Kurír - esti kiadás, 1990. július (1. évfolyam, 1-22. szám)

1990-07-27 / 20. szám

1990. július 27. V A­KASZTRÁLÁS MEG A KULTÚRA Vannak, akik elégedetlenek a nemükkel Rémesen hangzó bűneset vert fel némi port a magyar sajtóban nemrég: egy ötvenéves vidéki munkást bosszúból megfosztot­tak férfiasságától... További saj­tóközleményekre adott alkal­mat, amikor kiderült, hogy a szerencsétlen férfi valójában önmaga áldozata. Ezzel ugyan nyomozati munkát okozott, de mentesítette őt a jogkövetkez­mények alól az amnesztia... Rossz rágondolni, mi lett volna, ha nincs amnesztia! Az eset valóban felvet néhány kérdést. Buda Béla pszichiáter segített, hogy tisztábban lássunk. - Doktor úr, milyen élettani következményei lehetnek egy ilyen esetnek? - A nemi hormonok egyfelől részt vesznek a nemi működés kialakításában, másfelől ezt a működést szolgálják. Ha ilyen merénylet ér harminc-negyven alatt valakit, az szervi eltérést okoz. De ha érett, kialakult fér­fit fosztanak meg heréitől, bár­mi meglepő, annak nincsen köz­vetlen hatása; pontosabban sem­mi olyan, amelynél ne kellene mindenekelőtt a lélektani és tár­sas kapcsolati szempontokat megvizsgálni! Tegyük fel, hogy betegség miatt kell ilyen műté­tet végezni, és megfelelő lelki előkészítés után a beteg ezt el­vállalja, környezete pedig segít a főként lelki természetű gondok enyhítésében! Ez esetben a férfi legfeljebb a gyermeknemző ké­pességét veszti el. De sem a gyö­nyörérző képessége, sem a páro­sodási készsége és késztetése nem vész el! A merevedést nem a he­rék vezérlik. Még a hím nemi hormonokat sem csupán a herék termelik, hanem a mellékvesék is! Alkalmasint fokozódhat ezeknek ilyen működése... - Akkor tehát a fő figyelmet a lelki összetevők érdemlik? - Természetesen, két okból is! Az ilyen esemény nincs elő­történet nélkül... Az utótörténet pedig kulcsfontosságú: ha valaki átéli a veszteséget, súlyos dep­resszió alakulhat ki benne. Ha a pszichiáter és a családi környe­zet szeretettel és szakszerűen se­gít, elérhető, hogy még bűncse­lekmény áldozatánál is csak je­lentéktelen következmények maradjanak vissza, negyven fö­lött... Ne higgye, hogy túl ritka a kasztráció! Egészségügyi szük­ségből vagy lelki betegség kö­vetkezményeként öncsonkítás által adódik annyi, hogy minden héten felröppenhetne egy-egy ilyen „szenzáció”! Több száz körül lehet például azoknak a száma, akik elégedetlenek a bio­lógiai nemükkel, a magyar orvo­si gyakorlat azonban nem nyújt lehetőséget az átalakításra. Bűn­­cselekményként? Tízévente ha akad egy ilyen... A kultúrtörté­netben pedig vallási szektákban is ismeretes a kasztrálás. De szerintem nem erről kellene írniuk! _ ? - Nézze, ebből a sajtóközle­ményből, amit itt mutat, még az sem világos, hogy mely testré­szeit vesztette el a férfi. Azért fűztem hozzá az utolsó orvosi problémát. Viszont a neve sze­repel, és azt is bőven taglalják, hogy hol voltak vérnyomok, és hogy ügyes keresztkérdéseknek vetették őt alá, amíg megtört s vallott! Uram, ez felháborító! Képzelje el, ha nem egy „vidéki munkásról”, hanem egy pesti ér­telmiségiről teregetnek ki ilyes­mit, az­­ jogosan­­ milyen zajt csaphatna! Kultúrvidékeken ilyesmi miatt szokás egymillió dolláros pert megnyerni a sajtó ellen! De a rendőrségi közle­mény is!... Méghogy vádemelési javaslat meg amnesztia, uram, az első a hivatalos pszichiátriai vizsgálat, amely ebben az esetben nyilván nem tesz lehe­tővé büntetőeljárást! Micsoda világ, amelyben a személyiség alapvető jogait , ilyen módon lehet sértegetni! Épp itt az ideje, hogy megváltoztassuk! FÜREDI MŰTÉT HIDEGVÉRREL A beteg a szívéhez kap, és lefordul a székről. Az infarktusok egyharmada azonnali halállal jár együtt. Egészséges életmóddal az infarktusok java része elkerülhető. Különböző elváltozások - például a koszorúér-szűkület - infarktusve­szélyt jelentenek. Nincs, más menekvési