Ludas Matyi, 1971 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1971-04-22 / 16. szám

A KEZDŐ FURCSA LÁNY­ a már ezt tette, nézzük, mikor jut ki oda az ember. Leg­inkább akkor, ha némi gyermekkel rendelkezik, vagy ha rokonai érkeznek valahonnan haza. Velünk ez utóbbi esett meg, s fel­emlegetve a sok régi, szép emléket, elhatároztuk, hogy elsőnek mindjárt a Vidám Parkot keressük fel. — Kezdünk a Hullám­vasút, s le se jövünk tíz menetnél előbb! — kia­bálta vígan Joe, mert tényleg, sráckorunkban is mindig ez volt a mániánk. Hogy odajussunk, előbb egy körbe száguldozó is­tennyila előtt kellett el­haladnunk. Ettől meg Lil­­beth jött lázba. — Emlékeztek? — tuda­kolta tőlünk csillogó sze­mekkel. — Amikor a Jós­ka kezdett udvarolni en­gem, akkor ültünk mindig rá, mert volt rajta izé, ami folyton ráborult, és lehetett puszilkodni! — Igaz! — kacagott Joe, s riadtan kapaszkodott egy oszlopba, hogy a vidám pörgést valahogy el bírja viselni. — Csak akkor még nem ilyen gyorsan csinálta, nem gondoljá­tok? — Dehogynem! — vág­tam rá merev mosollyal, és lehunyt szemmel, hogy ne kóvályogjon annyira. — Kikopott neki azóta motorfék — húzódott odább tőle Joe. — Mara­dunk hullámvasút, oké? — Na persze! — ragyog­tunk reá boldogan, s elő­refutottunk, a jegyeket beszerezni. — Te hogyan vagy mos­tanában a vérnyomásod­dal? — tudakoltam köz­ben a páromtól, és vidá­man nevettem mindenki­re. — Ez legalább nem kör­be rohangál — vélte ő bizonytalanul, s megigazí­totta a szemüvegét. Úgy­hogy önfeledt vidámsággal valamennyien beszálltunk. — A legtöbb helyen lassan megy — szorítottuk meg bátorítóan egymás kezét, miközben fennhan­gon és kacagva sikong­­tunk. Sajnos erősen romlott a hullámvasút is azóta! Most már mindenütt robog! Alig vártuk, hogy letámo­lyoghassunk róla. És inkább a Robogót kerestük fel, hátha az még nem romlott annyit. Ott Joe imigyen virgonc­­kodott: — Mind a négy me­gyünk külön kocsiba, és szaladunk össze! Mire Gyula elmotyogta, hogy boldogan tennénk, de én sajnos otthon feled­tem a pápaszememet, mi­által nem látok összeüt­közni, de nem is baj, mert mi majd a szélb­ől integetünk. Erre fel kide­rült, hogy tulajdonképpen onnét akartak ők is nézni bennünket, úgyhogy vé­gül is abban maradtunk, hogy a Robogó se a régi már valahogy. És mentünk inkább a kecskéhez, amit fel kell lökni, és mielőtt Gyulával egybekeltünk, tízszer is feltaszította egymás után! — Trükkje van neki — vallotta be szerényen. S párszor húzkodta, előre­­hátra, majd meglendítette alaposan. Amitől a nyo­morult kecske felvánszor­­gott középtájig. De másod­szorra és harmadszorra még addig se. — Ez egy sokkal nehe­zebb kecske — jött rá iz­gatottan a férjem. Igaz szavain Joe igen csúnyán vihogott! De nem sokáig mívelte ezt. Mert őneki az átok kecske még odáig se támolygott fel! — Teljesen elromlott ez az állat — fújtuk ekkor kórusban. S megvetően húzódtunk arrébb a har­minc szemtelen gyerkőc­től, akik egyből fellökdös­­ték a dögöt végig. Mert egyből tudtuk, hogy ezek mind a pacák gyerekei, akik egész nap ezt gya­korolják. Aztán még volt a céllö­vés. Ahol is Joe érthetet­len módon nem kapott ju­talmat, pedig egyből le­lőtte a naptárat, meg két jutalom similabdát is. S irigykedve szemlélte Gyu­lámat, aki első nekihasa­lásra leszedte a műfán rohangáló műmókust. — Adottság kérdése — szabadkozott. S nem kö­töttük senkinek az orrára, hogy ő tulajdonképpen a nyuszikára célzott. Mentünk tovább, s eny­he gyomortáji nyomással konstatáltuk, hogy a rom­lás miatt a körhinta is sokkal szédülősebben fo­rog, mint kellene. Meg az Elvarázsolt Kastély is. Meg általában minden. Úgy­hogy nem is forszíroztuk tovább, hanem a kijárat­nál bevettük az orvossá­gainkat, s fejcsóválva ál­lapítottuk meg, milyen érthetetlen, hogy ezeket a hibákat nem hozatják rendbe, hisz így csak bla­­málja magát az ember a külföldi rokonai előtt... G. Szabó Judit - Ismeretlenül moziba hív? Mit képzel rólam? TÜRELMETLENSÉG — Mikor lesz már tartanpálya? Mindig elkapnak! ÚJ LAKÁS — Mond­tam, hogy ne dörzsöld erősen ... TAVASZI NÁTHA - Hányszor mondtam, hogy ne tüsszents, ha egy kiskocsi van a kö­zelben !...

Next