Lyukasóra, 2019 (28. évfolyam, 1-8. szám)

2019-01-01 / 1. szám

I PRO FUTURO K egyelmes Isten, kinek kezében / éle­temet adtam, / Viseld gondomat, vezérld utamot / mert csak rád ma­radtam... Gyakran fohászkodhatott így ka­landos, hol boldog, hol hányatott életében, örök szerelmi lázban vagy megcsalattatásban, harcban vagy bujdosásban az első nagy ma­gyar költő, Balassa Bálint. A XVI. század kellős közepén született báró kékkői és gyarmati Balassa János honti főispán és lekcsei Sulyok Anna fiaként, talán Szolnokon, ahol apja a vár kapitányaként szol­gált, vagy birtokukon, Zólyom várában. Híres család volt a Balassáké, János a Habsburgok iránti lojalitásával, de vitézi érdemei révén is gyorsan emelkedett elismerésben és vagyo­­nosodásban, szüntelen verekedett a törökkel, csellel rajtuk ütve vagy éppen a támadásaikat visszaverve. Bálint az apja mellett megismer­hette a katonaéletet, vitézi bátorsággal ő maga is törökverő lett a végeken. A humán művelt­ség és a Szentírás ismeretébe pedig, minthogy a helvét hitű Balassák a protestantizmus állha­tatos hívei voltak, a család papja, a tudós és je­les író, prédikátor Bornemisza Péter vezette be. A nyelvekben és tudományokban jártas ifjú a vallás fegyelme alól csakhamar a re­neszánsz életörömök felé fordult. A temes­vári hős Losonczy özvegyével a Balassák barátságban voltak, lányai közül Bálintnak megtetszett a nála két esztendővel idősebb Anna, kamaszos rajongása idővel olthatat­­lan szerelemmé vált, s talán éppen ez a fék­telen rajongás támasztotta benne a költőt. Mi dolog, Úr Isten, hogy ez egy kegyesen­­ kívül senki nem tetszik... Az álnéven meg­szólított kedveshez írt versei nyomon köve­tik kapcsolatukat. Júlia víg kedvem s néha nagy keservem, / örömöm és gyötrelmem... - írja. A pozsonyi országgyűlésbe 1572-ben apja magával viszi, Balassa János száz deli lovassal érkezik Rudolf koronázására. Az ün­nepségek egyik estéjén Bálint a muzsikusok előtt olyan fergeteges juhásztáncot jár, hogy a király, a fejedelmek és a főurak elámulnak a csodálkozástól. Forog, toppant, guggol és ugrik terpeszben, hajtja lobogó vére, magasba szökken, jár a lába sebesen. Huszonegy éves deli vitéz, a nők sóhajtozva, vágyon nézik. Személyisége hatását, kivált a nők körében maga is érzi, nem is állhatott meg előtte úgy a fehérnép, hogy ne vesse rá hálóját. Jelleme tele volt ellentmondással. Hol fegyelmezett katona, hol bohém, mulatozásra hajló borivó, hol szerelmes rajongó, hol kíméletlen nőhaj­­hász, megyeszerte félnek duhajkodásaitól. SZAKONYI KÁROLY a férjek felszarvazója, botrányok elől menekü­lő, pazarló, vitézségben első, bajtársiasságban megnyerő, bánatos vagy víg - aszerint, hogy hol apja vére, hol anyja istenes szelídsége tör felszínre természetében. Volt rá eset, hogy úton lévő menyecskét támadott meg, mint Zólyom közelében egy szemrevaló özvegyet, amint meglátta, nyeregbe akarta kapni, az as­­­szony kacagva ellenkezett, de amikor Bálint szilaj kedvében a szoknyáját tépte róla, meg­szeppent, s nem tudni, mire jutott volna, ha más utasok nem érnek oda, láttukra Bálint lóra pattant és elvágtatott. Bepanaszolták, de botrányai legtöbbször elcsitultak. Jó katona volt, ám végvári szolgálatainál és ötven lovas kapitányságánál többre nem vitte, de nem is volt alkalmas a karrierre. Küzdött, ahol kellett, szolgált más főkapitá­nyok alatt, Egerbe, Ungnád Kristóf keze alá Anna miatt kérte magát. Ő volt az, akinek hűv kezére jutott a szerelme. Egerben fel is lángol a régi tűz, az asszonynak is tetszik az udvarlás, a versek Júliája szebb, mint valaha, érett nő, csupa erotika, égő szemű, érzéki te­remtés, mulatozásra, borozásra hajlamos, jó kedélyű, de több benne a kacérság, mint az odaadás. Bálint már megnyugvást áhítozott. Unokatestvére, Dobó Krisztina özvegyen maradt, jószágainak megmentése, fenntartása férfit kívánt, megakadt a szeme Bálinton. Bár Anna után vágyik, de tetszik Krisztina, vál­lalja, hogy férje, védelmezője lesz. Pedig figyelmeztetik, a vérfertőzés vádja érheti, elkövetői a hűtlenség bűnébe esnek, jószágvesztéssel la­kóinak, születendő gyermekeik tör­vénytelenek lesznek. Nem törődik vele. Cupido szívemben sok tüzes szikrákkal / szerelmét most újítja... Titkon összeházasodnak, kitör a botrány, birtokaikat lefoglalják, pe­rek zúdulnak a nyakukba, bujkálni­uk kell, az országgyűlés elé idézik őket. Bálint nagyobb védelem re­ményében katalizált. Kár volt, mert így a klérus is reá támadt, ellenfelei az esztergomi szentszéknél, sőt V. Sixtus pápánál is bepanaszolták. Minthogy visszájára sült el min­den, Krisztina elhidegült tőle. S ha kiért vétkeztem, hozzám az is álnok. Rudolf kegyelme vet véget a meg­próbáltatásoknak, minden ellene irá­nyuló törvényes eljárást megszün­tetve. Ám a katolikus egyház nem kegyelmez, fenntartja a vérfertőzés vádját minden következményével. Még egy­szer feltűnik a remény, Anna megözvegyül. De a kisemmizett, csalódott, végvári szolgá­latokban megfáradt férfi már nem vonzó, a gazdag özvegy a nála tizenhét évvel fiatalabb gróf Forgách Zsigmondhoz megy feleségül. Bálint lóra ül, és egy sötét éjszakán nekivág a Kárpátoknak, újra visszatér Krakkóba, ahol valamikor Báthory István udvarában fogoly­ként, később aztán vendégeként annyi bol­dog órát töltött barátok és nők társaságában. Lassan kigyógyul szerelmi kínjából, rajon­gásának és költészetének új tárgyat találva Coelia képében. Julia szózatját, kerek ábrá­­zatját / Cupido úgy mutatja / Celia beszédén, örvendetes képén, / hogy mikor szemem látja, / Júliának véli, mikor tekinték­, / mert szíve­met áltatja... Mégis hazatért, birtokrendezési perek várták. Aztán amikor a török ellen az egész Felvidék megindult, Bálint is félretette minden sérelmét, és hadinépével Esztergom alá vonult. A vízivárosi nagy rohamnál mindkét lábát ólomgolyó találta el, amputálni kellett. Betegágyánál hűséges tanítványa, Rimay János vigasztalta. Vallásos megadással tűrte sorsát. Tudta, hogy itt a vég. Nyolcéves kisfia érdekében levelet írt a harcokat irányító Mátyás főhercegnek. Bűnei bocsánatának reményében, 1594 májusában halt meg. Hat emberöltőnyi idő kellett, míg magyar földön új költői nagyság teremtődött. •$-

Next