Heinrich Gusztáv (szerk.): Egyetemes irodalomtörténet 2. kötet - Rómaiak és románok (Budapest, 1905)
II. Románok
OLÁHOK : EMINESCU 853 hatott s teremtett lelkes olvasó közönséget, az a nyelv. Senki még előtte oláhul oly könnyedén és bajosabb nyelven nem verselt. Igazi oláh költő minden ízében. Munkáiból fordított németre Carmen Sylva is (kiadta Mite Kremnitz, Lipcse 1881) ; magyarul szintén megjelent egynéhány. A «Junimea» legkiválóbb tagja Eminescu Mihály, aki még mint bécsi diák 1870-ben küldi be «Venere si Madona» cz. költeményét a «Convorbiri literare» számára s ez időtől kezdve haláláig állandó munkatársa is. Ifjú éveiben ő is mint Petőfi a színészet múzsájának hódol; beáll vándorszínésznek s mint ilyen végigkóborolja Romániát, Bukovinát s Erdélyt. Csak a mikor hosszas nélkülözés és szenvedések árán belátja, hogy a színművészet terén boldogulni képtelen, adja magát újra a tanulásra. Született 1850 jan. 15-én Botoramban. Atyja, Eminovics György caminar (kisebb bojár rang) Czernoviczba küldi a gimnáziumba, ahol már Pumnul Áron tanára tanácsolja a fiának, hogy nevét Eminescura változtassa. A második osztályban megbukik s mint magántanuló ismétel. Járt még a balázsfalvi gör. kath. középiskolába is. Tizenhat éves korában (1866) jelenik meg első verse Vulcan József «Familia»-jában (Budapest). Vulcan változtatja meg tulajdonképen az Eminovici aláírást «Eminescu »-ra. Magasabb tanulmányait Bécsben, Jenában s később Berlinben tetőzi be. Hazatértekor a sassi könyvtárnak igazgatója, majd a Bukarestben megjelenő konzervatív párti «Timpul" szerkesztőségébe lép. A rendetlen élet, a sok nélkülözés, iánytvetett sorsa, vérbaja s a családjában örökölt beteges dispozició (nőtestvére Nenriette írja: «a tüdővész örökölt családunk minden tagjában; mindannyian abba halunk meg») járultak hozzá, hogy az élte virágjában levő férfit az agylágyulás támadja meg, amely hosszas szenvedéseket okoz neki (1883-ban kezdődik betegsége), amíg 1889-ben a halál meg nem váltja. Életviszonyaira élénk világot vett 1882 ben írt levele egy barátjához (ekkor a «Timpul» szerkesztője): «Kifáradtam végkép, mert egyedül kell vezetnem ezt az elveket árusító üzletet s még hozzá betegeskedem is. Hat év óta vergődöm már e körben s hat esztendő óta nincs Eminescu Mihály.