Lányok Lapja, 1893. január-április (19. évfolyam, 1-18. szám)
1893-03-19 / 12. szám
A MAGYAR NYELV. — Inczédi László. — HNCS olyan édes, nincs olyan zengő Nyelv a világon, mint a magyar, Egyszer mint szellő, lágyan csengő, Máskor meg zúgó, mint zivatar. Ja enyelgő benne a tréfa S oly komoly-édes a szeretet ; A harag pattog, mint a rakéta, S borús a bánat, mint fellegek. Mint csatakürt zúg : Előre! Előre ! Fenséggel szól benne Isten szava. S mint ringató szellő lehet a bölcsőre; Dalát ha dalolja az édes anya. Festő világi hazám kertjének, Magyar leányok, figyeljetek: Hogy ápoljátok, hogy szeressétek A haza nyelvét, fő tisztetek! Az ősöknek ez szent hagyománya S ezzel maradt csak magyar e nép. — A házi tűzhely legyen oltára, A mlyen örök áldozat ég. fi. . Szítsátok e lángot, égjen lobogva S ystély lesz házi tűzhelyetek, Mfdiy nci a férfi, titeket áldva, Új lángolást nyer és új hitet ! Szerkeszti : Kiadja: flflUTlMAV IVTTTA KÉPES HETILAP. Az »Országgyűlési Értesítő« kő L» a Li iia IusULA. és könyvnyomdája részv.társ. 19 -ik évfolyam. Budapest, 1893. március 19. 12-ik szám. (Elbeszélés.) Irta: B. Büttner Lina (Folytatása.) EDiG ennek az egész öltözete alig ér annyit, mint egy libájának a tollruhája , és egész napi élelmét egy-két sült burgonya, vagy egy marék főtt kukorica teszi ki, és a mellett süti a nap, vagy veri az eső, tépi a szél s összecsípi a csalán,— és ez a leányka alig győzi köszönni az Isten jóságát, hogy annyi örömet ad neki ! Lám, nagyon igaz az, amit ma Hedvig néni mondott, hogy egyiknek vagyont ad a gondviselés, másiknak elégedettséget, és nem az utóbbiak a szegények. Minden gyorsan vonult át Piroska gondolatain, mialatt Boris Lilincének még a gombaszedést is ígérte. — A fődolog, hogy a komédiások elmennek innen, — szólt aztán Piroska, — mert akkor már Lilincének nem kell félni. És ha még egy-két napig továbbra is itt maradsz a kék barlangban, te elveszett aranyvirágom, de az már más lesz, mert szabadon járhatsz velünk a réteken s a Garam partján a nagy ezüsttopolyfák alatt. Majd valami alkalmas időben beszélhetek rólad Hedvig nénivel. — És most majd egész boldogan lehetek ezen a szép tündéri helyen, ha nem kell többé félni, hogy Toldiék meglátnak, magukkal hurcolnak. — szólt Lilince felvidámulva. — S ha 12