Lyukasóra, 2007 (16. évfolyam, 1-12. szám)

2007-01-01 / 1. szám

Az erdélyi eredet döntő motívum emberi és művészi pá­lyáján. Már első képeit rendkívül jó megfigyelőképesség és ökonómia jel­lemzi. A közvetlen környezetet, a vi­lág apró jelenségeit hitelesen regiszt­ráló művek az első önálló lépéseket je­lentik a művészpályán. Ezt követően a család, a belső világ sajátos témái vál­nak meghatározóvá életében. Ezeknek fontos lenyomatát adják kiemelkedő figurális alkotásai - ezek közül is a megkapó szépségű Anyaság, a kompo­zíciójában is feltűnő A három Grácia és a Nemzeti Galéria által megvásárolt Önarckép. Az idegen tájak érdekes és új él­ményvilága ébreszti rá a hazai terré­num fölfedezésére, szépségeinek fölis­merésére. Az 1990-es évek kezdetén az új termés a testvérmúzsák ihletésé­ben jön létre: a zene jelenléte és inspi­rációja bukkan föl. A zenének medi­terrán jellegű, a napot és sugárzást is magába foglaló és továbbadó világa: az Ibériai-félsziget, a spanyol és katalán táj vagy a dél-francia Provence mély­tüzű, vörösben és sárgában égő sűrí­­tettsége van jelen. Egyre elmélyültebbé válik Dara­bont Tamás szakrális érzékenysége, fogékonysága is. Egyik kiemelkedő festménye, az Eli, Eli! Lama sabaktani a keresztfán függő Krisztus sejtelmes jelenlétével olyan szívbe markoló ke­resztényi élményt kelt életre, melyre kevés példát látunk az elmúlt évtize­dek hazai képzőművészetében. (Szeghalmi Elemér írása Darabont Tamás művészetéről) „Kinek-kinek saját ajándéka van Is­tentől, az egyiknek így, a másiknak meg amúgy.” Éppen ezért némi töprengéssel rendelkezünk mások táplálkozásának mértékéről. Mégis, ha tekintetbe vesszük az erőtlenek gyöngeségét, azt tartjuk, hogy minden egyesnek elég lesz napjában egy hemina bor. Akinek azonban Isten meg­adja az önmegtartóztatás türelmét, tudják meg hogy külön jutalmuk lesz érte. Ha a helyi viszonyok, a munka vagy a nyári hőség miatt többre lenne szükségük, azt az elöljáró ítélje meg De mindenkép­pen ügyeljenek arra, hogy sokat ne igya­nak, vagy éppen meg ne részegedjenek. (Szent Benedek Regulája) m­oné .......................... .­­) ví­g Kő Pál szobrászművész kapuvári kiállításának megnyitója I­ tt ünnepelhetjük a kortárs képzőművészet egyik legnagyobb mesterét, Kő Pált. Ritka alkalom ez egy viszonylag kis város életében! A maga választot­ta név - Kő Pál - szinte teljesen fedi külső és belső tulajdonságait. A mű­vész külső megjelenése egy rendíthetetlen szoborra emlékeztet, de egyéni­sége is hasonló külsejéhez. Kemény, határozott ember, aki nemzeti elkötelezett­ségével, szilárd hitével amolyan „példaember”. Munkássága rendkívül sokszínű. Egyaránt otthon van a szobrászatban, a fes­tészetben, grafikát készít, sőt az utóbbi időben a Lyukasóra című irodalmi folyó­irat művészeti szerkesztője, s rövid, de találó írásaival, szösszeneteivel a folyó­irat jelentős embere. Ez a sokoldalúság rendkívül magas művészi színvonalon je­lenik meg, azaz művei a legkényesebb formai ízlést is kielégítik. Az elmondot­tak alapján bátran kijelenthetjük, hogy Kő Pál a nagy reneszánsz mesterek mél­tó utóda, nekünk pedig nemzeti büszkeségünk. Az itt látható művek a közelmúltban megnyílt, Heves városában létesült ál­landó Kő Pál-kiállítás anyagából válogatott alkotások. Bár a nagy köztéri szob­rok nem lehetnek jelen, így is ízelítőt kapunk Kő Pál művészetéből. A törté­nelem nagyjai mellett hétköznapi életünk itt-ott derűs, máskor keserű pillana­tai is felbukkannak. Tudja a művész, hogy a gyógyító humor fontos az ember életében... A rajzokból két képre hívom fel a figyelmüket. Az egyik kép az öreg, bölcs Illyés Gyulát ábrázolja, Illyést, aki szellemi mestere, világképének alakítója volt. A másik kép Sára Sándoré, akivel szellemi rokonságot ápol, hiszen mindketten a sokat szenvedett nép tragikus történetét is fel akarják s tudják mutatni. Természetesen itt most nincs hely és idő egy életmű alapos bemutatására, de figyelemfelkeltő méltatásra alkalmas a pillanat. Az én tollam gyenge és erőtlen ahhoz, hogy Kő Pál érdemeit méltassam, de azt el kell mondanom, hogy mű­vei a magyar kultúra szépségét és értékeit hirdetik Rómától Nyugat-Európán át az Egyesült Államokig, s a környező országok kiállítótermei is bemutatták alkotásait. Munkásságát elismerő kitüntetések dicsérik: Munkácsy-díj (1975), Érdemes művész (1986), életművének megkoronázásaként pedig 2001-ben el­nyeri a Kossuth-díjat is. Többször is szól gyökereiről, amelyek éltető erőt adnak számára: „Édes­anyámtól a munkabírást és a küzdeni tudást kaptam, Édesapámtól az álmodozás­ra való hajlamot, a fantáziát”, s beleszületett a magyar népművészet közepébe. Ilyen alapokon nyugszik az a művészet, amely Kő Pál sajátja. Szólnom kell még emberségéről, amely ugyan kiolvasható műveiből, írásai­ból, de nem hallgathatom el, hogy büszke vagyok arra, hogy barátjává fogadott, magához emelt, s eszmevilágunk azonossága szép barátsággá érlelte eme kap­csolatot. Kedves Közönség! Ismerkedjenek a kiállított művekkel, a szépséget, az igazat fogják magukkal vinni! (Elhangzott 2005 novemberében) Harkány László és dr. Bátorfi József MESTERKÖSZÖNTŐ 1

Next