LITERATURA - A MTA Irodalomtudományi Intézetének folyóirata 2. évfolyam (1975)
1975 / 2. szám - SZEMLE - RÓNAY LÁSZLÓ: Útkeresés- úttévesztés: Jókai- és Radnóti-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban
gáról, az írói tárgyilagosság látszatának mesteri felkeltéséről, az elhallgatás, a csend művészi jelzőeszközeiről, ragyogó kontraszthatásairól, racionális elemzés és visszafojtott szenvedélyesség feszültséggel telített stíluselegyéről - a Déry-féle formanyelv sajátszerűségéről is. Pomogáts Béla nem jelöli ki Déry helyét a magyar prózai epika fejlődésében. Ez azonban már nem róható fel igen színvonalas és elmélyült alapossággal felépített könyve fogyatékosságának. Mert minek is jelölné ki egy olyan író végleges helyét, aki öregember létére is fiatalokat megszégyenítő erővel alkot, aki bizony még jócskán tartogathat meglepetéseket közönségének? S akitől ez a közönség még sok szép, katartikus művészi élményt vár és remél? Fenyő István ÚTKERESÉS - ÚTTÉVESZTÉS - Jókai- és Padnóti-kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban -Időrendben a Radnóti-évforduló és a költő emlékének hódoló állandó kiállítás megelőzte a Jókai-évforduló alkalmából rendezett kamarakiállítás megnyitását, először mégis az utóbbiról szólnánk. Azért is, mert a vitathatatlanul legnépszerűbb magyar írót mutatja be a nagyközönségnek, azért is, mert a népszerűsítési törekvések mellett a kiállítás rendezőjének, Szekeres Lászlónak, a kitűnő Jókaikutatónak, olyan filológiai bravúrokra is alkalma és ereje maradt, amelyek azt mutatják, hogy az irodalmi kiállítás jelentősen hozzájárulhat a kutatás fejlődéséhez és új felfedezésekkel ajándékozhatja meg az irodalomtudományt. Ha a Petőfi Irodalmi Múzeum nem küzdene olyan súlyos helyhiánnyal, bizonyára nagyobb teret szentelt volna a Jókaira való emlékezésnek, feltétlenül érdemes azonban majd e jól sikerült kamarajellegű kiállítás után egy állandó tárlattal is hódolni emlékének. Mert alakuljon ki bármilyen közfelfogás is az irodalomtörténetben prózájának súlyáról, jelentőségéről, mondanivalójának korszerűségéről vagy korszerűtlenségéről, az az igazság, hogy ő a nagyközönség írója maradt, s a Múzeum abban a szerencsés helyzetben van, hogy sok használati tárgyát, munkaeszközét, s az egyéniségére, sokoldalú érdeklődésére jellemző darabokat be tudja mutatni, ezek ugyanis az évszázad során nem vesztek el, legfeljebb az áldatlan tárolási lehetőségek miatt kissé megkoptak, s azonosításuk egyre nehezebbé válik. Szekeres László - akinek ilyen jellegű ismereteiről bizonyára mindenkit meggyőztek a Jókai kritikai kiadás általa sajtó alá rendezett kötetei vagy például Petőfi és Jókai barátságáról írott alapvető tanulmánya egyetlen teremmel rendelkezett, s ez bizony meglehetősen kevés ahhoz, hogy akár a tenger egyetlen cseppjét is bemutassa. Ezúttal azonban sikerült megvalósítania a lehetetlent, aminek nyilván az a magyarázata, hogy volt ereje lemondani a lényeges dolgokról is, csakhogy egységes koncepciót valósíthasson meg. E koncepciót röviden - és nyilván egy kicsit felületesen - ekképp jellemezhetnénk: a kiállítás szinte teljesen elénk rajzolja Jókait, az embert. S ezt azért is el kell így fogadnunk, mert Jókait, az írót, a legtöbb látogató ismeri, fölösleges volna tehát a jó tanár módjára részleteznie a rendezőnek a mű legfontosabb jellemzőit.