Kurír - esti kiadás, 1990. november (1. évfolyam, 87-108. szám)

1990-11-16 / 98. szám

1990. november 16. P­azarló n­yomor A kormány a parlament számára tájékoztatót készí­tett energiapolitikai kon­cepciójáról íme, néhány érdekesség ebből! A magyar gazdaság évi harminckétmillió tonna kő­olajnak megfelelő energiát használ fel. Ennek ma hat­vannégy százaléka import. Az utóbbi négy évben hat százalékkal visszaesett a fo­gyasztásuk; sajnos, nem ta­karékosságunk hatására, hanem a gazdasági válság és vaz enyhe telek miatt. (Energiafelhasználásunk negyven százaléka időjárás­függő.) A jövőben enyhe fogyasztásnövekedés várha­tó. Ehhez mindenképpen meg kell termelnünk vagy vásárolnunk az energiát, mert a kényszerű korlátozás az energiaár tízszeresének­­ötvenszeresének megfelelő gazdasági kárt okozhat! Vá­sárlásaink ezentúl dollárért történnek, az árakban tehát „a világpiaci ár tükröződik”. (Csak azt a finom különb­séget tudnánk feledni!) Egyrészt­­„több lábra áll” energiaellátásunk (ma Szov­jetunió-függő), másrészt a piaci liberalizálódás felé tart, habár műszaki és stratégiai adottságaink miatt lesznek monopóliumok. Hihetetlenül fontos az energiatakarékosság! Nem­zetközi tapasztalatok szerint a takarékosságra fordított összegek gyorsabban meg­térülnek, mint az új ener­­iatermelésre irányulók! Márpedig mi a nemzetközi szintnél még pazarlóbbak is vagyunk!) Ráadásul alapve­tően importra építő orszá­gunk­ stratégiai függését is enyhíthetjük a takarékos­sággal, nem is szólva a kör­nyezetvédelmi haszonról! Néhány legfontosabb te­endőnk: megfelelő szerző­dések kötése, a jogszabályok megújítása, új árrendszer bevezetése, önfinanszírozó szénbányászat kialakítása, takarékosságpolitika. És az egyik legfontosabb: ener­giaügyben ki kell alakulnia a legszélesebb lakossági egyetértésnek, mivel a dön­tések évtizedes távlatokra szólnak! FÜREDI OLASZOK A HILTONBAN Itáliai ízek Vérző szívvel kell leírnunk, de sajnos nagy általánosságban igaz,­ a főváros lakóinak nincs sok haszna a patinás szállodá­inkban rendezendő különböző gasztronómiai bemutatkozások­ból. Ám tény, hogy ha például a Hiltonban olasz ételfesztivált rendeznek, annak elsősorban az ott megszálló vendégek örülhet­nek. Különösen, mondjuk, egy a felkelő nap országából érkező turista, aki így egy csapásra is­merkedhet az itáliai és a magyar gasztronómia tájjellegű ízeivel. A szálloda vezetői is elsősor­ban szolgáltatásbővítésnek szán­ják az ilyen rendezvényeket. 25-éig a toscanai Ruffino cég ajánl speciális ízeket és mellé eredeti olasz borokat. A Hilton­ban már másodszor mutatkozik be Giuseppe Diana chei vezeté­sével a Semi Gran Turizmo kis szakácscsapata. Ők csak jövő péntekig főznek a Hiltonban, ételfesztiválok mihamarabb a nagyközönség számára is, elér­hetővé válnak. (DÉVAI) Fotó: RÓZSAVÖLGYI GYÖNGYI Tea van, ház nincs­ ­ Teaházunkban ingyen te­át, ennivalót, süteményt adunk a rászorulóknak, he­tente egyszer - mondta csütörtökön a Népjóléti Minisztérium sajtótájékoz­tatóján Bereczki Sándor, az Emberbarát Alapítvány el­nöke. - Egy év alatt több mint ötezer hátrányos hely­zetűn segítettünk. Most gondsban vagyunk, mert csupán terembérre nincs havi huszonötezer forin­tunk. Nyáron ez még nem volt akadály, a X. kerületi Családsegítő Központ az ifjúsági tábort átadta erre a célra. De ez