Lyukasóra, 2005 (14. évfolyam, 1-12. szám)

2005-10-01 / 10. szám

kon­a­i csupán rokokó­ jelenség volna, az irodalomtörténeté volna régen, nem eleven irodalom. Ő pedig egyre elevenedik". S itt érdemes talán utalnunk Szabó Dezső Pintér Jenő iroda­lomtörténetét maró gúnnyal bíráló írásának Csokonai feje­zetére, ahol a pozitivista hatáskutatásokban szinte eltűnő, eredeti nagy magyar költő­ lángelmét veszi védelmébe. A I. világháború előtt még egy említésre méltó Csoko­nai tanulmány jelent meg a műkedvelő polihisztor, famet­sző és író id. Mata János tollából: Gondolatok a Békaegérharc­­ról. Eredetileg a gyomai Kner nyomdában kívánta kiadni Csokonai verses politikai szatíráját a maga hatásos famet­szeteivel, 1944-ben, de sajnos a háború alatt a fadúcok nagy része megsemmisült, s a Déri Múzeum Baráti Köre jelen­tette meg Koczogh Ákos szerkesztésében Csokonai versét a megmaradt dúcok felhasználásával, 1957-ben. A famet­szethez hasonlóan erős fekete-fehér ellentétben fogalmazó Mata János írta a sokszor szabadszájú Csokonai-verssel kapcsolatban: „Csokonai «tréfái» természetesek, vaskosak, sok­szor durvák, mint maga az élet. Virtusa azonban erős, erősebb, semhogy holmi sikamlós és csintalan «trufa» ártalmára lehetne. A pangó századok erkölcse azonban mindebben gyengébb, hogy­­sem némi pajkosabb dolgokat pucéron szemlélhetne. Ez a túl jó modor legtöbbször a kor laza erkölcseit s a bizalom hiányát jelenti csupán". Ehhez fűzte hozzá a kis eposzparódiát elemző tanulmányában e sorok írója: „Kis híján szinte azt is megfo­galmazza (Mata ),hogy az ún. trágárságnak stilisztikai funkciója van Csokonai groteszk paródiájában: az arisztokratikus finomko­dás álerkölcseinek vaskos ellenpontját alkotja..." Különben Ma­ta mutatott rá először, hogy a koncepciótlannak, szerkezet­lennek kikiáltott Békaegérharc voltaképpen a francia forra­dalom elleni Habsburg intervenció szellemes paródiája. IX. Csokonai utóéletéhez nemcsak a költő-, íróutódok mű­vei tartoznak, hanem a néphagyományban élő alakja is: anekdoták, mondák, legendák, amelyekből szintén bőven maradt ránk. 1940-ben jelentek meg Ortutay Gyula gyűjté­sében a bátorligeti Fedics Mihály meséi; ezek egyikében a kálvinista Csokonai történetesen a római pápához is eljut, s ott egy titkokat magába foglaló könyv jut a birtokába. A meséhez a gyűjtő szerint a következő kérdést fűzte az elbeszélő: „Nem látta még Csokonait Debrecenben? (A szoborra gondolt!) Az az a könyv, amit a kezébe tart”. (Mármint a pápánál leírott s minden titkot magába foglaló könyv.) A Sárrétről a térség néprajzkutatója, Szűcs Sándor jegy­zett föl Csokonai-legendákat: Népi legendák Csokonairól (Al­föld, 1965/11.). A Fedics Mihály által említett titkos könyv tartalmazhat­ta azokat a jóslatokat, amelyek ponyvakiadásokban Csoko­nai csalhatatlan jövendölései címmel jelentek meg a XIX. szá­zad végén, a XX. század elején. Ezeket Mezőtúron nyom­tatták, és a mintegy tucatnyi Csokonai nevéhez kötött jö­vendölésen kívül ún. krónikás hírverseket is tartalmaznak a térségből. Adatunk van rá, hogy a Mezőtúron diákosko­­dó Szép Ernő is írt egy ilyen verses krónikát egy hírhedt mezőtúri bűnesetről. X. Az új Csokonai-kép fölvázolása a II. világháború után Waldapfel József nevéhez fűződik, aki 1949-ben az újrain­duló Irodalomtörténet folyóirat első számában tette közzé Az igazi Csokonai című tanulmányát. Ebben a költő nagy gon­d ИИ [UNK]'Ш dolati verseivel - Konstancinápoly, Marosvásárhelyi gondola-шяя [UNK] [UNK] [UNK] [UNK] tok stb. - és prózai írásaival bizonyítja azt, amit a Nyugat r­ /л írói már megérezték, hogy Csokonai valóban а XX. század z— Z) nagy előhírnöke, európai látókörű és igényű költő volt. A legutóbbi fél évszázad Csokonai-képének vonásairól, alakulásáról igazán csak vázlatosan szólhatunk. Az új ada­tokat s eredményeket a Csokonai összkiadás szövegkriti­kai mélyszántása hozta felszínre. A költő halálának másfél­százados évfordulójára, 1955-re tervezték kiadását, illetve az első kötetek megjelenését a debreceni egyetem magyar irodalomtörténeti tanszékén, de ott az ügy zátonyra futott, s csak 1975-ben kezdődhetett meg a sorozat Költemények című első kötetével. A debreceni tanszéken Juhász Géza volt a téma akkori felelőse, s ő számos előtanulmányt írt. Ilyen volt az irodalomtörténeti vitát kavaró Csokonai Rozá­liája (II. 1953.), amelyben azt állította, hogy a Lilla előtti

Next