Lobogó, 1971. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1971-07-07 / 27. szám
Búcsú a hősöktől Szemük, amely kevés embernek jutó csodákat láthatott, örökre lezárult. Szívük, a maroknyi, bámulatos gép, valami titokzatos erőtől összefacsarva, elvette utolsó, akadozó ritmusát A halott hősök, a világűr bátor vándorai, örök nyugovóra tértek. Georgij Dobrovolszkij, Vlagyiszlav Volkov és Viktor Pacajev, a három nagyszerű ember, aki utolsó pillanatig teljesítette vállalt feladatát, életét adta a tudományos haladás nagy ügyéért. A világ első, ember lakta űrállomásának személyzete a siker birtokában indult vissza a nagy útról, de a hazaváró anyaföld csak a testüket fogadhatta. A diadalmas visszatérés, amire mindenki készült, gyászba fordult, és a tragédia borzalma elhervasztott virágot, mosolyt, könnybe, fájdalomba fojtott ünnepi szép szavakat. Szeretteik, hazájuk és az egész emberiség mély döbbenete kísérte őket utolsó útjukra, átérezve a pótolhatatlan veszteséget, az emberi tudás mezőjén még ma is tátongó, szörnyű réseket, amelyek a bátrak halálát hordozhatják. A hősök emléke előtt tisztelettel adózó nagyvilág a gyász komor pompája közepette vett búcsút a világűr hősi halált halt Kolumbuszaitól, akiknek tettét arany betűkkel őrzi majd a történelem. Szovjet párt- és állami vezetők álltak díszőrséget a Szovjet Hadsereg Házában a három űrhajós ravatalánál, miközben a szovjet emberek tízezrei lerótták kegyeletüket a hős űrhajósok előtt A Szojuz—11 három hősi halottja: Georgij Dobrovolszkij alezredes, parancsnok, Vlagyiszlav Volkov mérnök űrhajós, Viktor Pacajev mérnök űrhajós — mindhárman a Szovjetunió hősei Az űrhajósokat a Kreml falában helyezték örök nyugalomra. A katonai díszpompával eltemetett hősök földi maradványait páncélkocsik vontatta ágyútalpon szállították a Vörös térre, majd a szovjet vezetők a vállukon vitték az urnákat a Kreml falához SANTIAGO DE CHILE, a chilei főváros ismét megszokott képét mutatja. A Perez Zujovic, egykori belügyminiszter elleni gyilkos merénylet által felkavart közvélemény immár elcsendesedett, de mind a népi egységkormány, mind az utca embere tudja: a szélsőjobboldal még nem adta fel a harcot, és az újabb merényleteket nem lehet kizárni. Chile forradalmának egyik megdöbbentő, demégis természetes következménye ez a feltételezés, mert a tömegek által támogatott népi egységkormány és a belső reakció között immár tavaly szeptember óta folyik a kemény harc. A tét: Chile jövője, amit másként képzel el az Allende-kormány, és másként a reakció, amely minden eszközzel megpróbálja visszaforgatni a történelem kerekét. A népi egységkormány több mint fél esztendeje van már hatalmon, és az általa vitt forradalmi politika nagyon népszerű a tömegek körében. Éppen ezért az ellenforradalom erői ma nem léphetnek fel nyílt sisakkal. Tavaly, Allende elnök beiktatása előtt, meggyilkolták Schneider tábornokot, volt hadseregfőparancsnokot, mert kijelentette: „a hadsereg mindenképpen lojális marad az ország törvényesen megválasztott kormányához”. Ez a merénylet már akkor sejtette: a reakció semmitől sem riad vissza, hogy zavart és bizonytalanságot szítson az országban, illetve felkorbácsolja a kommunistaellenes hisztériát, amelytől a Népi Egységfront felbomlását remélte. AZ ELLENFORRADALMI ERŐK kísérlete kudarcba fulladt a múlt év végén. Allende elnök átvette tisztségét, és fél év alatt új utakra vezette országát. Chile — mint az elnök számtalanszor hangsúlyozta — a szocialista társadalom felépítésén munkálkodik. A kormányprogram népszerűsége vitathatatlan, hiszen minden vonásában egybeesik a chilei nép óhajaival. Az ország természeti kincseinek visszaszerzése, a külföldi monopóliumok, a bankok és a kereskedelem tervezett államosítása, valamint az agrárreform mind olyan célok, amelyek a chilei kisember számára a gazdagabb, emberibb holnapot jelenthetik. Önök, kedves olvasóim, többé-kevésbé jól ismerik az elmúlt fél évben lezajlott chilei eseményeket, a kül- és belpolitikában végbement változásokat is. Ameida, chilei külügyminiszter, aki