Magyar Lexikon 11. Könyvornamentika-Magyar Tempe (Budapest, 1882)
K - Könyvornamentika
Könyvornamentika, a graphikai művészetnek különösen a múlt századokban nagy szorgalommal művelt ága, mely már a középkor első szakában kezdett érvényre emelkedni s a könyveknek úgy külsejére, bekötésére, mint azoknak belsejére, a czimlapok és szöveg díszítésére terjedt ki. Már a legrégibb reánk jutott példányok is tanúságot tesznek azon magasfokú műgyakorlatról, melyet a k.-ra fordítottak. Nagy Károlynak pl. a birodalmi jelvényekhez tartozó „Evangeliariuma“ fatáblákkal bir, arany és ezüst lemezekkel, ezek pedig vert művekkel, zománczok és drágakövekkel vannak díszítve. Mások, pl. a 10. és 11. századbeliek elefántcsontból lévő szymbolikus domborművekkel ellátott könyvtáblákat tüntetnek föl. A középkorbeli könyveket nem állították élükre, mint manap, hanem fektetve tették a repositoriumokba; innét az érczből készült szöglet- és középdíszítvények, valamint az alsó táblán alkalmazott gombok s más kiemelkedő díszítések. A fatáblákat bevonó bőr szintén mindennemű ábrákkal, könnyű dombormunkával és metszetekkel volt ellátva, miknek kivitelére a bőrt puhára áztatottan kezelték; de később, midőn a könyvnyomtatás föltalálása után a könyvek oly nagy mértékben szaporodtak, ugyanazon ornamentatiót kevésbé művészies módon alkalmazták s e czélra érczkaptacsokat (Stanze) használtak, melybe a díszítmények bemélyedőleg voltak vésve s melyekkel a könyvtáblákat sajtolás útján látták el a kiemelkedő ornamentatióval. Az ilyen bekötések pergament vagy disznóbőrben a 15. és 16. századból nagy számban maradtak fenn. A könyvek sokasága a fektetés szokását megszüntette s az egymás mellé való állítást tette szükségessé, minélfogva az érczből készült szöglet- és középdaraboknak alkalmazása végleg megszűnt és helyébe a kézi eszközök segélyével készített aranypréselés lépett, mely különösen a 17. és 18. századot jellemzi, s melyek közül a 17. századból való Grolier-féle példányok mai nap fölöttébb keresettek s drága pénzen kelnek. Grolier volt az utolsó könyvkedvelő (Francziaországban) ki a kötések fényűzésére nagy mértékben költekezett. A 18. században a kínai és japáni befolyás következtében a borhelyét czifra papiros kezdte pótolni. A későbbi díszkötések bársony, atlasz vagy selyemből voltak és azóta a könyvkötészet is egy egészen más irányban kezdett fejlődni, mely az ornamentikát csak kivételesen műveli. A könyvek belső díszítése szintén a középkorba esik s művészetté fejlődött, melynek története azonban még mindig ingatag alapon áll, de annyi bizonyos, hogy az ornamentális külső díszítés korát megelőzte. A kéziratoknak pergament-arabeszkjei már a 6. és 7. században, különösen izlandi iratokban a fejlettség magas fokán állottak, s a legcsodálatosabb, művészileg tökéletes szalagfonódásban nyilvánultak. Nyersebbek a karolingok korából való lombard és frank iratok festményei, míg a 12. századbeli byzant és örmény kéziratok festményei ismét helyesebb ízlésre vallanak. A 15. században a modor nagy különféleségeket mutat föl; a nagy antiphonálék és pergamentfoliánsok kacskaringós vonásokkal összekötött leveleket és virágokat tüntetnek föl; a burgundi iskola ezekhez gyümölcsök, madarak és egyéb állatok ábrázolásával járul, melyek mind vagy a czímlapok, vagy a fejezetek elején és végén, vagy a főbekezdés első betűjének jelentéses díszítésében nyertek alkalmazást. Hazánk könyvfestészete huszonkét kéziratban három évszázad ter M. Lexikon XI.