Vincze József: A Toldi-trilogia - Széptani méltatás (Kolozsvár, 1897)
193725 Irodalmunk a XIX. században gyökeres átalakuláson ment keresztül, míg eljutott addig a pontig, ahol már méltán tarthatott számot a nemzeti névre. Különböző iskolák más és más irányban és terjedelemben fogadják be a költészet ágaiba a nemzetit és népiest, hogy utoljára a kettőt egybeolvasztva, művészi színvonalon juttassanak az új elemnek méltó helyet irodalmunkban. Ennek a nagy átalakulásnak csíráit nem kell a messze múltban keresnünk. Csak a század első évtizedeire tekintsünk vissza, hogy onnan kiindulva, a fejlődést főbb pontokban érintve, eljussunk addig az évtizedig, mikor Petőfiben és Aranyban diadalát üli a művészire emelt népies. Századunk első évtizede vésztjósló csendben folyt le, a régi eszmék elvesztették jelentőségüket, újak nem akadtak. Mintha csak kiapadt volna az élet forrása, semmi lelkesedés sem hatotta át a nemzet fiait. De mégis, az országban elszórva működik néhány férfiú, tanulmányozzák a műveit nyűget irodalmát, át akarják ültetni az antik költészet szépségeit az újítás lázában égő nyelvbe. Művelik a költészetet, hogy a magyarnak tegyenek vele szolgálatot, de azért nemzeti helyett általános emberit énekelnek meg. Kisfaludy Károly köre támadja meg ezt a buzgóságában téves irányt, képeket mutat nekik a magyar társadalom középosztályából, megszólaltatja előttük a népet, de Vörösmartyig kell várnia, hogy a diadal teljes legyen. Mikor az 1825-iki országgyűlés meghozza a nemzet jogainak alkotmányos biztosítását, mikor a tanítás ügye a magyar nyelvvel Kemény Zs. : Tanulmányai, Pest, 1870.