Kurír - esti kiadás, 1991. április (2. évfolyam, 63-83. szám)

1991-04-02 / 63. szám

1991. április 2. ELNYOMOTT ANDSZEMTIZMUS - Hát önöket ki uszította rám? - Hallottuk, hogy dedikálni fog... - De ugye nem a Szent Ko­ronának lesz a cikk? - Nem, nem, de esetleg lehetne nekik is szólni. Ezzel a keresetlen párbeszéd­del mutatkoztunk be egymásnak Naftali Kraus úrral. Kraus úr Izraelből érkezett, s a napokban dedikálta első idehaza megjelent könyvét, Az ősi forrást. A dedi­kálások közti szünetekben tet­tünk fel neki néhány kérdést. - Tökéletesen beszél magyarul. Mióta él Izraelben? - Negyvenegy éve. Itt szü­lettem Magyarországon, de er­ről nem tehetek. Izraelben több héber, jiddis, angol és magyar nyelvű újságnak dolgozom, köz­tük az egyik legnagyobb napi­lapnak, a Maarivnak. Több könyvem jelent már meg. Az ősi forrás, amely decemberben je­lent meg idehaza, szép siker lett: az első tízezer példány nagy­részt elfogyott, úgyhogy újabb kiadása várható. - Ez az igencsak vaskos könyv hogyan született s miről szól? - Öt éven keresztül írtam. Az anyag jó része egy izraeli magyar nyelvű hetilapban jelent meg. A könyv fő része Mózes öt könyvének népszerű kommen­tára, s teljesen a hagyományos zsidó álláspontot tükrözi. A könyv megjelenésének célja, hogy a hazai zsidóságot az asszi­milációtól megmentse, távol tartsa, és megismertesse azokat a zsidó gyökereket, értékeket, amelyeket a negyvenéves ateista diktatúra tőlük távol tartott, s lehetetlenné tette a zsidó ha­gyományok ápolását. Hisz itt minden tilos volt: a zsidó vallás, a zsidó kultúra­ . - A megváltozott politikai helyzetben ön szerint minden lehe­tősége megvan a hazai zsidóság­nak, hogy újra önmagára találjon, gyakorolhassa vallását, ápolhassa kultúráját? - Először 1984-ben jöttem haza, harminc éven keresztül nem kaptam beutazási enge­délyt. A rendszer ellenségének minősültem, nagyon helyesen, mert tényleg az voltam. Azután Kádár János panaszirodájához fordultam, s megírtam, hogy én - aki a pesti gettóban csak cso­dával határos módon maradtam életben - nem jöhetek haza, ugyanakkor volt nyilasok meg­kapják a vízumot. Ez abszur­dum. No, erre kaptam végre be­utazási engedélyt. Első látogatá­somkor azt tapasztaltam, hogy a zsidóság helyzete igen siralmas. Az elkallódás veszélye olyan fo­kú volt, hogy írtam egy kemény cikket. Idehaza egyes zsidó ve­zetők próbáltak lebeszélni a hangos szóról, de én azt mond­tam: nincs mit félni, mert ha Hitlert, Sztálint túléltétek, ak­kor ezt az ilyen-olyan, tutyi­­mutyi Kádár-rendszert is túléli­tek. Azóta a helyzet nagyot vál­tozott. Az ateista, lélekromboló diktatúra megbukott, s helyébe lépett egy szabad, demokratikus rendszer, most a zsidóság előtt nagy lehetőségek állnak. Az más kérdés, hogy ezt nem használják ki kellő módon. Új zsidó iskolák indultak, de ezekbe csak a zsidó­ság gyerekeinek tíz százaléka jár. Miért nem ostromolják a jelent­kezők ezeket az iskolákat, hogy az igényeknek megfelelően újabbak indulhassanak? A zsidó­ságnak tehát nem lehet semmi kifogása, a lehetőségek adottak. De az itteni zsidóság a tetszhalál állapotában van még, nem éb­redt fel Csipkerózsika-álmából. - Sokan panaszkodnak, hogy éledőben van nálunk az antiszemi­tizmus. Tapasztalatai alapján mi erről a véleménye? - Járom az utcákat, úgy te­szek, mintha nem tudnék ma­gyarul. Hallom a megjegyzése­ket, látom a fura tekinteteket. Ez a szabadság velejárója. Ami­kor diktatúra volt, a zsidósággal együtt az antiszemitizmust is el­nyomták. De ettől függetlenül mindig is volt antiszemitizmus. Nevetséges, hogy a kommunista rendszert sokan a zsidóság számlájára írják, holott a dikta­túrának nem volt talán nagyobb áldozata, mint a hazai zsidóság. Rákosira, Kun Bélára hivatkoz­nak? ők és a hozzájuk hasonlók teljesen elrugaszkodtak a zsidó­ságtól, s ennek a levét éppen a zsidók itták meg. - Tehet-e valamit