Lyukasóra, 2018 (27. évfolyam, 1-10. szám)
2018-01-01 / 1. szám
PRO FUTURO ! A ll a posztamensen Móricz Zsigmond a róla elnevezett téren, áll hajadonfött, télikabátban, kalapja, botja hátratett kezében. Áll és figyel. Figyeli az érkező, távozó villamosokat, a szüntelen tömeget, mintha csak lejött volna a lakásából, hogy elinduljon a Hadikba Karinthyék asztalához, és kicsit körülnézne, hátha akad valami tárcának való téma, melyet estig meg is írhatna, kérne a pincértől néhány kutyanyelvet, ceruzája mindig a zsebében, s küldhetné valamelyik szerkesztőségbe, hogy ne vesszen kárba a kávéházi üldögéléssel az idő. Elmegyek mellette napjában többször is. Kicsit restelkedve pillantok rá, de azt is mondhatnám, hogy eliszkolok a háta mögött, mert félek, hogy megszólít, számon kéri, folytatom, folytatjuk-e úgy írói dolgunkat, ahogy ránk hagyta a példájával. Tartok tőle, hogy megkérdezi, jól ismerem-e azoknak az embereknek az éltét, akiket naponta lát maga körül a téren, az egymás után érkező villamosokról leszállókat, a külvárosból, innen-onnan érkezőket, mert ő bizony kíváncsi lenne rájuk. Mindenféle népség, mennyi mindent tudnának ezek mesélni, ha valaki megszólítaná őket. Akad itt piacozó őstermelő, munkás, kisiparos, hivatalnok, még munkanélküli is... Ott van például az a gyerekes asszony. Kicsinye a mellére kötve, egy a kezét fogja, a harmadik a szoknyájába kapaszkodik... Vajon hogyan bírja? Van-e férje, segítsége, s talán még dolgozni is jár. Amott meg az a görnyedt hátú férfi, nem látszik jómódúnak. Hát azok a hajléktalanok hogyan jutottak a nyomorúságukba? És a fiatalok? Hogy nézik a mai világot? Gyűlnek csoportokba a pizzéria előtt, iskolából jönnek, vagy dolgoznak valahol? Dél van, eszik a pizzát meg a hamburgert az utcán, hát nem főz az anyjuk? Nincs családi ebéd? Talán azt sem tudják, mire szól délben a harang... Születnek-e irodalmi riportok arról, hogy milyen sorsok vannak az országban? Egy mai faluban? Van-e mindenkinek munkája, rendes keresete? Vannak-e sínylődő gyerekek? Magukra hagyott öregek? Hogyan jön ki a jövedelméből egy átlagos magyar család? Arra gondol talán, hogy amikor egyszer Zilahy Lajos találkozót hozott össze Gömbös Gyulával meg néhány íróval a villájában, mert Gömbös azokkal akart beszélgetni országos ügyekről, akikről tudta, hogy jól ismerik a hazai életet, akkor ő, Móricz, elővett egy nyomorúságos listát arról, hogy mit eszik egy békési család. SZAKONYI KÁROLY „íme, a Ritz étlapja” nyújtotta át iróniával. Gömbösnek nem tetszett. Nem tetszett neki Móricz Zsigmond, és ezt meg is mondta. Elismerte a tehetségét, mert olvasta a könyveit, ahogy olvasta a többiek munkáit is, mondott is róluk véleményt, meg azt is, hogy Móriczot mindig ellenségnek érezte. „Veled szemben mindig egy fal volt köztünk, igaz? Te mindig az ellentáborban voltál”... „Én akárhol voltam, csak a magyarság érdekét szolgáltam” - így Móricz, s erre mind mellé álltak, Németh László a legélesebben, hogy mindegyikőjüknél talán Zsiga a legmagyarabb magyar író... El akarok iszkolni a háta mögött, mert látom, észrevett, de nem sikerül, botja végét fogva a kampójával elkap. Odavon maga elé. - Szóval? Van idő ezekre az emberekre itt körülöttünk? Megjelennek ezek novellában, regényben? Hát versben? Mert helyük volt mindig abban is. Szép a színes irodalom, de kell a társadalomrajz is, barátom! Együtt jó a kettő, ahogy a Kelet Népében, a lapomban is arra törekedtem. A Nyugat-ba én is megjelentem, nagyszerű névsor volt, Babits, Kosztolányi, Füst Milán, Karinthy, Molnár Ferenc, Tersánszky, Tóth Árpád... Osvát az irodalomra fektette a hangsúlyt, a folyóiratomban én meg a társadalmi témákra, persze a jó irodalommal együtt. 1940-ben olyan szerzőket hoztam, mint Németh László, Sinka István, Veres Péter, Kassák, Szabó Pál, Benjámin László... - Elhallgat, mert a régiekre gondolhat, aztán csendesen azt kérdezi: - Olvasnak engem? A regényeket talán... De a cikkeimet? A tárcáimat? Ahogy megítélem innen a világot, némelyiket mintha ma írtam volna. Változnak a dolgok, változnak, de a lényeg ugyanaz. Ezért az igazságot kell keresni, mindenben az igazságot... Már újra mozdulatlan. Áll egyenesen, botja, kalapja hátratett kezében. Talán már meg is feledkezett róla, hogy a Hadikba igyekezett. Hogy várják. •$-