Labdarúgás, 1981. január-december (27. évfolyam, 1-12. szám)
1981. november / 11. szám
VÁRADI: Sok gól van még a bal lábamban! Április 4-én a Népstadionban Váradi Béla immár egymásután harmadszor nem tudta végigjátszani a mérkőzést. Fájt a lába, le kellett cserélni. Ez az április 4-i, Bp. Honvéd elleni kínlódás hosszú kihagyást, radikális beavatkozást követelt nála. Még ugyan Dabason beszállt egy barátságos mérkőzésre ,, de azután ha szomorúan is, de tudomásul kellett venni az orvosi döntést: — Játék nincs, műtét van! Fellélegeztek a védők, nem különben a Váradi bombáktól szüntelen rettegő kapusok. Katzirz Béla, a remek pécsi kapuvédő mondotta egyszer, hogy amikor Váradi lába lövésre lendül, csak a lábát látni, a süvítő bombát már ritkábban... Mészáros Ferenc, aki esztendőkön át az edzéseken nézett farkasszemet klubtársával, a foglalkozások megpróbáltatások csúcsaként emlegette a Váradi féle össztüzeket. Szóval ezt a lábat műteni kellett. Folytatódott az a balszerencse sorozat, ami a Vasas válogatott csatárát közvetlenül az argentínai világbajnokság előtt vette üldözőbe. Az egy szakadás volt , mire elkezdődött a bajnokság, rendbejött. Ez az idei tavaszi már sokkal komolyabbnak bizonyult, olyan hírek is keringtek, hogy Váradi Béla ezzel befejezte pályafutását. — Soha nem gondoltam arra, hogy ez, vagy bármilyen más sérülés megakadályozhat a további játékban — mondotta Váradi Béla. — Nem kívánom senkinek sem a gyötrelmes heteket, hónapokat, de ha valakivel ilyen adódik, bizakodását, optimizmusát soha ne veszítse el. Akartam, hittem, hogy rendbejövök. Sikerült. Nem szeretném elkiabálni, de ballábam tökéletesen rendbejött, sok gólt érzek még benne! A gólokra még visszatérünk, előbb lássuk a tavaly és a nyár örökké emlékezetes történeteit. Május 19-én volt a műtét, az operált lábat egy hónapra gipszbe tették. A lábszár, a comb vékonyodott, máshova viszont a mozgáshiány következtében felesleges kilók kerültek. Június végéig tilos volt mindennemű gyakorlás. A felkészülés heteken át tartó úszással kezdődött, a teremben lassú futásokkal folytatódott. Amikor a 300 méter már ment, megállás nélkül, edző, orvos és játékos egyaránt boldog volt. Később kimerészkedhetett a salakra, nőtt az edzés mennyisége, intenzitása, a megtett méterek száma. — Időre futhatok! — lelkesedtem, s bár az eredmények érthetően meg sem közelítették régi teljesítményeimet, a 10X400, majd 8X400 méterek újabb bátorítást adtak — mondotta. — Végre labdát is kaphattam, először csak teremben és csak könnyű röplabdát, majd jött a pálya és az igazi labda. Csodálatos érzés volt, amikor végre a kapuval szemben állhattam, s úgy 18 méterről rázúdíthattam. Bement. Kevés gól okozott ilyen nagy örömet... Váradi Béla és a gólok összetartoznak, 1970. szeptember 5-én a Fáy utcában, az V. Dózsa ellen játszotta első NB I-es mérkőzését és egy hét múlva Szombathelyen már belőtte első gólját a legjobbak osztályában. Az 1981. tavaszi sérülés a 147. gólnál állította meg, mindössze kettővel gyarapította góljai számát az 1980—81-es idényben. Pedig 15 körül volt eddigi, éves átlaga, 1976—77- ben, amikor a Vasas bajnokságot nyert, 36 jó találattal segítette klubját a nagy dicsőséghez. Gólcsúcsa 1977. március 19-én született, amikor 4—1-re győzött a Vasas a Salgótarján ellen, s mind a négyet Váradi lőtte a bányászcsapatnak. Ugyanebben a bajnokságban az V. Dózsa, a Salgótarján, a Békéscsaba és a Haladás hálójába is háromszor juttatta a labdát, 90 perc alatt. Különben 16 mérkőzésen volt 2 gólos, egy-egy alkalommal pedig 94 bajnokin iratkozott fel a gólszerzők közé. — Az 1976—77. évi bajnokság volt a csúcs, nagyon ment akkor a játék az egész csapatnak, nekem is — mondotta Váradi. — Ilyen idényt szeretnék még jónéhányat, remélem lesznek ilyenek. Újra csak azt ismételhetem, még sok gólt szeretnék lőni. A Vasas gólszerzők örök ranglistáján Váradi Béla már régen elhagyta Csordást, mögötte van már a Puskás is, de Farkas (167 gól) és Szilágyi I (295) még elég messze előtte jár. — Szilágyi behozhatatlanul vezet, de, ha már elpártolt tőlem a balszerencse és a sérülés, akkor a Farkassal szembeni hátrányt ledolgozhatom — vélekedett. — Góljaimnál fontosabbnak tartom, hogy a csapat menjen előbbre, mert ebben a Vasasban még bajnoki címek rejlenek. Váradi folyamatos szereplése nemcsak az NB I-ben, hanem, a válogatottban is megszakadt, 1980. április 30-án, Kassán, a Csehszlovákia elleni 0—1-es találkozón volt utoljára, 33. alkalommal válogatott. — Sajnos itt sem volt szerencsém — mondta. — Beválogattak, kimaradtam, visszatértem, búcsúztam, így ment ez lassan már tíz esztendeje, az 1972 augusztus 27-i első válogatottság óta. Hiszem, ha játékba lendülök, ismét felfedeznek. Van egy titkos álmom: játszani világbajnokságon. Van annyi idő és érzek anynyi erőt, akaratot, hogy 1982-re szóba kerüljek. Megpróbálom. Huszonnyolc éves voltam áprilisban, a válogatottban éppen Müller és Fazekas bizonyítja ékesen, miként Bálint is, hogy nem törvényszerű egy játékos leírása az évek száma miatt. Müllerék megmutatták, hogy lehet újat, többet hozni harminc év felett is, jómagam pedig csak 1983-ban leszek harminc esztendős ... A hosszú kényszerpihenő alatt Váradi sokat elmélkedett. Újólag tisztázta, hogy nem középpályás, hanem csatár, különben ezt játszott mindig, mégha nagyobb részt is vállalt a hátrább levők segítéséből, a támadások előkészítéséből. Váradi Béla szeptember 26-án, a Nyíregyháza ellen visszatért az NB I porondjára, s október 3-án a Diósgyőr ellen újrakezdte a gólgyártást. Akik látják edzésen, mérkőzésen így jellemzik: — Ez egy új Váradi, hihetetlen játékvággyal, akarással, megnyugodva, bizakodva, sok tapasztalattal gazdagabban. Egy kitűnő csatár elindult újra, a csúcsok meghódításáért... BOSKOVICS JENŐ 33