mód, csak a többórás műtét, így is a halálozási okok között az első helyen szerepelnek a szív- és ér­rendszeri megbetegedések. É­­les, szúró fájdalom. Mintha kést döfné­nek a hátba, a mell­kasba. Aztán: ab­roncsszorítás. És fürdés a verítékben. Reszkető kézzel előkotort gyógyszer a nyelv alá. Enyhül a fájdalom, csökken a szívgörcs. Majd ismétlődik. Naponta ötször, tízszer, tizenötször. Az orvos rábeszéli a bete­get, hogy végezzék el a szív­katéterezést és a koszorúérfes­tést. Ebből megállapítja, hogy hol van szűkület, és hány he­lyen. Műtétet javasol. A hiba­forrás egy-két százalék. Vagyis százból egy-két beteg hal meg A többi meggyógyul. Megszűn­nek a heves fájdalmak. Vissza­tér a munkaképesség, az erő. A beteg még húzza az időt. Már alig tud néhány lépcsőn felmenni, már alig bír a lakás­ban tenni-venni. Fáradékony, fullad, dagad a lába, keze. Sok­szor fekszik az ágyban. És retteg a tudattól is, hogy bár­mikor infarktust kaphat. Infarktust, ami elviszi, elviheti. Ismeri a statisztikát: az infark­tusok egyharmada azonnali halállal jár. , Eljön a nap, amikor maga kéri az orvost: csináljon vala­mit, mert így lehetetlenség élni. - A függőlegesen járó ember nem tud gondolkodni a vízszintesen fekvő beteg agyá­val - mondja dr. Tomcsányi István egyetemi docens. - Ez már kényszerpálya. Ami sok esetben megelőzhető lenne. Az egészséges életmóddal. Idegeskedés, dohányzás, alko­hol, zsíros ételek. Sport csak a tévé képernyőjéről. Ezeket kellene elhagyni. A rossz szo­kások halmozódnak, a végén jó, ha az infarktus koszorúér­műtéttel elkerülhető. Magyar­­országon évente két és fél ezer ilyen műtétet hajtanak végre, de­ négyszer, ötször többre lenne szükség, csak nincs rá műtéti kapacitás. A Szabolcs utcai Orvosto­vábbképző Egyetemen pár napja a négy új (két szív-, egy ér- és egy készenléti) műtőben operálnak. A kórházban hu­szonöt éve került sor az első szívműtétre. Egy hétre egyet vállaltak. Már előtte lévő nap hozzákezdtek a sterilizáláshoz, a gép összeszereléséhez, aznap pedig imádkoztak, hogy ne le­gyen áramszünet, vízhiány. A gép feltöltéséhez öt-hat liter vért használtak. Most a beteg és a gép percek alatt összeköt­hető, az eszközök egyszer használatosak, infúzió kell, vér nem. Naponta akár két műté­tet is tudnak csinálni. A beteget reggel nyolckor tolják be a műtőbe. Előkészí­tik, altatják. Feje és a kiszíja­­zott karjai előtt krómozott áll­vány, az állványon zöld lepedő, a lepedőből mint a kipárnázott tűtartóból a tűk, úgy ágaskodnak ki az ollók, a csi­peszek. Hogy kéznél legyenek. A beteg arca szürke, szájá­ban tubus. Mélyen alszik. Az altatóorvos és az asszisztens arra ügyel, hogy abból a szűk kis mezsgyéből nehogy kilép­hessen a páciens. Közérzeté­nek minden paraméterét szí­nes tévémonitoron figyelik. A betegnek nemcsak az arca szürke, hanem a haja és a baj­sza is. Hatvanéves múlt. A sebészorvosoké a zöld áll­ványon innen eső rész, a nyak­tól a talpig. Ég a nagyobb és a kisebb műtőlámpa. A kisebb a bal lábra irányul, a metszés bokától a térd fölöttig tart. A vénáját fejtik ki. Ez kerül majd a szívébe, a szűkület fölött hi­dat, terelőutat alkotva. A 3-4 milliméter átmérőjű vénát tálban mossák, öblítik. A vágást összevarrják, a lábat be­fáslizzák. A mellkast megnyit­ják. Szikével. És elektromos fűrésszel. A szegycsontot nya­kig kettévágják. A szike különleges. Nagyfrekvenciás kés. Vág és menten összeforrasztja az ereket. Füst és égett hús szaga követi. De nincs vérzés. Vagy csak egészen kicsi. Néhány tampon kerül a tálba. A profeszor, dr. Lónyai Tihamér meg a két asszisztens gumikesztyűje lesz vörösesbarnás és ragacsos. A sebész belenyúl a szívbu­rokba. Nem elég a vágás. A mellkast szétfeszítik egy satu­szerű terpesszel. A nyílás lega­lább húsz centire szélesedik. A professzor időnként utasításokat ad. Halkan, de jól érthetően. - Jódot kérek - mondja. - Hol a tűfogó? - kérdi. Egy fiatalember mintha keverőpultnál ülne, és orsós magnók pörögnének plexiház­ban. Összesen öt. Csakhogy ebben hajlékony, áttetsző csö­vek kígyóznak, és a csövekben az infúziós üvegekből valami­lyen lé áramlik meg vér. A be­teg szívének a vére.