Toldy Ferenc: A magyar nyelv és irodalom kézikönyve a Mohácsi vésztől a legújabb időig (Pest, 1855)

Tizennyolcadik század

675 KÖLTÉSZET. XVIII. SZÁZAD. 676 Érzem, hogy a vas törvénynek Szükség meghódolni már, Sőt hogy még a jobb reménynek Szikrája is bűnnel jár: De oh, ha nem az én mívem. Hogy Lilláért vér a szívem, S hogy lelkem benne lehek­ ; Éreznem és tűrnöm kell. Sírok én; de csak keblembe Hullnak néma könnyeim, S a magános gyötrelembe Legelnek képzéseim. Senkihez sincs bizodalmam, Hogy tűrje s mentse siralmam : Ah, minden boldogtalan A földön megvetve van. Mit tesz sűrű sóhajtásom, Melyet felszítt már az ég, Ha kebledben nyugovásom Az oltár is tiltja még? Mit tesz, ha egy érzéketlen Téged és enyém szünetlen, Mint egy mély tenger megoszt, És a rózsáktól megfoszt? Oh halál ! ki a szerelmet Nyájas színnel követed, És szívéről a gyötrelmet Egyszerre leülteted, Látd, mind­hárman búval élünk, Végy el egyet, tégy jól vélünk, Akár én, akár más lesz; Jobb, hogy egy, mint három rész. Jobb, hogy engemet választál, Ki legroncsoltabb vagyok, Egy szellőddel elszárasztol, Egy újodtól megfagyok. Nem tartom azt fájdalomnak, A mi véget vet kínomnak : Ha élve nem alhatok, Aluva meghalhatok. S akkor e gyönyörűséggel Húnyom bé bús szememet, Hogy tisztán s örök hűséggel Zárom sírba szívemet. Majd, ha dombom megtekinti, S hervadt rózsáit ráhinti Két sóhajtó szerető ; Ezt mondja : Itt fekszik ő ! És te, szívemnek pompája ! Légy jobb hozzám, mint az ég. Édes kincsem ! más rózsája ! Isten hozzád! itt a vég! Teljesítsd kötelességed Ahoz, ki fogva tart téged : Szíved javát nemdenem Megtarthatd még is nekem ? Isten hozzád ! Áldlak, hidd el, Köszönöm jó szívedet, Csókjaiddal, beszédiddel, Orcád, karod, szemedet. S bár halálos kínnal vérzem: Még is, ah, boldognak érzem Ezt az árnyék életet — Oh Lilla! Oh szeretet! Élj soká ! s legyen világod Jobb, mint az én életem, S ha zavarná boldogságod Az én emlékezetem : Ah, felejts, felejts el engem! Én már a sírban fetrengem, Léthe vizét iszom már ; Még­is elmém Lilin jár. De mit láttatsz a jövendő Tükörében, kék remény ? Oh felrózsázott esztendő — Oh mennyből szállt tünemény — Oh szívet olvasztó hangok — Oh oltári fáklyalángok — Oh élet — Oh szerelem — Oh ne játszszatok velem ! Óceánja bánátimnak Többé nem duzzadozik, S elhullott könnye Lilimnak Mind gyöngyökké változik. A kővár gyomra széthülyed, A rabló zúg, beteg, sülyed ; Én úszok, az ég segély: Lilla int, és nékem él. A haboknak ormózatlán Látszik egy dombos sziget, És a dombok boltozatján Egy meghitt rózsaliget. Itt száz szerelmek danolnak, Itt száz Grátiák táncolnak; A tánc Lillát gyújtja fel, A dal engem érdekel. Már kétségem tört hajója A zöld parton nyugszik már, S istenségem Kalypsója Örök ifjúságra vár. Félre kincsek és nektárok! Én a mennyek felett járok. — Oh remény ! oh szerelem ! Tégy­etek jól énvelem ! 1 7. Az Anakreoni dalok közül XI. A Búkergető. Ha szíhatok borocskát, A gondjaim csúcsainak. Ki boldogabb halandó Mint a ki nem sóhajtoz ?

Next