Vasi Szemle 2001 (55. évfolyam, 1-6. szám)
2001 / 2. szám - A MÚLTNAK KÚTJA - Brenner Vilmos: Koronás urának hű szolgája volt csupán. Lehár Antal ezredes élete és szombathelyi működése 1918-1921 között
_____________A MÚLTNAK KÚTJA________________ BRENNER VILMOS: KORONÁS URÁNAK HŰ SZOLGÁJA VOLT CSUPÁN A szegedi tábor is nagyrészt tisztekből állott, kevés legénységből és altisztből. A reguláris katonaságon kívül ún. különítmények is képződtek keretében. A katonai vezető Horthy Miklós altengernagy volt, kinek politikai ambíciói már korán megmutatkoztak. A szegedi tábor tisztjei politikai téren messze nem voltak olyan egységesek, mint a Lehár-féle feldbachiak. Nagyrészük különböző jobboldali vagy szélsőjobboldali szervezet tagja vagy híve volt, de voltak köztük persze királypártiak, vagyis legitimisták is. Szegeden a megszálló franciák égisze alatt működött egy ún. nemzeti kormány, melynek legfontosabb és leghangosabb vezető politikusa Gömbös Gyula volt. Ez a tehetséges és nagyravágyó tiszt vitte bele a nemzeti hadseregbe és később a honvédségbe a politizálást, minden hadsereg rákfenéjét. A szegedi táborban voltak „ébredők”, szabad királyválasztók, MOVE-hívek, turulisták. De voltak, sajnos, titkos társaságokhoz tartozók is. Ilyen volt az „Etelközi Szövetség”, a „Kettőskereszt Szövetség”, no meg különböző „fajvédők”. Mindez nóvum volt a magyar katona történetében. Az 1918 előtti hadseregben bármilyen titkos társasági tagság tiltott, tehát büntetendő volt, minthogy összeférhetetlen volt a tiszti eskü szellemével, a tiszti magatartással. Mondhatjuk, hogy a szegedi tábor jobboldalibb volt, mint a feldbachi, és minden körülmények között erősen Habsburg-ellenes, de nem republikánus! Antikommunista és antiszemita jellege kézenfekvő volt, éppúgy szélső nacionalista beállítottsága is. Feldbach és Szeged között egyben nem állott fenn különbség: mindkét tábor csak a győztes hatalmak ellenőrző és megfigyelő közegeinek hallgatólagos (Feldbach) vagy tettleges támogatásával (Szeged) létezhetett. Ez a támogatás nem véletlen adottságból fakadt. Sem az olaszok, de főként a franciák sem óhajtottak Közép-Európa szívében valamiféle bolsevista államalakulatot, mert ez az alakulat az orosz politika befolyását jelentette volna, és a szovjet expanzió katonai hídfőjévé válhatott volna. Különösen Franciaország volt ezen veszéllyel tisztában, minthogy egy ilyen fejlődés keresztülhúzta volna az akkori közép-európai nagyhatalmi, vezető terveit, melyekben Lengyelország, Románia, Ausztria, de Magyarország is jelentős szerepet játszott. Lehár és Horthy között sem politikai, sem katonai konkurencia nem volt. Lehár elismerte Horthyt a nemzeti, vagyis ellenforradalmi katonai erők főparancsnokának. Ezt már azért is tette, hogy a fehér erők egységét megőrizze, de azért is, mert fegyelmezett katonaként elismerte a rangban felette állót. Lehár végtére nem forradalmár, hanem volt cs. és k. törzstiszt volt, a monarchia neveltje. Politikai szempontból Lehár nézetei Bethlen István gróféhoz igazodtak. Ez az erdélyi mágnás az akkori bécsi magyar emigráció politikai feje volt, tehetséges politikus, ki 1920 után tíz évig megszabta a magyar bel- és külpolitika irányát. Bethlen eredetileg inkább legitimista volt, s ezért a feltétlenül royalista Lehár problémamentesen igazodhatott nézeteihez. Bethlennek persze érdeke volt, hogy a magyar jövő a tanácsköztársaság bukása után ne konfliktussal kezdődjék, és hogy Feldbach és Szeged koordinálva működjék. Lehárnak, Horthyval ellentétben, semmiféle politikai ambíciója nem volt. Lehár egyszerűen katona volt, királyának tisztje. A tanácsköztársaság 1919 augusztusában megbukott. A népnek elege volt a vörös terrorból, a szociáldemokraták és a kommunisták együttműködése csődöt mondott, a gazdasági helyzet katasztrofális volt. A román csapatok megszállták az ország nagy részét, egészen Győrig jutottak. Miután kellőleg kifosztották a kezükbe került területeket, az antant hatalmak visszaparancsolták őket a későbbi trianoni határvonal mögé. A Horthy-rendszer egy negyedszázadon át megkísérelte propagandájával azt a látszatot