a zsidóság azért, hogy visszaszoruljanak az antiszemita megnyilvánulások? - Ma mindenki nyugodtan vállalhatja zsidó mivoltát, ha nem zavarja az antiszemitizmus. Ha zavarja, akkor pedig Izrael nyitva van. Szerintem előbb­­utóbb lesznek pogromok is, ez várható. De az antiszemitizmus ellen a zsidóság az égvilágon semmit nem tehet, mert a gyű­lölködésnek nincsenek racioná­lis okai. Ennek a legjobb bizo­nyítéka, hogy olyan helyeken is van antiszemitizmus, ahol szinte nincsenek is zsidók. Nézze meg például Lengyelországot. Addig, amíg élnek primitív emberek a világon, s amíg bizonyos dog­matikus befolyások hatnak a pri­mitív emberekre, addig antisze­mitizmus is lesz. SZALAY LÁSZLÓ Fotó: BELICZAY LÁSZLÓ y Beszédgyógyítás Jó szó. Pontosan kifejezi azt, amiről szó van. Ez a címe a Magyar Fonetikai, Foniátriai és Logopédiai Társaság lapjának is, ahol arról olvastam, hogy a gyógypedagógia minden területén előre léptünk, ki­véve a beszédjavítást, azaz a logopédiát. Évről évre növekedik a beszédhibás gyerekek száma, akik eleve hát­ránnyal indulnak az óvodá­ba, iskolába. Kitesszük őket a többiek gúnyolódá­sának, a tanító néni türel­metlenségének. Egyetlen olyan intézmény van Ma­gyarországon, ahol a sú­lyos beszédzavarral küsz­ködő gyerekek intézmé­nyes oktatása megoldott. Ez az iskola Kőszegen van. De ha több intézmény lenne, az sem oldaná meg a gondokat. Intézetre csu­pán a súlyos esetekben van szükség. De amíg nem épült ki igazán az utazó gyógypedagógusi hálózat, addig a kevésbé súlyosak is Kőszegre kerülnek. (Ha fel tudják venni őket Szű­kösen vannak ők is.) A lo­gopédusok azt szeretnék, ha logopédiai óvodák len­nének. Szórványosan itt­­ott van egy-egy, de az ott dolgozók sincsenek igazán kapcsolatban a többiekkel, így aztán mindenki elölről kezd mindent. Pedig a logopédusok utazó hálózata még úgy­­ahogy működik. (Az utazó tanár házhoz megy, ha egy-két gyerek miatt luxus lenne egy egész státust fenntartani.) De saját in­formációból tudom, hogy pénz viszont nincs rá. Mert ki fizesse az utazó logopédust, aki a kis fa­lukban is megtanítja a ha­daró, dadogó, pösze gye­reket a szép magyar be­szédre? Nem tudom. De azt igen, hogy Heves me­gyében a logopédus félévi utazási költségét az Értel­mi Fogyatékosok Orszá­gos Szövetsége állja. Az a szövetség, amelyik szin­tén (a szűkített) költségve­tésből él. Többre nekik sem futja. CZY „Nem haladni annyi mint visszafelé menni" (Ovidius) Ezt ne hagyja ki! Több tudóssal még több pénzt! • Reklám-manager tanfolyam 120 óra 21 900,-Ft 115-0299,157-5090/ Dávid Tibor • Ventura szövegszerkesztő tanfolyam 100 óra 28 990,-Ft 115-8299/Kun Gábor • Idegenforgalmi manager tanfolyam 150 óra 32 000,-Ft 115-8299/Aradi Péter • Termékntanagí’i fit. ü. 200 óra 30 900; Fi 115-8299/ Péter Katalin • Management továbbképzés PÁRIZSBAN 2 hét intenzív 290 000,-Ft 115-8299/Aradi Péter jelentkezés április 11-10 a H­omukMn Kft 139( Manet) PL 7­1/1118 címén Holomarketing - a siker iskolája DIVATSZÍNHÁZ Az előadás előtti napon már csak állóhelyjegy van, kezdés előtt egy órával emberoszlop kígyózik a pénztár előtt a szemerkélő esőben. Egyre nagyobb a toporgó, türelmes tömeg - valami bizsereg a kultúra körül, nem volt még ennyi embert vonzó Tavaszi Fesztivál. A Petőfi Csarnok­ban ősszel és tavasszal föl­bukkan a divatszínház, az Offline Vienna. Avantgárd di­vatbemutató, divatshow - felszabadult, hagyománybor­zoló játék. A ruhákat nem kell komolyan venni. Anyag­ban, színben, formában olya­nok, mintha a tervezők fela­data az lett volna: csináljatok bármit, ami még nem volt. Kihívót, merészet, meghök­kentőt. A fura ruhákhoz hamar hozzászokunk, mindegyik egy fricska és kész. Az újabb és újabb bevonulások tölte­nek el várakozással. Egy szám - egy jelenet, kiszá­míthatatlan fordulatokkal, poénnal, életképpel. Lezser­nek, viháncolónak tűnik a manökentársaság, pedig