­­ Az asztalt tegyétek fel­jebb. Most lejjebb. Fordítsátok a professzor felé. Fényt. Töb­bet. Fókusz rendben. Adjuk a csövet. Mehet? Mennyi a vér­nyomás? Szűkszavú utasítások, kér­dések. Pattogó válaszok.­­ A hőmérséklete 32 fok. Megy a hűtés. Most 30 fok. 29 fok.­­ Ne hűtsd tovább! Légy szíves! Artériás tűt kérek. Je­get! Még egyet! A jégkását­­ a steril fizio­lógiás sóoldatot­­ az asszisz­tensnő tálba önti, a professzor pedig be a beteg mellkasába, jön a következő. A szív megáll. Annál a bizo­nyos pultnál ülő fiatalember mindenféle számokat mond, figyeli a műszerfalat. Mellette egy sokrubrikás papírlap,­­a motoros jegyzőkönyv. Abba is mindenféle számokat ír. - Ezzel a készülékkel vé­gezzük a hűtést és a melegítést - magyarázza. - Ez az oxigenátor. Helyettesíti a tüdőt. A kisvárkor kiiktatva. A két fő vénán át a szív vére belefolyik az oxigenátorba. Itt történik a gázcsere. Leadja a széndi­oxidot, felveszi az oxi­gént. Majdnem ugyanaz a fo­lyamat játszódik le, mint a tü­dő felületén. A műtéthez le­hűtjük a beteg vérét. Átkering­­tetjük a szervezetén. Ott a hő­kicserélő alul, itt vannak a pontos hőmérők. Minden biz­tosítva. Kétszeresen. Többszö­rösen. A vér az artériás száron keresztül az egyik pumpába kerül. Ez a rollerpumpa he­lyettesíti a bal kamrát. Nézze, itt vannak a görgők. A görgők összepréselik a csövet, és hajt­ják maguk előtt a vért. Addig megy a rollerpumpa, míg a műtét lényegi részét végzik. Fokozatosan leállítom, amikor a szív már képes dolgozni. Még nem. Majd. Ha a szív át­veszi a munkát, vége a moto­rozásnak. Magyarországon alig több mint húsz pumpatechnikus van. Őket a sebészek és az al­tatóorvosok képezték ki. Aki a gépnél (a gép ára 25 ezer dol­lár) ül, Beke András. 1978 óta dolgozik a kórházban, 1981- ben tanulta ki a szakmát. A sebészorvos szemén két keskeny „műszem”, erős na­gyító. Kell az ér felvarrásához, hiszen a varrószál a hajszálnál is vékonyabb. - Lassan elkezdjük a mele­gítést! - mondja a professzor. - A beteg 29 fokos. Me­gyünk föl! - válaszolja a tech­nikus. Valakiből kiszakad egy köz­lés: megy a szív. És egy örömteli sóhaj: jaj, de jó! Áll a motor - mondja Beke And­rás. És leolvassa: a motoros idő 78 perc volt, a beteg szívét 31 percre állították le. Hozzákezd a töltéshez. A vér visszaáramlik a pitvarba. - Még nem nagyon dagad - szól a profeszor. - Lassan! Lassan! Jó! A professzor kimegy­ a mű­tőből. Ő végzett. Hátravan a sebzárás. Nehéz fizikai munka. Csonttöltés. A szegycsontot húzzák össze és varrják. A be­teg hőmérséklete 36 fok. El­múlt dél. Fél egyre bent lesz az intenzív szobában. Két nap múlva húslevest szürcsöl. Két hétig a kórházban ápolják, utá­na három hétig a balatonfüre­di szanatóriumba kerül. Aztán haza. Pár hónapon belül mun­kaképes. Ha minden menet­rend szerint működik. Az elmúlt húsz évben ha­zánkban a legtöbben szív- és érrendszeri betegségben hal­tak meg. Megelőzve a bale­setet szenvedőket és a rosszin­dulatú daganatos betegség mi­att elhalálozókat is. A nyugati országokban javul ez az arány. Mert sokkal többet fordítanak a megelőzésre, az egészséges életmódra. És nagyon fejlett a szív- és érsebészetük is. Az Egészségügyi Világszer­vezet statisztikája szerint a várható élettartam Japánban 80 év. Szoros mezőnyben kö­veti Japánt Svájc, Svédország, Spanyolország. Fokozatosan csökken a várható élettartam, körülbelül 74 év az átlag, aztán lezuhan 69 évre. A sort záró utolsó három ország: Romá­nia, Szovjetunió és Magyaror­szág, így, ebben a sorrendben. Magyarország a legutolsó. CSESZÁK GYÖNGYI FOTÓ: RÓZSAVÖLGYI GYÖNGYI i­

Next