nincs téliesít­­ve. Meleg teára pedig leg­inkább télen lenne szükség, de hol? Z­saruhistóriák KÉT KORTY BIKAVÉR A tetthelyen minden tárgy, minden nyom „beszél” - örökzöld igazság a detek­­tívmunkában. Éppen ezért - kivált­képp, ha súlyos, például gyilkossági ügyről van szó - a legapróbb részletek is elengedhetetlenül fonto­sak. Ennek jegyében „be­széltették" a helyszínt a nyomozók nemrég, vallató­­ra fogták a szekrényt, a szőnyegeket, a függönyt s a lábtörlőt éppúgy, mint a tévét, a villanykapcsolót és a konyhai törlőruhát. Az ap­rólékos vizsgálódás köze­pette vette észre az egyik szemfüles detektív, hogy a hosszú terítővel borított asztal alatt egy egri bikavé­res üveg lapul. A palackban csupán néhány korty ital lötyögött. Ki vehette, mikor hozhatta a lakásba, ki kí­nálta az itókát, miért és ki­nek? Nyomban laboratóriu­mi vizsgálatokra, ujjlenyo­matelemzésre küldték a bi­kavéres üveget, hiszen meglehet, hogy egészen új mederbe tereli a rablógyil­kosság felderítését, a to­vábbi nyomozást. A számba jöhető bűnö­zők új etemvnyomatainak vizsgálata is több ezer egyedi elemzést igényel. Ezek nyomán száz meg száz kérdés tisztázása - telefo­nok, lakók kérdezése, fi­gyelés heteken át - követ­kezett. Ám az eredmény­­ semmi. Vissza az eredeti föl­tevésekhez és helyszínhez! A detektívek többnyire a pihenés ritka perceiben is azokat az ügyeket tárgyal­ják, vesézik, amelyek mun­kaidőben foglalkoztatják őket, így ültek egyik nap az asztal körül, kérdések ci­káztak, elképzelések csap­tak össze s végül megállapí­tották: vissza kell menni a lakásba, újra kell helyszí­nelni. Mire fölsóhajtott az egyik bűnügyi technikus: - Remélem, nem mara­dunk megint éjfélig! A múlt­kor alig bírtam már. Még jó, hogy találtam az asztal alatt egy üveg egri bikavért... (Aztán nem értette a technikus, miért néznek olyan furcsán rá a kollégái.) —AS— ­ - Kibírtam! Már három napja nem dohányzom! - jön nagy örömmel a tanfolyamra egy idősebb úr. - Bevallom, reggel majdnem rágyújtottam. Most ha a feleségem cigarettát vesz elő, már megyek is ki a szobából, hogy a dohány szagát se érezzem. Én vagyok a kísérleti alany. Ha nekem sikerül, ő is megpróbálja. Az adventista egyház az Országos Do­hányfüstmentes Egyesülettel karöltve nyolcnapos intenzív leszoktató tanfolya­mokat tart. Már 20 millióan próbálták ki ezt a módszert a világon, nem kis­­sikerrel. - Hogyan lehet ilyen rövid idő alatt eredményt elérni? Mi a titkuk? - kérde­zem Zarka Péter adventista lelkésztől. - Pozitív oldalról kell megközelíteni a dolgot. Mi nem azt mondjuk el a résztve­vőknek, mennyire káros a dohányzás, hogy a füst 3-4 ezer féle káros vegyi anya­got tartalmaz, nem mutatunk fényképe­ket fekete tüdőkről. Hanem azt fasérel­­jük elmagyarázni nekik, milyen jó dolog szabadon lélegezni, érezni az ízeket, illa­tokat. Minden emberben kialakult önma­gáról egy kép. Meg kell változtatni ezt az énképet. El kell érni, hogy nemdohány­zóknak lássák magukat. Semmiképpen sem akarjuk, hogy úgy érezzék, mártírok. Elmagyarázzuk nekik, hogy igenis meg tudnak változni. Hiszen dohányozni is kényszer nélkül kezdtek el, saját maguk akarták. Most pedig azt akarják, hogy leszokjanak. Saját maguk határozták el, senki se kényszeríti őket. - Csak hívók járnak ide? - Nem, dehogy, bárki jöhet. Az ad­ventisták egyébként nem­ dohányoznak. Kétségtelen, hogy a hívő emberek köny­­nyebben le tudnak szokni. Általában a 8 résztvevőből 5-6 meg tud válni a cigaret­tától, általában örökre. - Mennyibe kerül a tanfolyam? - Ingyenes. Terembért nem kell fizet­nünk, nekem pedig, mint lelkésznek ez a feladatom. - Sokan mondják, hogy képtelenek le­szokni, ezért meg sem kísérlik. - Ezek az emberek lebecsülik önma­gukat. Bármihez kezdenek, úgy érzik, ők rosszabbak, mint a többiek. Ebből ki kell törni. Ebben segít a tanfolyam. - Mitől fü­gg a hosszú távú siker? - Az emberekben kialakul egyfajta stressz, amit egyébként csak beképzelnek maguknak. Bemagyarázzák maguknak, hogy igenis szükségük van nikotinra, másképpen nem tudnak megnyugodni. Holott 2-3 nap alatt kitisztul a szervezet, egy hét után a nikotinéhség már nem ötör. A szokás sokkal nagyobb úr, attól áll megszabadulni. - Igen, de hogyan? — Ez mindenkinek a leleményességén múlik. Például, ha valaki úgy nézte eddig a tévét, hogy a mellette lévő asztalon ott volt előkészítve a cigaretta, a hamutálca, az akár át is rendezheti egy kicsit a laká­sát, így leszokhat a megszokott mozdu­latról. Az életformán is változtatni kell. Az első napokban nem szabad inni, his­zen az alkohol csökkenti az akaratot. Az alkoholistákat nem is lehet leszoktatni ezért a dohányzásról. Kiszámoltuk, hogy a dohányosok egy évben körülbelül tíz­ezer forintot költenek cigarettára szemé­lyenként. Magyarországon a lakosság 38 százaléka dohányzik. El akarjuk érni, hogy 2000-re a lakosságnak csak 20 szá­zaléka dohányozzon. Ne feledjék, holnap, szombaton, or­szágos nemdohányzónap lesz. Nem akarnak új életet kezdeni? KOCSIS KATALIN Nyolc nap alatt leszokhat Fotó: PATAKI GÁBOR VÉGET ÉRT A BABABEMONDÓSÁG A hölgy, akinek az arcát, a hangját egy ország ismeri, olyan szorgalmasan jegyze­telt, mint a hivatása magasla­tán álló újságíró, aki nem csupán azért rohangál a saj­tótájékoztatókra, hogy ott megreggelizzen, megebédel­jen, meguzsonnázzon és a kollégákkal elcseverésszen, hanem hogy azokra figyel­jen, akik meghívták. Rajta kívül nem sokan tették ugyan­ezt, pedig voltak elegen. Egyetlen szék sem maradt üresen a Vörösmarty téri Gerbeaud kávéház két nagy­termében. De mit keresett Kertész Zsuzsa, a Magyar Televízió egyik legnépszerűbb bemondónője a Chemol Travel Utazási Iroda megnyitóján? - Csak nem változtattál állást? - kérdeztem tőle. - Nem, erről szó sincs, de ne hidd, hogy nyugodtan ülhe­tek a babérjaimon. Bár nem hivatalos az értesülésem, de úgy hallottam, hogy a televízió jelenlegi munkatársainak - legye­nek azok szerkesztők, rendezők vagy bemondók - egy évük van arra, hogy az új struktúrában megtalálják a helyüket, a műsorukat. Ha ez sikerül, akkor maradhatnak, ha nem, akkor elköszönnek tőlük. - Biztos vagy abban, hogy ez rátok, bemondókra is érvényes lehet? - A mi népszerűségünk már csak látszólagos biztonságot ad. Nem tudjuk, hogy mire fognak használni, műsorvezetői, háziasszonyi szerepet szánnak-e nekünk, fogalmunk sincs arról, kihez fogunk tartozni, hogy milyenné fog formálódni a műsorok stílusa, s hogy ezt elfogadva, a magunk egyéniségét megtartva, képesek leszünk-e váltani? Ezek olyan nyitott kér­dések, amikre még senki sem ismeri a választ. Elmúlt a baba­­bemondóság korszaka, amiben néhányan lubickolhattunk. Igyekszem tehát résen lenni, nyitott szemmel, nyitott füllel közlekedni és megtalálni az életbenmaradás lehetőségét. Ide is azért jöttem, hogy a Házibarát című televíziós műsorhoz, aminek fél éve a „gazdasszonya” vagyok, hasznosítható ötle­teket gyűjtsek. (LÁSZLÓ) Fotó: RÓZSAVÖLGYI GYÖNGYI ­ N­em lesz könnyű dolga a 921.