Lyukasóra, 2017 (26. évfolyam, 1-9. szám)
2017-01-01 / 1. szám
r HIC ET NUNC Áruházak kirakatain, óriási reklámokon és számítógépen küldött üzeneten hirdetik, hogy itt a nagy, szezon végi árleszállítás. Sale 20-50%. Talán még 75% is. (Gonoszkodva gyanakszom, hogy akkor adják igazán értékében az árut, amikor kedvezményes az ára.) De a boltokban mindenütt tömeg, különösen az akciós napokon, ilyenkor kell vásárolni, mondják a hölgyek, még akkor is, ha éppenséggel semmi sem hiányzik a ruhatárból. Vagy igen? Asszonyom, kisasszony, mi a véleménye? Ó, hát mindig kell egy színes blúz, divatos szoknya, cipő. Maguk ezt nem értik! Igen, a férfiak többsége kimarad ebből, de nem valami bölcs meggondolásból, csupán lustaságból. Ha mégis el kell menni, hát ott unatkoznak a próbafülkék körül, várják, melyik ruhadarab lesz végre alkalmas, mikor mehetnek a pénztárhoz. Így aztán méltán mondhatják a tévéhíradóban, hogy a lakosság egyre többet tud költeni szükségleteire. Magam is betévedek ilyenkor valamiért, a férfiosztályon szerencsére kevesen vannak, veszek valamilyen téli zoknit (a fél pár zoknik mindig eltűnnek a mosógépben, ezt a titokzatosságot Lázár Ervin egykor megírta), megyek az öltönyök során, a drágább holmin persze nincs engedmény, hallom is, hogy méltatlankodik egy férfi. - Nem, nem, azt hiszem, felesleges a szmoking. - Már SZAKONYI KÁROLY LEÁRAZÁS hogy lenne felesleges? - Ez női hang, felcsattanó. Megkerülöm az állványt. Középkorú házaspár, köpcös férfi, termetes asszonyság. Izzadnak nagykabátban, a férfi menekülne. - Megvesszük! - jelenti ki a nő. - Nem mehetsz a csíkos öltönyödben! Ez egy előkelő, banki társaság. Mit szólnának? Oda szmoking kell. Meg aztán az én estélyimhez is. - De szmoking? Nem, szó sem lehet róla! - Ne vitatkozz velem! - erélyeskedik fojtott hangon a nő. - Gondolod, ha odamész a csíkos ruhádban, szóba állnak veled? Azok? Várhatnád a bankkölcsönt. - Cipeli magával az egyik eladóhoz. Válogatnak a méretekben, látom, a férfi bevonul a próbafülkébe. Ahol állok, az áruház nagy ablaka a térre néz. Lustán szitál a porhó, kezdenek fehéredni az utak, s látom, amit jövet is láttam, hogy az egyik padon heverő télikabátot is belepi. Azért nézem, mert azt hittem, hogy egy hajléktalan fekszik alatta, de nem, mert éppen két alak felemeli és méregeti. A férfin spárgával átkötött zakó, a nyaka is vörösen meztelenkedik elő a piszkos inggallér mögül, fázhat. Mellette a nő kócosan, posztókendőbe burkolódzva, földig érő szoknyában. Ő emelgeti a kabátot. Lerázza róla a havat, forgatja, unszolja emberét, hogy bújjék bele. A férfi ódzkodik, lesi, nem szól-e rájuk valaki, elég gyámoltalan. De a nő feladja rá. Igazítja, keresi a gombokat, rángatja, hogy rendesen álljon. Tetszhet neki, mert bólogat, a férfi meg tesz néhány lépést, jól van, ez látszik a mozdulatában, jó kabát ez, akárki is hagyta a padon. Felgyűri a gallérját, de az asszony visszahajtja, aztán belekarol az emberébe, s mennek tovább. Emezek, az áruháziak újabb szmokinggal bajlódnak, már a harmadikkal megy be a köpcös a fülkébe. A felesége be-bekiált a függöny mögé - Na, ez jó már? - de vár türelmesen, mert ennek a vásárlásnak meg kell lennie. Jön ki az ember, a nadrág szára harmonikázik a bokáján, a zakó viszont begombolatlan. Elkeseredett arccal álldogál, nézi magát a fülke tükrében, szmoking. De az asszony nem adja fel, már kipirult a melegtől, újabb és újabb méreteket kér, az eladó serénykedik. Csak jó lesz valamelyik, amiben el lehet menni a vállalkozók farsangi báljára vagy valami más fényes eseményre, mert be kell férkőzni a jelentős, pénzes személyiségek közé így farsangidőn.