Asszonyok, 1969 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1969-09-01 / 9. szám
A sugárzó, tiszta szerelem témáját szolgálja a szerep, s ez igazán nem csak a múlté. A film plakátja fekete apácaruhás nőalakot ábrázol, amint tekintetét az égre szegzi, ujjait rózsafüzér fonja át. Ez nem az a Donna Anna, akit Irina játszott. Nemhiába figurázta ki egyszer a plakátot: cowboynak öltözött, revolveröngyújtót szorított a markába, trópusi sisakot tett a fejére, és szemét imádkozva az égre szegezte. Amikor az ember Irinával van, nehezen láthatja előre, mit fog ez a lány a következő percben csinálni. Fantáziája, tettei merőben váratlanok. Egyszer együtt töltöttünk egy egész napot. Ekkor megértettem, mennyi dolga lehet egyetlen embernek. Az a nap az uszodában kezdődött, ehhez iskoláskora óta ragaszkodik. Voltunk a lovardában, mert a lovaglás a művésznő legfőbb „hobbyja”. Aztán elkerültünk a kutyavásárra, és Irina végigmustrálta az összes, eladásra váró kutyakölyköket. Elmentünk a játéküzletbe egy újabb fababáért. Irina szobájában rengeteg a mindenféle méretű baba, és teljes játékállatsereglete van. Megvásároltuk a soron következő hanglemezt a gyűjteményébe, amely már ötszáz darabot tesz ki. Csak ebédelésre nem futotta az időből. Mint ahogy ő általában nem ér erre rá, hiszen próba és előadás között oly kevés az idő, s közben el kell még mennie a rádióba, ruhapróbára, a Filmházba, újságírókkal találkozik. Talán csak egy szerepet érez igen nehéznek: a színpadon állni és meghajolni egy-egy bemutató végén. A pillanat kimért komolysága egyáltalán nem illik hozzá. Az ember szinte várja, hogy fittyet hány a szertartásosságnak, megrázza vállig érő haját, és szapora léptekkel megiramodik, hevesen gesztikulál, beszél, vitázik. Mégis, először éppen premieren találkoztam vele. Mégpedig a „Két csengetés között” című film bemutatója után, amely meghozta neki az elismerést, népszerűséget. Mint ismeretes, a VI. moszkvai filmfesztiválon aranydíjat kapott a film. Irina egy fiatal tanárnőt játszik benne, aki éppen csak elvégezte a főiskolát, és iskolába került tanítani. Ez a film a hivatás és az élet kapcsolatáról szól. A fiatal tanárnő tehetsége, igazának varázsa legyőzte a sablont, a vaskalaposságot. Mintha friss tavaszi szél tört volna be érkezésével a folyosókra és a tantermekbe. — Ez a szerep könnyű is volt, de nehéz is. Meg szégyelltem is magam — mondja Irina. — Hogy miért? Mert annak idején kizártak a tizedik osztályból. Nem hosszú időre, de kizártak. Ez akkor történt, amikor nem jártam az órákra, hanem csak olvastam meg moziba futkostam. Látja, hasmét a film szeretete, és mire vezet? Talán a régi iskolai esemény tette, hogy annyira megértettem ezt a tanárnőt. Késő este, előadás után Irina hazamegy. Bezárkózik a szobájába, leteríti az asztali lámpát, „nehogy anyuka észrevegye, hogy még nem alszom”, és olvas. Forgatókönyvet, regényt, szerepet. — Nem tudom, hogyan születik meg egy-egy új figurám. Pontosabban: erről nem tudok beszélni. Dolgozom, és nem beszélek. Reggel nyolc órakor pedig a hűvös alma- vagy narancshéj ismét ébresztgeti. Ideje fölkelni. Új szerepek, új filmek várnak rá. J. Szemjonov