Lobogó, 1970. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-01 / 1. szám
Magyari Pál ezredes, a katonai kommentátora írja: HAVANNAI ÉVFORDULÓ A FORRADALMI KÚRA fővárosából — tiszta időben — jól láthatók a floridai partok. Ez a csekély földrajzi távolság azonban két világot választ el egymástól. A hazai és a nemzetközi sajtóban — ezt bizonyára Önök is észlelték, Kedves Olvasóim —, mostanában ritkábbak a Kubával foglalkozó híradások. A viszonylagos szélcsend onnan ered, hogy az utóbbi években többé-kevésbé nyugvópontra jutott a kubai kérdés. A szocialista világ eltökélt segítő szándéka láttán az Egyesült Államok kényszerűen tudomásul vette, hogy határai közelében egy szocializmust építő ország létezik. Mindez természetesen nem módosította az USA Kubával kapcsolatos szándékait, csupán a forradalmi vívmányok aláásására, Kuba új társadalmi rendjének megdöntésére irányuló aknamunkában hozott némi változást. Kuba győztes forradalma félelmetes jelképpé vált az Egyesült Államok számára. A forradalmi erjedés, a népfelszabadító harc vonzó példájává, amely a körülményektől függően előbb-utóbb átterjedhet az egész dél-amerikai földrészre. Nemrég — a Rockefeller-jelentés kapcsán — írtam is erről. WASHINGTON, a kubai forradalom győzelmének pillanatától ádáz harcot hirdetett Havanna és az általa képviselt eszme ellen. Az 1961-es Playa Girón-i inváziós kísérlet kudarca, valamint az 1962-es „rakétaválság” kiprovokálásában rejlő veszélyek csak félig győzték meg az USA-t arról, hogy Kuba nem könnyű falat többé. Az intervenciós kísérletek Fidel Castro az országot járva beszélget az emberekkel a kubai gazdaság gondjairól és a fegyveres zsarolás csődje után az Egyesült Államok fokozottabban alkalmazta a gazdasági diszkrimináció különböző formáit, hogy ezzel térdre kényszerítse Kubát. Az idő azonban korántsem igazolta ezt a reményt. A gazdasági nyomás miatt Kubában ma érthetően az ország termelő kapacitásának fellendítésére fordítják a legtöbb gondot. Az ország fő exportcikke, mondhatnánk „kemény valutája” a nyerscukor. A kubai cukor fő felvásárlója az Egyesült Államok volt. A forradalom azonban megváltoztatta a szimpátia-viszonyokat. Washington felmondta a cukorkvótát és megpróbálta „cukorba fojtani” a kubai forradalmat. A Szovjetunió és több szocialista ország segített kivédeni ezt az alattomos támadást. A Szovjetunió 1964-ben hoszszú lejáratú egyezményt kötött Kubával a cukortermés nagy részének a világpiacinál magasabb áron történő megvásárlására. A kubai cukor időközben keresett cikké vált a világpiacon. A termelés fokozása nemcsak indokolt, hanem szükségszerű is lett. 1970-re a 10 millió tonnás „álomhatár” elérését tervezik. A cukoripar mellett fellendültek más gazdasági ágazatok is, így például a hajógyártás, a kereskedelmi hajózás és a halászat. Kubának a forradalom előtt alig volt hajója. Ma a latin-amerikai kontinens legerősebb halászhajó-flottájával rendelkezik és tengerjárói szinte a világ összes kikötőjében megfordulnak. A FORRADALOM a fejlődés útjára vezette az országot. Sajátos körülményei, kritikus földrajzi helyzete folytán azonban egyedül nem vehetné fel a harcot az Egyesült Államokkal. Kuba számára fontos a szocialista tábor és elsősorban a Szovjetunió támogatása. A szovjet flotta-egységek tavaly nyáron lezajlott kubai látogatása, Grecsko marsall legutóbbi kubai útja demonstrálta : Kuba szilárd tagja a szocialista közösségnek, és e térség gazdasági, katonai konzekvenciáiból kiindulva változatlanul megkap minden segítséget, amely az ország stabil helyzetéhez szükséges. Havannában néhány hete hirdettek ítéletet a tavaly májusi partraszállási kísérlet részvevői ügyében. A CIA egyik veszedelmes ügynöke, Humberto Carillo Colon, mexikói diplomata szintén tavaly bukott le a kubai elhárítás jóvoltából. Mindez mutatja: Kubának ma sincs és a jövőben sem lesz nyugta a felforgató tevékenységtől. A rajtakapott kémek, a vérző fejjel menekülő diverzánsok azonban egy másik tanulságot is kínálnak a biztonságos távolban székelő megbízóknak: Kuba belső helyzete szilárd és az ország népe eltökélten halad a maga választotta úton! A társadalom — céljai érdekében — ma szigorú takarékosságban él. A havannai éjszakák kevésbé fényesek, mint néhány évvel ezelőtt. Még az ünnepek is szerényebbek lettek, de ami ennél fontosabb: a Batista-idők nyomorúsága véglegesen eltűnt! A PLAZA DE LA REVOLUCION, Havanna főtere az idei januári ünnepen is megtelik majd a forradalom győzelmét ünneplő emberekkel. Tizenegy, győzelmekben gazdag év jelzi a szocializmus felé haladó Kuba sikereit. A forradalom lendülete nem csökkent, de a túlfűtött mámort felváltotta a holnapokra tekintő előrelátás. A forradalmi hit ma a mindennapi munkában kamatozik és a jövőjét alapozza meg egy kis ország, amelynek volt bátorsága példát mutatni két kontinens számára is. Elfogott partraszállok Kuba Oriente tartományában A cukortermelés növelése Kuba fő feladatává vált VALAMI NYOMJA A LELKÜKET... A Mis Lai -i ügy, annak ellenére, hogy a Pentagon nyomására felfüggesztették a vizsgálatot, változatlanul első számú témája Amerikának. Csak Calley hadnagy bűnös? — ez ma a nagy kérdések egyike, s az: Mit gondolnak a gyilkosságban részes katonák saját tettükről? Az alábbiakban dokumentum-összeállítást közlünk néhány interjúból. Ezek a szavak és a bennük rejlő igazságok felérnek egy hivatalos vádirattal. Michael Bernhardt őrmester kimondja: „tiszta gyilkolás volt az egész... A faluban egy férfit sem láttam, aki fegyverre fogható korban lett volna." Az őrmester csak tudja, hiszen maga is ott volt a falucska kiirtásánál. David Paul Meadle gyalogos katona így emlékezik egy TV-interjú során a felrobbantott házakról és felperzselt kunyhókból kitereltek végzetéről: „M—16-os fegyveremből négy tárat soroztam bele 3—4 méterről a csoportba.” Riporter: „Hányat ölt meg személyesen?" Meadle: „Nem is tudom, oly gyorsan történt, tizet, vagy tizenötöt ölhettem meg.” Riporter: „Férfiakat, nőket és gyermekeket?" Meadle: ,férfiakat, nőket és gyermekeket." Riporter: „És kisbabákat is?” Meadle: „Bébiket is.”... „De később parancsot kaptunk, hogy állítsunk egyes lövésre, mert takarékoskodni kell a lőszerrel." A leszerelt gyalogos azonban egyben panaszolja is, hogy miután hazatért családjához és gyermekeihez , „az egész most nagyon terhes , és nyomja a telkemet, amíg csak élek... pedig akkor mindjárt egész jól éreztem magam." Meadle Indiana államból való, egy kisvárosban született. Egyik ismerőse úgy véli, hogy a szomszéd parancsot hajtott végre. A másik, viszont szemére veti fecsegését. Az ilyesmiről hallgatni szokás. Egy amerikai fiú szüleihez írott leveléből idéz a „Spiegel" 1969. december 1-i száma. „Kedves Mami és kedves Papi! Ma olyan feladatunk volt, amelyre sem mi, sem az ország nem lehetünk büszkék. Egy eldugott faluban történt, és az emberek hihetetlenül szegények voltak. Bambusz és pálmakunyhókbatt élnek. A kunyhóhoz tartozik egy kitapasztott verem — a család ott húzza meg magát a lövedékek és szilánkok elől. Az egyik kunyhóba bekiáltott az egyik bajtárs: La Dai! — Kifelé! Előmászott a veremből egy öreg. Félrelódították és kézigránátot vettek elő. Az öreg be akart rohanni, de egy másik katona oldalra lökte. Bajtársa bedobta a gránátot, aztán maga is behajolt a dekkingba. Ekkor hallottuk bentről egy kisbaba nyöszörgését. A robbanás után megtaláltuk az anya, egy 6 éves és egy 12 éves gyermek hulláját, és egy újszülöttét. A férfi meg akarta menteni családját, aztán csak ott térdelt, egy öreg, nagyon vén kinézetű ember, tépett, sáros pizsamájában, égő kunyhója előtt, a szél beletúrt fehér hajába, könnyei csorogtak, s Buddhához imádkozott.” Az őrmestert és a hadnagyot talán elítélik. Valamit tenni kell, mert az „epizód" véletlenül kompromittáló lett... Viszont évekig számon fogják tartani a feljelentő katona minden lépését. A biztosító társaságok nem fogják kockára tenni tőkéjüket az életéért. A szenátus meggyőzésével nélküle foglalkoznak. A Hadügyi Bizottság elé tárt jelentésében Stanley R. Reson államtitkár pontról pontra beszámol mindarról, amit tudatni kíván az „Operation Muscatina” ügyében. Katonatechnikai és szervezési apróságoktól az általános erkölcsi szempontig. Ez utóbbi így hangzik: „Az elmúlt néhány év alatt amerikai katonák ezrei vettek részt hasonló vietnami operációkban. Meg vagyok győződve arról, hogy a harctevékenységi övezetekben élő szerencsétlen polgári lakosok irányában felmutatott általános érdemük a tisztesség és becsület, a belátó figyelmesség és önuralom. Annál nehezebb megérteni a mindezzel teljesen ellentétes eseményeket My Laiban." Valóban nehéz?! GYOVAI KÁROLY