Kornis Gyula: A pszichológia és logika elemei - a gimnázium számára (Budapest, 1942)

Az első kiadás előszavából

AZ ELSŐ KIADÁS ELŐSZAVÁBÓL. Azok az alapelvek, melyek e könyv megírásában vezet­tek, a Magyar Paedagogia 1910. évfolyamában találhatók meg Filozófia a középiskolában címen. Itt kifejtettem, hogy a középiskolai filozófiai oktatás nem annyira a filozófiai pro­­pedeutikán, mint inkább az egyes tárgyak filozófiai szellemű tanításán fordul meg ; továbbá, hogy a filozófiai prope­­deutika a maga jelentős fogalomrendszerező feladatát a puszta pszichológia és logika keretében egyáltalán meg nem oldhatja. A könyv írása közben nem egy ponton éreztem a tudományos és a didaktikai szempont összeütközését ; leg­többször az utóbbi javára döntöttem. Néha inkább nem teljes fogalmat adtam, csakhogy a szöveg könnyebbé, kevésbbé tömörré váljék. Mégis maradt néhány nehezebb fogalmazás, melynek megkönnyítése a fogalmak szabatos­ságának föláldozását vonta volna maga után. A logika módszertani része a logikai formák elméleté­vel szemben nagyobb gyakorlati jelentősége miatt terjedel­mesebb tárgyalásban részesült. A tudomány fogalmának és felosztásának kissé bővebb elemzése pedig alkalmas belépőjegy az egyetemi tanulmányokra. Budapest, 1911 januárius hóban. A szerző.

Next