Toldy Ferenc: A magyar költészet története az ősidőktől Kisfaludy Sándorig (Budapest, 1867)
II. A magyar költészet Zrínyitől Kisfaludy Sándorig
417 könyvtár, egy a külfölddel közvetlenül összefüggő s a világot velünk közvetítő könyvkereskedés; itt fordul meg minden nemes ifjú egyszer életében, midőn törvénygyakorlatra feljő; itt nagyobb száma a tisztviselőknek, ügyvédeknek, orvosoknak, kikből nagyobb számú olvasók, nyelvterjesztők, könyvírók telnek ki: itt a nagy mező, honnan társalkodás és szövetkezés útján kitisztázott nézetek áradhatnak ki az egész országra, s egy irodalmi köztársasággá olvaszthatják a sok elszigetelt erőket. Az eszme jónak találtatott elméletben, de ki legyen az egyesítő? Az indítványozó, lelkes fiatalembernek ismertetett, a fényes házak szerették mint világ fiát, de írói tehetségét nem ismerték. Nem csatlakozott senki Schediuson és Patoxon kívűl, kik az irodalomban maguk is még nevetlenek, mint ő. De generális Beleznainé mélyebben nézett az érett lelkű ifjúba, mint a tekintélyes férfiak, és segedelmét ígérte. Kármán bízott a maga tudományában, kitűnésében, talentonjában, bízott a jövendőben , s kihirdette negyedes írását. Elmentek az előfizettető ívek, olvasó xxxégis másfél száz gyűlt: az írók hidegen várták ixxi lesz belőle, s hidegen vették, mikor látták. Az egy Csokonai lelke kapott lángot, s hozta áldozatát. Kármán fel nem véve a ráncos szemöldöket, az olvasónéhoz fordult: övék, úgy hitte, a jövendő. „Gyenge leányka, indulj el immár kimért útadón — így szólítá meg Urániáját — emlékezzél !xxeg mennyei szárnxxazásodról: taníts és igyekezz tetszeni! Légy tiszta és kellemetes! Légy A Magy. Költ. Tört. 27