Kornis Gyula: Századunk tudományának szelleme (Budapest, 1942)
A XIX. század és a XX. század gondolkodásmódjának tipikus különbségei
4 hasonló észjárással hat vissza. Amint a romantika idején, ma is a világ és az élet irracionális mozzanatai mind nagyobb figyelem és tisztelet tárgyai : a világ nem szívható fel pusztán az ész gondolkodásának kategoriális formáiba, a dolgok tiltakoznak az erőszakos, mechanikusan alkalmazott formák ellen. Az élet ösztönei és az érzéki szemléletek, a közvetlen látás és a fantázia, az érzelemszerű intuíció és a dolgokba való közvetlen beleélés szembeszegezkedik a mező ésszel s nem akar benne feloldódni. Az addigi szigorúan mechanisztikuskauzális világkép mind nagyobb lendülettel egészül ki, sőt helyettesítődik az organikus felfogással s ennek nyomán mindnagyobb jelentőségre tesz szert az Egész törzs fogalma, amelynek sajátszerű, a részekből le nem vezethető célszerű alkata van. Ebből következik a fejlődésnek elve, amely nem mechanisztikus, mint a pozitivizmus korában, hanem mindig újat teremtő elv, úgy, ahogyan a romantika világképében. A felvilágosodás és a XIX. század második fele a világot elemek észszerű rendszerének fogja fel, egy Laplace-i világformulán töri a fejét, hogy ebből a világ összes jövendő állapotait levezethesse : a romantika ellenben a világot folytonos történésnek tekinti, amely szerves és teremtő módon újat alkot, ami észből ki nem számítható . «A világ nem szisztéma, hanem história» — mondja Schlegel a múlt század elején. «A világ teremtő fejlődés, örökösen újat teremtő tartam (durée)» — jelenti ki Bergson századunk első éveiben. A romantika a felvilágosodás naturalisztikus irányával szemben a szellem primátusát hirdeti , s a mi századunk tudományos szellemének is tipikus jegye a materializmussal szemben a spiritualizmusnak különféle formája : mindennek alapja a szellem, még a természeté is. A romantika is, a mi korunk is az egymástól látszólag egészen elütő tudományokat úgy nézi, mint ugyanazon lényegnek sokszínű megjelenését és vizsgálatát : a tudományok mind belső, szerves egységet alkotnak, mert valamennyiüknek tárgya végső elemzésben a szellem. A romantikának is, korunknak is az egyes embert előtérbe állító racionalizmussal szembeszegezett gondolata a közösségnek újra az aristotelesi alapra visszatérő felfogása : a közösség, mint Egész, megelőzi az egyes létét. A felvilágo-