Látó, 2000 (11. évfolyam)

2000 / 6. szám - FÓRUM - SZÁSZ JÁNOS: Eminescu 2000-ben

ROMANTIKA. Egyik versében a költő azt mondja, könnyű verset írni, ha nincs mondanivalód. A mondandó nyilván eszmékből és érzelmekből születik, csakhogy versben mind a kettő - sokszor egymásba áttűnve - új szubsztanciává alakul. A költészet nem eszmék és érzelmek summája, hanem azok sokszoros hatványa, új minőség, új dimenzió. Egyszerűnek tetszik: a vers mondandója az, amit mond. Tévedés, egy vers mondandója az is, amit nem mond, amit elhallgat, mondandó­jához tartoznak a hangsúlyok, a fény-árnyék játéka. Paradoxonnak tetszik, de a mondandónak az adja átütő erejét, ahogyan mondják. Eminescut méltán tartja az irodalomtörténet a kései romantika legjelesebb költőjének. De mi a romantika? Manapság a köznyelvben ez a fogalom valami különös szerelmi történet jelzőjeként forog közszájon. Születésekor Angliában festői tájat, Franciaországban kalandos történetet jelentett, de 1798-ban a Schle­gel fivérek szerint már „az egyetemesség világhaladásának” művészetét. A roman­tika mindenekelőtt a klasszikus művészet tagadását jelentette, az „utánzók utánzóinak” - vagyis a görög-római klasszikusokat utánzók megtagadását, a régi iskola kötött szabályainak sutba vetését. A romantika a szabadság gyermeke volt, általában a felvilágosodás korából eredő haladásgondolat híve. A 19. század húszas éveitől kezdve, amikor a roman­tika kifejlődött, a közgondolkodás a haladást homogén folyamatnak tekintette, mely együtt jár a folyamatos humanizációval, társadalmi igazságossággal és jólét­tel. Csak a 20. században vált világossá, a haladás-fejlődés nem homogén, és folyamatait meggátolja az előretörő barbárság. Ám ezek a tünetek már a 19. század közepén jelentkeztek, továbbá a kései romantika, vagyis Eminescu korában. Persze, a romantika korántsem csak eszméket jelentett, hanem stílust, gesztust, díszletvilágot, az érzelmek bizonyos, sajátos kultúráját, az érzékenység különös hullámhosszait, általában felfokozott érzelmességet és igen kifinomult érzékeny­séget, más szóval nemcsak a gondolat, de az érzelmek szabadságát is. A romantika díszleteinek eredeti jelentésére utal vissza Eminescunál is a festői, vadregényes táj, a holdsütés, naplemente, világunk szépségének az a szelete, mely kiugróan jelentéses és elragadó. És a romok. George Calinescu, a kiváló román iroda­lomtörténész, maga is jeles író és költő, egész, irodalomtörténetileg aládúcolt elméletet kerített Eminescu költészetének rom-motívumai közé, az ihletforrások­tól el egészen a motívumok esztétikai átlényegüléséig. Jómagam úgy vélem, a romkultusz általános romantikus jegy. Először is, mert az ógörög-római teljesség és tökéletes harmónia tagadása. Másodszor, mert a romantikus látásmód és láto­másmód számára a romok közvetlenül és közvetve magát a múló időt, az idő múlását szimbolizálták. És még valami igen lényegeset: a történelmi múlt ideali­zálására nyújtanak lehetőséget. Ők a tanúi annak, hogy a sivár jelen és távlattalan jövő ellenére, ott, ahol ők állnak, valamikor hős férfiak küzdöttek nemes célokért. Eminescu idealizált történelmi tablói a romantikában is gyökereznek.

Next