Levéltári Közlemények, 7. (1929)

Levéltári Közlemények, 7. (1929) 3–4. - ISMERTETÉSEK - Ila Bálint: Turul, 43. évf. (1929) / 347 - Ila Bálint: Mitteilungen des Österreichischen Instituts für Geschichtsforschung. XI. Ergänzungsbd. Innsbruck, 1929. / 347–349. o.

348 ISMERTETÉSEK levéltárügy újjászervezéséről készített és Sickelnek Helfert báró által személyes használatra átengedett kéziratho­z fűzött. Sickel jegyzeteiből meglátjuk töredékesen azt a küz­delmet, amelyet Sickel a levéltárügy érdekében folytatott. Két nagy cél lebegett szemei előtt: 1. A levéltárak élére tudományosan képzett, tehát az Institutban nevelődött ifja­kat akart állítani, 2. a levéltárnokokat az eddigi kezelő­személyzeti státusból a fogalmazói karba akarta soroztatni. Tervei, bár sikerült összehoznia erre a célra az első levéltári ankétot és ügyének támogatására Arnethot, Helfert bárót és Zahnt is megnyerte, néhány szűkkeblű magas funkcioná­rius ellenzése miatt nem valósulhattak meg. Csaknem teljesen ismeretlen területre vezet bennünket Heuberger értekezése (Vandalische Reichskanzlei und Königs­urkunden im Vergleich mit verwandten Einrichtungen und Erscheinungen). A megmaradt kevés adatból analógiával, a többi germán uralkodók hasonló intézményeit figyelembe véve, szűri le eredményeit. Rámutat, hogy a vandáloknál az oklevél már a vándorlás korában is, legalább Spanyolország­ban, ismeretes volt. A karthágói udvarban már megállapít­ható állandó írnokok (Schreiber) jelenléte, akiket csakhamar a rendes kancellária, vált fel és a titkos ügyek elintézésére a „Geheimschreiber" is feltűnik. Ismerteti ezután az oklevél­adás módját és a ránkmaradt oklevelek kimerítő diplomati­káját adja. Bár úgyszólván: semmi adata sincs, az analógia alapján mégis felteszi, hogy kellett lenni valami kezdetleges regisztratúrának, a levéltár pedig valószínűleg a kincstár egy részét képezte. A középkori kancelláriákkal és diplomatikával hárman is foglalkoznak e kötetben: Zatschek (Beiträge zur Kanzlei­geschichte Lothars III.) III. Lothar császár, Martin (Zum Salzburger Urkuridenwesen des 13. Jahrhunderts) a salz­burgi érsekek­­kancelláriájával,­­ míg Voltelini (Die Fluch­und ] Strafklauseln mittelalterlicher, Urkunden) a középkori oklevelek záradékában oly gyakori átok- és különböző bün­tetőklauzulák eredetét­ vizsgálja. Megemlítünk két értekezést az újabbkori hivataltörténet köréből. J. Fischer (Die Neueinrichtung des inner österrei­chischen Kammerreferats in Wien im Jahre 1665—1666.) megismertet bennünket azzal a változással, amelyet a belső­ausztriai kamarai referátumoknál valószínűleg I. Lipót lép­tetett életbe. Eddig ugyanis a Grácban székelő kamarának az­ udvarnál ,referense volt, aki, külön audienciákon jelenne-

Next