a közelmúltban hosszabb diplomáciai körutat tett, és ennek során zömmel szocialista országokban járt, budapesti sajtóértekezletén egyebek között kifejtette, hogy Chile az amerikai és a nemzetközi imperializmust tekinti legfőbb ellenségének. Az e részről fenyegető gazdasági és politikai nyomás ellen nem könnyű a harc, Chilének éppen ezért szövetségesekre van szüksége. Chile gazdasági és ipari fejlettsége — az évszázados gyarmati és félgyarmati státusz folytán — igen kedvezőtlen az Allende-kormány haladó programja szempontjából. A nagy politikai célokat csak akkor lehet megvalósítani, ha sikerül a gazdasági fejlődést felgyorsítani. Chilének ehhez komoly beruházásokra és valutáris alapokra van szüksége, éppen ezért az ország vezető politikusai mind a Kelettel, mind pedig a Nyugattal gyümölcsöző kapcsolatok kiépítésére törekednek. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS CHILE államközi kapcsolatai — mint a chilei külügyminiszter annak idején kifejtette — normálisnak mondhatók. Ez azonban nem jelentheti azt, hogy az USA a háttérből nem inspirálja az ellenforradalom belső erőit a változások kicsikarására. Ha figyelembe vesszük Peru és Bolívia példáját, nyugodtan állíthatjuk, hogy az USA politikájában a jelenlegi szakaszban éppen a belső reakciós erők által kirobbantható belviszályok és lázadási kísérletek léptek elő első számú eszközzé a latin-amerikai forradalmi mozgalmak megállítására. Az USA, amely néhány évvel ezelőtt, Dominika esetében, még a nyílt fegyveres intervenciótól sem riadt vissza, hogy egy neki tetsző kormányt ültessen a hatalomba, ma már nincs olyan helyzetben, hogy ezt megkockáztathatná. Marad tehát a belső felforgatás támogatása és az Amerikai Államok Szervezetének felhasználása, amely az egyenlőtlen kapcsolatok elvére épülve, eddig is fő eszköze volt az amerikai akarat megvalósításának. Chile harca ilyenformán nehéz és bonyolult folyamat, és egyben egyedi is a kontinensen. Az alkotmányos keretek között kivívott néphatalom alkotmányos formákat követel a kormánytól, s a parlamenti harc nem mindig jár sikerrel a haladó erők számára. A reakció minden lehetséges eszközzel harcol az Allende-kormány ellen, éppen ezért ebben a nehéz küzdelemben igen fontos tényezőt jelentenek a belső rendfenntartó erők és a hadsereg. Az ő elvi szilárdságuk, politikai állásfoglalásuk, éppen a földrész negatív példáiból kiindulva, döntő lehet Chile jövőjének szempontjából. AZ ALLENDE-KORMÁNY PROGRAMJA a hadseregben is igen népszerű. A katonai pálya nyújtotta, viszonylagosan szilárd egzisztencia előnyeit élvező középosztálybeli és szegénysorból felemelkedett tisztek, érezve hazájuk belső ellentmondásait, maguk is tenni készek a változásokért. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül Viaux tábornok tavalyi puccskísérletét, amely arra a tényre figyelmeztet, hogy a hadseregen belül ma is szép számban találhatók a reakció támogatói. E nagy hatalmú tisztek és tábornokok, a hatalmától megfosztott társadalmi osztályok hőszolgálóiként — mint eddig — feltehetően a jövőben is hajlandók lesznek kockázatos kalandokra, hogy kiüssék a hatalmat a népi egységkormány kezéből. _ A döntő ütközetek — megítélésem szerint — ezután következnek. Az Allende-féle államosítási program és a tervezett agrárreform próbakő lehet. A bomlasztás erői, amelyek egyedül a hadsereg fegyvereire támaszkodva remélhetnek sikert, várhatóan nagy figyelmet szentelnek majd a következő időkben a katonáknak. A fegyveres ellenforradalom lehetősége ugyan nagyon kicsi, de mégsem zárható ki teljesen. Bolívia példája igazolja ezt, ahol a hadsereg haladó tisztjei még a hatalom birtokában is nehezen tudnak megbirkózni a reakció hadseregen belüli mesterkedéseivel. A chilei alkotmányos formák között — véleményem szerint — az ilyesfajta hadseregbomlasztásnak talán még nagyobbak is az esélyei. Magyari Pál ezredes, a A CHILEI katonai kommentátora írja: ÉS ELLENSÉGEI Allende elnök a katonák között. Az elnök egy harckocsi tornyából nézi a tiszteletére rendezett katonai gyakorlatot