárvizsgáló bizottság előtt szakvizsgálatot tett.