kör­­zővel-vonalzóval megterve­zett minden mozdulatuk. Úgy robban be a nyitószínbe a fiatal srác, mint a győztes hadvezér, megvetéssel pász­táz végig a nézőseregen. Ké­sőbb is erő, fennsőbbrendű­­ség arid táncos mozdulatai­ból. Az állóképeken látom ám, a dölyf vonásai szét­szé­­tesnek arcán, szája széle meg­remeg. De nem esik ki szere­péből Figura a többi is, lega­lábbis a főbb szereplők. A hosszú csigabigahajú lány mintha a gangon, csípőre tett kézzel, fakanállal a kezében lármázna, úgy „alakít” egy veszekedős számot. A fekete fiú a legjobb táncos, maga­kellető mozdulatokkal suhan: „őrjítő vagyok”, sugallja. Egy másik fülig érő szájjal tűnik föl mindannyiszor. „Oké va­gyok, bírom magamat.” A sztár egy rövid hajú lány lesz, ő is meszelt arcú, ujjnyi vas­tag szemöldökű, tiszta hatva­nas évekbeli forma. Bája, sa­ját, valódi jókedve átüt jelme­zén, szerepén. A publikum hálás. Ha a hatos villamosra fölszállna bármelyik szereplő a színpadról, mondjuk, ame­lyiknek átlátszó műanyag la­pok vannak bevarrva a ruhá­jába, vagy a másik, akinek hirtelen minijéből még egy tenyérnyi darab ki is van popsitást szakítva, nagyot néznénk. De ez itt nem az élet. Frissesség, erő, romlat­­lanság árad a fiatal divatmű­vészekből. Koreográfiáimén. R.J. Fotó: RÓZSAVÖLGYI GYÖNGY Benne mindannyian izgalmas a magyar közé­let. Új beszédfordulat jött divatba: benne vagyok a szakmában, mondja min­den valamire való riporta­lany. A tinédzsersztár bátran kinyilatkoztatja: nemcsak ő, hanem a szü­lei is benne vannak a szakmában. Hogy ez pontosan mely mester­ség, nem tudni, mindene­setre megnyugtató, hogy a kedves édesanyja sem a Moszkva téren árulja a celofános fréziát. Kisfiúsan komolykodó miniszterünk üzeni az éh­béren tartott egyetemis­táknak: „Fiúk, mi egy ha-­­­jóban evezünk!” Kár,­ hogy a miniszter úr ily tá- * jékozatlan sportügyek­ * ben, ugyanis az evezős hajóban mindig a leggyengébb ember a kormányos. Esetlen manökenisko­­lás - azelőtt ápolónő - újságolja, botlás nélkül tud fel és alá mászkálni, pedig csak két hónapja van a szakmában. Pom­pás, hogy ily nagyra érté­kelődött a hivatástudat, mert aki benne van, az valahová tartozik, s ettől erősebb és több lesz. Ehhez képest, Kodály­­módszeren csiszolódott belső hallásomat ronggyá tépték a magyar pop­rock merénylők hanglö­vedékei. Avantgárd forra­dalomnak nevezi magát a kommersz, istenülnek a hülyék, akadémikus ba­romságokat terjeszt a na­pi politika. Silányulnak a szakmák. Zokog a hajdan erős vizes lobby, sír-m­­a többnyire beszédhibás pedagógus-közvélemény. Lecsúszott a patikus, az orvosnak visszabeszél a csontkovács, jogásznak meg csak az menjen, aki­nek az öregapja melegíti a széket. Néha persze meglo­­bogtatjuk azt a bizonyos zászlót a mesterség jeles címerével, de csak a kí­vülállóknak, az idiótáb­baknak. Azoknak, akik úgyis megeszik a vanília nélküli sárga pudingot, akik beleszeretnek a slampos fotómodellbe, akik üvöltve mászkálnak a rosszul tervezett ronda cipőkben, akik szavazni járnak, akik betegek, akik még élnek. Azért ők a mások. Nem a mi fajtánk, kaszton és pályán kívüli­ek, értelmetlenül lézen­­gők. Nem a mi kapcsola­taink részesei. De be­csaphatok és átverhetők. Mert mi tényleg benne vagyunk. S szeretünk ben­ne lenni. Csak az a baj, hogy így együtt is benne vagyunk valamiben. Tud­ják, hogy miben... KURUNCZI MARGIT X4. MEGHALT MARTHA GRAHAM A modern amerikai táncszínház megteremtője, Maurice Béjart és Alvin Alley példaképe volt. 1921-ben kezdte pályafutását, közel fél évszázadon át táncolt és még tovább koreografált. „Csak fiatalokkal dolgozom - ezért maradtam fiatal!” - nyilatkozta utolsó, három évvel ezelőtti! - premierjén, amely csakúgy, mint az előzők, na­gyobb szenzáció volt az ifjúság körében, mint bármely vezető rockzenekar koncertje. 96 éves korában szívelégte­lenség okozta a balettművész halálát.

Next