Schöpflin Aladár (szerk.): Magyar Színművészeti Lexikon 3. Komló-kert - Püspöki Imre (Budapest, 1930)
P - Petőfi Zoltán
Petőfi színészi tehetség© játékára .Lear királyiban a Bolond szerepét játszotta. Alakítása és játéka oly pompásan sikerült, hogy Lear király alakítója, Deézsy Zsigmond, utóbb a Nemzeti Színház tagja, ki úttörő színészeink egyik legjelesbike és kitűnő rendező volt, a játék után megölelte és össze-vissza csókolta. Elképzelhető-e ez egy oly tehetségtelen színésznél, aminőnek! Petőfit az irodalomtörténet mondja. Hány kiválósága a színészetnek tud 20 éves korából ennél szebb eredményeket felmutatni?! Debreceni és székelyhídi színészkedésének sikertelenségét is sok más körülménnyel (betegség, stb.) inkább magyarázhatjuk, mintsem tehetségtelenségével. Számításba kell vennünk kitartó ragaszkodását a színészethez, amely most már nem a fiatalság szokásos rajongása a színpad iránt, de oly intellektuelnél, mint Petőfi, már bizonyára ennél több, talán a hivatás és félreismert tehetség térkeresése és érvényesülni akarása. 1844. okt. 12-én fellépett Egressy jutalomjátékán és ezt úgy szeretik feltüntetni, mint egy végső kísérletet a színészkedésre. Ez talán vitatható, mert hisz egy művész jutalom játéka és a vállalt kis szerep sem alkalmasak arra, hogy egy ily sorsdöntő elhatározás próbakövei legyenek; valószínűbb, hogy akkor már végleg szakított a színészettel és csak Egressy iránti barátságból kereste e fellépést, hogy személyének népszerűségével emelje az előadás érdekességét és talán anyagi sikerét. Tagadhatatlan, hogy Petőfi kereste a hírt, dicsőséget és mikor a költői pályán ezt elérte, érthető, hogy könnyű szívvel mondott végleg búcsút a színészetnek. És ha utóbb csalódottan emlékszik vissza színpadi kísérletezéseire, a csalódás bizonyára inkább szól az ott tapasztalt szomorú viszonyoknak, balszerencsés körülményeknek és kontárok tülekedésének, mint saját színpadi képességeinek. Hisz a későbbi években is nyilvános előadásaiban, szónoklataiban és szavalataiban mindig érvényesült kitűnő előadó képessége. Jókai, aki közvetlen megfigyelésből ismeri Petőfi színészi képességeit és aki elfogultnak Petőfivel szemben éppen nem mondható, ezeket írja róla: »Petőfinek valóban nagy tehetsége volt a színészethez«.. . »magyarul szavalni, helyesen, érzéssel, változatos, jellemző hanghordozással szavalni, még a leghíresebb magyar színészek között is csak kettőt ismertem, aki ehhez jobban értett Petőfinél«... »amellett alakító tehetséggel is bírt, kitűnően tudott parodizálni. Ha most támadna hasonló, kitűnő színész lenne belőle, deaz ő korszakában maga az irodalmi válfaj is hiányzott. Amit akkor a színésztől követeltek: hatalmas páthosz, dörgő hang vagy olvadozó, szerelmes orgánum, az mind hiányzott Petőfinél.« Orlay Soma és Sass István is hasonló értelemben írnak. Feltehető-e, hogy e hozzáértő férfiak a közvetlen tapasztalatok alapján ennyire tévedhettek volna?! És ezért, ha nem is merjük még határozottan kimondani, hogy Petőfi igenis színésztalentum volt, az ellenkező álláspontot mégis fenntartással kell fogadnunk és a kimeríthetetlen Petőfi-kutatásnak lenne szép és érdemes feladata, hogy teljes tárgyilagossággal világosságot derítsen ezen kérdésre is. (Dr. Farkas Ferenc.) Petőfi Zoltán, színész., Petőfi Sándor fia, sz. 1848. dec. 15-én, Debrecenben, megh. 1870. nov. 5-én, Budapesten, a Sándor-u. 12. szám alatti házban, hajnali 3 órakor. (Keresztszülei Arany János és neje voltak.) Atyja halála után Erdődön, nagyatyjánál és Pesten, mostoha atyjánál, Horváth Ádám egyetemi tanárnál nevelkedett. 1865—66-ban Szarvason járta iskoláit, az ottani ev. főgimnáziumban, ahol nagybátyja, P. István, atyailag gondoskodott róla. De P. Zoltán a veleszületett könnyelmű hajlamát követve, csakhamar összeütközésbe jutott az iskolai törvényekkel. S bár nagybátyja kérlelte, később szigorral kívánt hatni rá, de mindez hasztalan volt. Különös kedvvel látogatta a paraszt lakodalmakat, hol igen szívesen látott vendég volt s deli alkata, ügyes tánca, behizelgő modora mindenki tetszését megnyerte. Sötétkék színű fekete zsinórral sujtásozott magyar nadrágban és fekete attilában, fényes, magassarkú és sokráncos csizmában járt és amerre ment, áhítattal kísérték minden lépését. Nemsokára nyűgnek tekintett© a fegyelmezett iskolai életet s amint az első vándorszínészcsapat beállított Szarvasra, azonnal színésznek akart felcsapni. De a színigazgató, Csaby Imre, okosabb volt, semhogy Petőfi nagyreményű fiát befogadta volna. tájr — 482 — Petőfi Zoltán