-nek Ha az apjuknak van egy rozoga, lestrapált autóbusza, az anyjuk pedig ki tud nyögni két értelmes mondatot németül és netán még valami pénzmagjuk is akad, semmi akadálya, hogy utazási vállalkozásba kezdjenek. Máris kikerülhet a cégtábla: Bözsi Tours. Ez persze túlzás, de tény, a ma­napság gomba módra szaporodó utazási irodák egy része nincs túlságosan eleresztve szakérte­lemmel. Tegnap a 921. (!) utazá­si iroda megalakulására voltunk hivatalosak a­ Vörösmarty téri Gerbaudba. És Hogy nem akár­milyen utazási iroda alakult, azt bizonyítja: az egész idegenfor­galmi szakma jelen volt a sajtó­­tájékoztatón. Sőt! Légitársaságok, szállodák vezetői is kíváncsiak voltak a Chemol-Travelre. Ami egyébként az ország első olyan utazási irodája, amelyet külke­reskedelmi vállalat alapított. S itt rögtön helyesbítenünk is kell, hiszen gyakorlatilag már június 1-je óta működnek és csak né­hány hónap „próbaüzem” után merészkedtek a szakma nyilvá­nossága­­ elé. Tehették ezt most jó szívvel, hiszen rövid munkás­ságuk alatt 30 millió forintos be­utazóforgalomról számolhattak be. Az érkező csoportok 80 szá­zaléka pedig Japánból érkezik, jelenleg is egy ilyen vendégcso­­port tartózkodik hazánkban. A 27 vezető japán bank elnökéből illő delegációt a volt japán pénzügyminiszter és a jelenlegi pénzügyi államtitkár vezeti. Ma este egyébként a távol-keleti szakemberek Antall József mi­niszterelnökhöz hivatalosak. Könnyű lehet úgy utazási iro­dát gründolni, hogy egy olyan külkereskedelmi vállalat áll mö­göttük, amelynek az öt konti­nensen több mint 50 képviselete működik. Ugyanakkor mégsem olyan könnyű, hiszen nyilvánva­ló, az anyavállalat eredményeket vár a Chemol-Traveltől. Ezt egyébként megerősítette Deák Judit ügyvezető igazgató is, aki a vállalat székházának földszint­jén kialakított 110 négyzetméte­res irodában tizenötödmagával azon ügyködik, hogy az utazási iroda rövid időn belül a legjob­bak közé emelkedhessen. Igaz, kaptak „gazdáiktól” egy év lau­fet - addig azt csinálnak, amit akarnak, szabad a gazda - utá­na már kerpeny elszámoltatás következik. Ám úgy tűnik, Deák Judit mihamarabb szeretné a dolgot dűlőre vinni, amire ga­rancia egyrészt szakértelme - korábban az IBUSZ-nál, az OTP Penta Toursnál dolgozott és bizony nehéz olyan szakterü­letet említeni a jegykiadástól a devizapénztárosságig, amihez ne értene. Másrészt dinamikus és merész üzletpolitikájuk azt su­gallja, hogy hamarosan sínre ke­rülnek. Ugyanis ritkaságszámba megy, hogy egy utazási iroda szállodakontingens nélkül mer indulni. A szállodai szobákat pe­dig általában az év utolsó nee­dímen illik lekötni a rákövető évre, ám Deák Juditék úgy dön­töttek, ezért nem halasztanak egy fél esztendőt. A tegnapi sajtótájékoztató egyébként a„gerbaudbeli bemu­tatkozás, majd az irodalátogatás után a vállalat Verseg-Fenyőha­­raszti kastélyában folytatódott. A kétszáz éves Podmaniczky-kas­­télyban 18 vendégszoba négy­­csillagos szállodai szinten várja a vendégeket. DÉVAI Fotó: RÓZSAVÖLGYI GYÖNGYI

Next