Társadalmi Lexikon - Madzsar József szerk. (Budapest, 1928)
N - Nacionalizálás - Nacionalizmus - Nádass József - Nagy Balogh János
Nacionalizálás, köztulajdonba való vétel, tulajdonképpen nemzetiesítés. Mint társadalmi reformmozgalom, a múlt század 80-as éveinek végén, Észak-Amerikában keletkezett és közhasznú magánvállalatok államosításával törekedett a társadalmi egyenlőségre. Bellamy utópiájának nagy hatása volt a mozgalomra. Mint átmeneti megoldást, az angol munkáspárt is szorgalmazza, mivel a mai kapitalista berendezkedésben is meg lehetne valósítani. Különösen a bányák, a közlekedési eszközök, általában az anyagforrások nacionalizálására törekednek. A nacionalizálás történhetik kártalanítással vagy anélkül. Nacionalizmus, a nemzeti gondolatnak kizárólagos uralma az állam és társadalom életében. Nem szabatos, ha a nacionalizmust az internacionalizmus ellentétének tekintik, mert a nemzetköziség, a nemzetek szolidaritásának elismerése még nem jelenti a nemzeti érdekek elnyomását, ellenben a nacionalizmus a nemzeti önzés és önhittség hangsúlyozásával nemcsak a nemzetközi érdekkapcsolatokat zárja ki, hanem ellenséges érzelmeket szít, ha néha akaratlanul is, más nemzetek ellen. A nacionalizmus keletkezése egybeesik a nemzeti államok születésével. Lényege, hogy valamely nemzet civilizációját a civilizációnak tartja. Ezt először a legrégibb nemzeti államban, a 17. századbeli Franciaországban találjuk, majd Angliában az imperializmus fejlődési szakában, míg Németországban, ahol Hegel a napóleoni háborúk után a nacionalizmust misztikus magaslatra emelte, a világháború előtt érte el tetőpontját („am deutschen Wesen soll die Welt genesen“). Tapasztalás szerint kisebb államok nacionalizmusa mindig kiélezettebb s a világháborút követő helyzet bizonyítja, hogy a diadalmámor éppúgy forrása lehet, mint a vereségből származó elkeseredés. Hogy az állami közösségben élők elsősorban saját közös érdekeiket tartják szem előtt, az állam politikai és gazdasági berendezésében, az annyira magától értetődő, hogy mint az állami életnek kizárólagos alapelve, mint célkitűzés tartalmilag értéktelen. De a nacionalizmus hangoztatása rendszerint nem is ezért történik, hanem valamely csoport vagy osztály önző uralmi törekvéseinek elpalástolására. Akiknek a nacionalizmus a szájában van, annak a nagy tömegek érdekei rendszerint nincsenek a szívében. Míg az állam belső életében a nacionalizmus nem jár semmi pozitív előnnyel annak polgáraira, addig másrészt súlyos veszélyeket rejt magában, így a hazaszeretet monopolizálását azok számára, akik magukat nacionalistáknak vallják, így a gyűlölet szítása más nemzetekkel szemben, amely a háborús veszedelem magvát érleli, sőt veszélyezteti a kultúrfejlődést is, mert a nemzeti értékek elfogult túlbecsülése csökkenti a törekvést, hogy azok a nemzetközi versenyben is megállják helyüket. Mit sem változtat e nacionalizmus káros hatásán, ha neonacionalizmusnak keresztelik is. A nemzeti önzés egymagában nem szül gondolati tartalmat, abból a nemzeti eszméből, amely önként értetődik, hogy minden állam gazdasági és szellemi törekvései polgárainak érdekeit szolgálják, nem meríthető célkitűzés ezek irányára, amely az állam gazdasági adottságából és társadalmi tagozódásából következik. Ha a nacionalizmus igazán a polgárok érdekeit szolgálná, úgy elsősorban demokratikusnak kellene lennie, de valójában a nacionalizmus mindig antidemokratikus és antiszociális törekvéseket fed. A nacionalizmusnak nagy és századokig döntő jelentősége volt az irodalmak életében. Amíg a könyvnyomtatás el nem terjedt, az írók megélhetést csak a különböző főúri vagy királyi udvarok körül találhattak és működésük kimerült a nemzeti eszmét mindig saját működésük számára kisajátító főurak vagy uralkodók tetteinek dicsőítésében. A magyar irodalomban is évszázadokig vágta el annak lehetőségét, hogy széles néprétegek megnyilatkozhassanak, az a körülmény, hogy az irodalmat csaknem mindig az osztálypolitika érdekébe állították és nemzeti irodalomnak csak azt ismerték el, amit „a nemzeti szellem“ termelt. Az ország és a reakciós napi politika határain túltekintő magyar írókat a nacionalizmus iparkodik ma is lehetetlenné tenni. Hatóságok intézkedéseiben mindenütt érvényesül az egyetemes emberi érzéseknek hangot adó írók ellen a hivatalos politika üldözése. Nádass József, író, szül. 1897. Magántisztviselő, majd banktisztviselő. A harctéren egyik lábát elveszítette. A háború alatt került a mozgalomba. A diktatúra után külföldön élt, magyar- és idegennyelvű lapoknál dolgozott. 1921-ben a Nyugatba kezdett írni, azután a Mához szegődött. Munkatársa volt a Dokumentumnak. A Munka folyóiratnak helyettes szerkesztője. 1926 óta több verse és cikke jelent meg a Népszavában. Kritikai írásai és elméleti cikkei a Szocializmusban és a Korunkban láttak napvilágot. A forradalmak utáni Oroszországnak kulturális és művészeti kérdésekben kitűnő ismerője. Önálló kötetei Szakadj ki szó (1922) és Megy körben az arc (1927). Nagy Balogh János, proletárcsaládból származott festőművész és rajzoló, szül. 1874, megh. 1919. Pályafutását mint szobafestő kezdte és csak később jutott ahhoz, hogy rendszeres művészeti tanulmányokat folytasson Budapesten